index
Skót duda – Ha mindenki bizniszel az oroszokkal, akkor miért csak Magyarország kapja ezért az ívet? (Videó)
Bár nagyon elítélendő, ha a mostani körülmények között valaki üzletel az oroszokkal – legalábbis a mainstream szerint –, mégis akad olyan, aki bár a háborúban közvetve benne van, a nukleáris energia terén folytatja piszkos kis bizniszét Putyinékkal, nem is kismértékben. Ez az állam nem más, mint Amerika. Ennek ellenére őket senki nem piszkálja ezért, Magyarországgal ellentétben. Erről is szó volt a Skót duda e heti epizódjában, de Gav Duncan és Kroó Zita beszélgettek még a klímavédő Greta Thunbergről is, akit ezúttal Londonban vettek őrizetbe, mert megint tüntetett, ezúttal az olaj- és gázipari vállalatok ellen. Greta azonban csak akkor óvja a környezetet, ha éppen tudatosan kelt fel aznap, hiszen volt, hogy a kényelmet előtérbe helyezve repülővel utazott az egyik országból a másikba. Végezetül szó esett az Index egyik cikkéről is, amiben a MÁV-ot szerették volna ekézni, de a tények hiányában ez elég viccesre sikerült. Deutsch Tamás: Ukrajnáról kérdést feltenni olyan, mint a király asztalánál szellenteni
Az Európai Parlamentben (EP) akár jobboldali többség is lehet 2024-ben – nyilatkozta az Indexnek Deutsch Tamás. A Fidesz EP-képviselője nagyinterjút adott a portálnak, melyben elmondta: pártja már a választások előtt az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaládjának és frakciójának a tagja lesz. A politikus szerint Szájer József volt EP-képviselőnek már újra játékban kellene lennie, mert szükség lenne a tudására. Deutsch Tamás az Indexnek arról is beszélt, hogy mi az üzenete annak, hogy Varga Judit vezeti a Fidesz EP-listáját, ill. jövőre számítanak-e politikai átrendeződésre az EP-ben. De arról is olvashatunk, hogy lesz-e egy nagy konzervatív frakció az EP-ben, és vállalna-e miniszteri posztot az Orbán-kormányban. Konkrét személyekről is szó esett a beszélgetésben, többek között az is, hogy a Fidesz tervezi-e Szájer Józsefet újra játékba hozni, és mit gondol Karácsony Gergely főpolgármesterről, de arra a véleményre is kíváncsiak voltak, hogy lesz-e NATO-főtitkár Ursula von der Leyenből.