innováció
Karácsony Gergely és az "örök időkre szóló elvek"
Elhunyt Jimmy Carter, volt amerikai elnök, aki száz éves korában hagyta itt ezt a világot. A hírt sokan megírták, lerótták kegyeletüket, azonban most nem a volt demokrata elnök szerepe fontos nekünk, hanem Budapest főbohóca, aki ismét veretes poszttal jelentkezett, hogy az év vége ne csak Magyar Péterről szóljon, hanem repüljenek a szívecskék a vackorba harapott óvodás oldalára is. Karácsony Gergely azzal a felütéssel emlékezett meg Carter elnökről, amelytől minden normális ember kiköpi a kávét, a főváros jugoszláv Robin Hood-ja ugyanis az örök időkre szól elvek örökségét volt képes leírni. Az elv és akarat nélküli ember újévi jóemberkedése tökéletesre sikerült. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szövetségbe hívom a magyar fiatalokat – Óriási lehetőség a magyar innovációnak a Honvédség megújulása (Videó)
Szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, legyenek részesei a Magyar Honvédségnek, ennek a bátor, high-tech, a haza védelmének magasztos feladatát végző közösségnek - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a honvédség toborzását támogató kampány nyitórendezvényén, hétfőn a Bálna Budapestben. A miniszter szerint hazánknak jól képzett, a XXI. századi kihívásokhoz méltó felkészültségű honvédelmi állományra van szüksége, ennek első lépéseként indították el a Honvédség átszervezését. Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnök pedig úgy vélekedett, a legjobb toborzó az elégedett katona, ő pedig ilyeneket lát a Honvédség kötelékében. A toborzás mellett a technológiai korszakváltás is kiemelt szerepet kap a Honvédség újraszervezésében, ez pedig a korszerű fegyverrendszerek beszerzése mellett a civil szakágakban is hasznosítható innovációk számára is lehetőséget, illetve keretet biztosít.