tóth gabi
Fluor Tomi korábban arról énekelt, hogy nem számít a pénz, de Tóth Gabi esetében úgy tűnik, másképp látja
Úgy tűnik, hogy az elfogadó balliberális "művész" közösség sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja Tóth Gabi énekesnőt, akivel azóta van hihetetlenül nagy problémájuk az erkölcscsőszöknek, amióta úgymond "comingoutolt" és keresztény–konzervatív nézeteiről vallott. Sőt, a Himnuszt is elénekelte Orbán Viktor beszéde előtt, ami aztán abszolút megbocsáthatatlan bűn. Ezért fogást kellett rajta találni, amit a kormányt kritizáló Fluor Tomi azonnal meg is tett. Először az énekesnő Rolex órájára tett megjegyzéseket, most pedig álszentnek és "tapolcai viperának" nevezte az énekesnőt, akinek szerinte be kellene vallania, hogy szereti a fényűzést. Fluornak természetesen semmi mással nincs baja, csak azzal, hogy nem a puritán életformát látja Tóthban – véletlenül sem a féltékenység szólt belőle. Áh nem, ezt mi sem hisszük. Tóth Gabi szerint egy hangos, szűk réteg gyűlölködik, akik liberálisnak mondják magukat
Erdélyben turnézott Tóth Gabi a nyár közepén, amelyről koncertfilm is készült, amit már láthatott a közönség a televízióban. Az énekesnő az Origónak adott interjújában elmondta: régi vágya volt, hogy visszaadja azt a tengernyi szeretetet az erdélyi magyaroknak, amit tőlük kapott, amikor támadások érték a hite, értékrendje miatt. „Tudtam, ez csak egy szűk réteg, viszont nagyon hangosak. Azt gondolom, hogy ők gyűlölködnek az interneten. A hétköznapokban egészen mást tapasztaltam: rengetegen jöttek oda hozzám, megöleltek és azt mondták, büszkék rám, hihetetlen szeretetet kaptam tőlük". A lélek dala – Meg volt írva (Videó!)
Tóth Gabinak és Pápai Jocinak egyaránt fontosak a hagyományok, az autentikus zene. Jó ideje ezt az irányt követik a dalaikban, ez az, ami önazonos számukra. A Tavaszi szél című népdal, ami visszaköszön a Meg volt írva című duettjükben, hosszú ideje foglalkoztatta őket, érezték, hogy dolguk van vele. Ez az összmagyarság számára határon innen és túl egy olyan kultikus népdal, amely része a közös tudásnak, a nemzeti identitásunknak, mindenki ismeri, az ötévestől a kilencvenévesig. Érlelték, gondolkodtak rajta, ízlelték és végül megszületett ez a duett, amely ugyan újragondolva, modernizálva, de mégis méltó módon feldolgozva próbálja közelebb hozni a népi hagyományokat, kultúránkat mindenkihez, aki kíváncsi rá és értő, befogadó módon áll hozzá. Az alkotók fontos célja volt a fiatalok megszólítása. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike