ünnep
Szexizmus, “fasságok”, felesleges hagyományok, “béna verseket” szavaló kisfiúk – így telik a húsvét a 444-nél
Az a helyzet, hogy véletlenül felültem egy provokációnak. És miközben felültem neki, tudtam, hogy felülök neki, és hogy nem kellene, mégis belehallgattam a 444.hu “csajos” podcastjébe, ami állítólag a húsvétról szól, vagyis arról, hogy az mennyire szexista és mennyire traumatizálja a nőket. Legalábbis nagyon remélem, hogy provokációnak szánták, mert ha nem, és tényleg élnek közöttünk olyanok, akik így látják a világot, akkor viszont nagyobb a baj, mint valaha gondoltam. Bízom benne, hogy az egész beszélgetés csak azért történt, mert most nagyon kell küzdeni és “polgárpukkasztani” a pénzért – mert higgyétek el, ez az opció lenne a legkevésbé lesújtó, de félek tőle, hogy tényleg ez a szint. Az ünnepi hangulat egyébként azzal kezdődött, hogy valaki ősember hangon azt mondta: “Hahaha… g@ci… ez egy jó adás lesz”, majd pár másodperccel később egy prostituált is szóba került, meg valami templom… nem értettem teljesen, szerencsére. És persze nem ezekkel a szavakkal mondták, de most nem írom le inkább. Mert én nem vagyok annyira menő és bátor, mint ők. Mi jut eszébe a messiás úrnak Jézus Krisztus kereszthaláláról? Kinevezni magát Istennek és parancsolatokat osztani Orbánnak
El lehet rosszabbul is tölteni egy nagypénteki délutánt, mint Magyar Péter Facebook-oldalának olvasásával, csak azt nem tudom, hogy hogyan. A belpesti megtért ateisták "keresztény"-slim-fit-konzervatív messiásának nem lett maradt a nadrágjába szögezve a keze, így klaviatúrához nyúlt és elmondta, mit gondol az ünnepről: azt, hogy Orbán Viktor. Persze, a miniszterelnök is rendes, keresztény-konzervatív ember, de azért mégsem róla, hanem Jézus Krisztusról szól ez az ünnep. Valaki szólhatna a rózsafüzéres főáradónak. David Pressmannel ellentétben a Halloween legalább nem akarja szétbarmolni a kultúránkat
Október 31-én jön megint a Halloween. És mint minden évben ilyenkor, meghallgatjuk, hogy „az egészet be kell tiltani,” hogy „van nekünk saját ünnepünk,” és hogy ez amúgy is „sátánista” – valahogy úgy, mint régen a rockzene. Aztán a másik oldalról halljuk, hogy a jobboldali konzervatívok maradiak, boomerek, és hogy a Halloween amúgy menő, de ezt általában olyanok mondják, akik nem tudják, miről szól a Mindenszentek. Az amerikai WOKE oldalról pedig azt halljuk, hogy a Halloween rasszista. Nyilvánvaló, hogy bármit is mondanak, nekünk, magyaroknak nincs szükségünk a Halloweenre, de közel sem olyan káros, mint a közösségi médián keresztül alattomosan bekúszó nőnek öltözött férfiak videói, vagy a szintén USA-ból „importált”, Lakatos Márkot ölelgető David Pressman. Ehhez képest egy kis csokikéregetés kultúra-kisajátító indián jelmezben, vagy akár egy blackface-ben sem tűnik olyan szörnyű dolognak. Kivéve persze, ha reformátusként azt gondoljuk, hogy a Halloween egy katolikus ármánykodás. De ez nyilván csak vicc. A legszebb ajándék
Néhány héttel ezelőtt még csak azt tudtam, hogy szeretném, ha az ünnep ezúttal más lenne. Más, mint a megszokott. Hogy jó lenne megtalálni valamit, amit a legtöbben szerintem elveszítettünk – azt hiszem, a felnőtté válással. Amikor a várakozás valódi izgalmát, a hastájékon érzett bizsergést és a beteljesedés magasba emelő, ragyogó ámulatát felváltotta a készülődés kapkodása, az utolsó munkanap délutánjára hagyott rohanás, hogy mit kell még venni, a szaladó idő frusztrált idegeskedése, hogy mi maradt el. Vásárlás, költekezés, kötelezővé silányult sütés–főzés tölti ki az év legszebb napjait a gyermekkori, nagymama által készített töltött káposzta, a bejgliillat, csillagszóró fényszikráinak pattogása helyett... Ami nekem, úgy éreztem, az idén biztosan nem elég. Nem akartam úgy járni, mint azok, akik – ahogy Csaba testvér szokta mondani – a születésnapi ünnepre éppen az ünnepeltet felejtik el meghívni. Varázsoltam hát egy karácsonyi nagycsaládot, gyermekotthonos gyerekekkel az én otthonomba, és soha nem kaptam még ennél szebbet. Ajánljuk még
Megölték az embert, aki csak beszélgetett –Charlie Kirk halálára
FBI vs. trollok – Most megint higgyük el, hogy magányos merénylő volt?
Pénteken bejelentették, hogy elfogták Charlie Kirk gyilkosát. Egy magányos merénylőt, akinek nem voltak társai, nem voltak megbízói és önmagát adta fel. Az FBI, mint tudjuk sosem hazudik, és az amerikai szervek teljesen megbízhatóak. Vigyázat, önálló vélemény következik. Az utolsó védvonalainkat támadják
Ezért lehet utálni Amerikát!
Néha jó felnőni. Különösen akkor, ha abban a buborékban élt vagy él az ember fiatalkorában, ahol azzal etetik: Amerika „a lehetőségek földje.” Pedig valójában csak a fogyasztás szülőhazája.