Nem éppen szívderítő látvány egy embertársunkat látni, ahogyan a dolgát végzi vagy éppen önkielégít, esetleg részegen balhézik...
Érdemes néha a valasztas.hu oldalt böngészni június 9. előtt, hiszen rengeteg érdekességre lehet fényt deríteni. Ilyen a...
Kovács Péter, a Fidesz XVI. kerületi polgármestere immár 2006 óta vezeti a kerületet és a Mi kérdezünk...
Hétfő este a Hamász közölte, hogy elfogadja a közvetítők fegyverszüneti javaslatát. Azonban ennek feltételéül szabták, hogy a...
Ursula von der Leyen és társai elismerték, hogy ők buktatták meg a lengyel konzervatív kormányt – ezt...
Semmibe nyíló lift, öt méteres kerékpárút, gaztenger és 50 négyzetméteres “klímaerdő“. Na meg persze az 5 milliárddal...
„Nem kell félni, nem fog fájni” – hazudta bele az ország képébe Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006-ban, a...
Nem akarok háborús hisztériát kelteni, de mások igen. Ha lesz háború az oroszok ellen, akkor egyetlen bánatom,...
A Fővárosi Törvényszék után a Kúria is igazat adott Budapest Főváros Kormányhivatalának, amiért elutasította a párbeszédes Tordai...
Hszi Csin-ping a népmesei okos lányt adta elő Emmanuel Macron francia elnökkel való találkozóján. Mint ismert, a...
A baloldal finom ügyeskedéseihez méltatlan, átlátszó trükkel, vagy egyszerűen nemtörődömséggel sikerült mintegy 50 millió forinttal megkárosítania V....
Most van Magyarországon először igazi amerikai típusú választási kampány. A teljesen gátlástalan kampányolás bizonyos elemei már persze...
Méltó és tradicionális körülmények között, a Ferencváros népligeti ökölvívótermében kapta meg a 024boxing.com vezetőitől és Kótai Mihály szakosztályvezetőtől...
A Mandiner Stratéga vendége volt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A műsorban többek között kifejtette, hogy...
Másfél tucatnál is több megállapodásra kerülhet aláírás a kínai elnök magyarországi látogatása során – derült ki Vitályos...
Csalódott posztban jelentette be Magyar Péter, hogy nem fog megyei listákat állítani a Tisza párt. Magyar bejegyzése...
Szentendrén és Pomázon folytatódott Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja kedden. A miniszterelnök a rendezvényen...
Németh Sándort – aki egyike volt azoknak, akik az 1970-es évektől elindították a karizmatikus keresztény mozgalmat, amely...
Magyarország Kormánya és az Országos Polgárőr Szövetség gondozásában megjelent a Béke és Biztonság! Szövetségben a polgárőrökkel! című kiadvány,...
Megjelent a #Konzervatív csatorna legújabb podcastja, a Nemzeti Kör, amely mostantól rendszeresen jelentkezik Huth Gergellyel, a PestiSrácok.hu...
Az újpesti közélettel foglalkozók emlékezhetnek, hogy 2019-ben még parkerdőt ígért a később megválasztott baloldali városvezetés, azonban az...
Hihetetlen, de igaz: a németek kiakadtak azon, hogy milyen drága a döner kebab, amit az évek során...
Sokáig úgy tűnt, hogy Józsefvárosban Pikó András polgármester mögött egységesen felsorakozik az ellenzék a júniusi választások előtt,...
El vagyunk foglalva a találgatással. Megérkezett Magyar Péter, és az összes ellenzéki párt pöcegödréből folyamatosan szippantja el...
Bár az árulókat sehol nem szeretik, úgy tűnik, a baloldalon jócskán van belőlük. Legalábbis erre enged következtetni,...
Hihetetlen, de Baranyi Krisztina tényleg minden áron ragaszkodik a hatalomhoz. Látható, hogy munkatársai és az eddig mögötte...
Francia külügyi forrásból megerősítették a Pesti Srácoknak, hogy két hete előbb őrizetbe vettek, majd 30 napra letartóztattak...
Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap megkezdte európai körútját, első állomása pedig hétfőn Párizs volt, ahol Franciaország és...
Az évtized csicskulását mutatta be megválasztása óta Donald Tusk lengyel elnök, aki, míg odahaza virtigli diktátorként politikai...
Jó hír a tisztességes magyar, illetve amerikai állampolgároknak, rossz hír – állampolgárságra tekintet nélkül – a maffiózóknak,...
“Hozzuk vissza Ilariát Európába!” – ezzel a felkiáltással jelent meg Ilaria Salis propagandakiadványa, akit az európai baloldal...
A Momentumnál a munka, tudás és az akarat általában hiánycikk, de ha hazaárulásról van szó, akkor megrázzák...
Ilyen kifinomultan sajtózzák a kommunisták a rémtetteiket – ez a fő tanulsága számunkra a Nyugat felé emberarcúnak...
A vártnál simábban aratott fölényes győzelmet a bajnok Ferencváros a dobogóért küzdő Debrecen ellen a labdarúgó NB...
Vagy az angol királynak. És eleve mennyire gázos név ez az indiánok! Hiszen ők az igazi amerikaiak,...
A Fidesz alelnöke tuskóságnak tartja, hogy Magyar Péter éppen május 5-re, anyák napjára szervez demonstrációt. Kósa Lajos...
A háborúpárti nyugati politikusok már egyértelműen az oroszok elleni összecsapásra készülnek. A lengyel külügyminiszter például már arról...
A ’90-es években egyik nagykövetnek sem jutott volna eszébe Berlinben, hogy Horst Fuchs segítségével buktassák meg a...
Szenzációs játékkal, történelmi diadalt aratva a számunkra eddig legyőzhetetlen Szlovénia ellen megnyerte a divízió I-es világbajnokságot a...
Egyre zaklatottabb állapotba kerül a magyarországi baloldal, akik amellett, hogy kígyót-békát kiáltanak a magyar kormányra, egymással is...
David Pressman ezúttal a magyar nyelvű Youtube-influenszerek maga köré édesgetésével próbál elviselhetetlen nyomást helyezni az Orbán-kormányra, Dancsó...
Az online árfigyelő rendszerben megjelenő élelmiszerek minőségét is vizsgálja a Nébih. Az első célellenőrzés az alapvető élelmiszerekre...
Oroszországnak ki kell vonulnia a megszállt területekről, és mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati...
Peller Mariann elképesztő mód harcolt meg azért az álmáért, amit tíz éve mi, magyarok a tévéképernyőkön keresztül...
A francia elnök szerint el kell gondolkodni azon, hogy Európa katonákat küldjön Ukrajnába, miközben a külügyi főbiztos...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS