Gál Kinga európai parlamenti képviselővel beszélgetett a PestiSrácok.hu csapata Brüsszelben, akit arról faggattunk, mire számíthat Magyarország az...
A keresztény hit alapvető eleme a Szentlélek jelenléte és működése az ember életében, Istentől kapott ajándék, amelyet...
Szinte biztosra vehető, hogy Recep Tayyip Erdoğan maradt Törökország elnöke, az eddigi részeredmények alapján. Orbán Viktor is...
Amerikában a progresszív-baloldali elit a drogpolitika területén nyitott újabb frontot. Soros György vezetésével szinte minden eszközt bevetnek,...
E sorozat olvasói már jól tudják, hogy a Magyar Népköztársaság milánói kereskedelmi kirendeltsége a katonai felderítés, vagyis...
Az Európai Unió a négy szabadság elve alapján működik, ebbe beletartozik az egyik uniós tagállamból a másik...
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook-oldalán jelent meg a gyermeknapi Kormányinfó Plusz. A közel 12 perces videóból kiderül, hogy...
Békesség Istentől! Így köszöntik egymást az erdélyi reformátusok. Mi mást kérhetnénk pünkösd vasárnapján? Ezért imádkoztunk Erdélyben, a...
A Grund pünkösdi adásában Hoppál Hunor vendége Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke volt....
Nemzeti büszkeség, hogy Magyarország már arra az oldalra került, akik támogatják a világnak azt a részét, ahol...
Lakógyűlést tart a házmester, mert csőd szélére került a főváros. Gigahitelt vesz fel, mert elfogyott a pénz....
Mindannyian valakik és valamilyenek szeretnénk lenni, az emberrel egyidős dolog ez. A modern kor azonban oly mértékben...
Bár tudjuk, hogy az ellenzék dolga, hogy mindenbe is belekössön és hergelje az embereket a kormány ellen,...
Volt már véresszájú zsoldosvezér, a legutóbbi amerikai szivárogtatásokat követően ukrán kém, az orosz hadvezetés legnagyobb kritikusa, de...
A mai napon kora reggel a PestiSracok.hu stábja is elindult Erdélybe, hogy a holnapi napon részt vegyen...
A Fidesz szerint az európai parlamenti baloldal egy újabb “brutális nyomásgyakorlásra” készül a jövő héten annak érdekében,...
Elbontották az ismert konzervatív tévés műsorvezető, Tucker Carlson házi stúdióját. A Fox News elbocsátott sztárjánál, aki a...
Noha a tavaszra ígért ukrán ellentámadás még nem indult el, vannak jelek annak előkészítésére – nyilatkozott a...
A költségvetés a legrosszabb forgatókönyvvel számol, azaz, hogy 2024-ben is tartani fog a háború – jelentette ki...
Számos misszióban vett részt, éppen a napokban érkeztek meg kollégái Nigerből, a világ egyik legszegényebb országából, ahol...
Az ellenzéki politikusok néha már az eszelősséget súroló, de persze lelkesen tagadott háborúpártisága némelykor rémisztő mondatokban nyilvánul...
Az amerikaiakban és az európaiakban mindig is volt egy kis felsőbbrendűségi érzés a közel-keleti emberekkel szemben. Persze...
Joe Biden demokrata elnök és Kevin McCarthy, a kongresszust vezető republikánus képviselő szerdán mindkét fél által eredményesnek...
Van a baloldalnak egy óriási hazugsága. Persze számos hazugsága van, nem is ez az a felület és...
Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság szerdán hivatalosan is nyilvántartásba vette Ron DeSantist, Florida kormányzóját, aki elindul a...
Hosszas és sikeres akklimatizálódás után magyar idő szerint tegnap este megindította a csúcstámadást Suhajda Szilárd a földkereség...
Polgármesterként kerületében nem támogatná Soproni Tamás az óvodásoknak szóló dragqueen-show-kat, de a gyermekvédelmi törvénnyel nem ért egyet;...
Mint ahogyan korábban portálunk is beszámolt, darabokban hevert a međugorjei kegyszobor, miután ismeretlen tettes vagy tettesek feltehetően...
A világ legnagyobb repülőgép-hordozója, a USS Gerald R. Ford behajózott Oslóba, a NATO erődemonstrációjaként a szövetség és...
Minden ciklusban vannak az Európai Parlamentben hasznos idióták/provokátor ügynökök a Soros-univerzumból – reagált a Twitteren a ma...
Tart a Dunaferr értékesítési tenderére jelentkező cégek nemzetbiztonsági átvilágítása – értesült a duol.hu. Közben a felszámolóbiztos képviselői...
Ismét elbújt az újságírók kérdései elől Karácsony Gergely, ugyanis a legutóbbi közgyűléshez hasonlóan most is a fél...
A Közel-Keleten mindenben lakozik egy történet. Nem mind vidám, sőt… Az sem biztos, hogy mind igaz, mivel...
Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának békén kellene hagyniuk Iránt, és jobb lenne, ha “eltakarodnának az ördögbe” a...
A Sadiq Khan polgármester által elnökölt Transport for London gyakornoki programjának felhívása kizárja, hogy fehér emberek jelentkezzenek...
Propaganda és propaganda között óriási különbség van. A legtöbb ember azt hiszi, csak az a politikai “kampányszöveg”...
Dobrev Klára nem nagyon szereti az árnyékot, ezért időről időre kitör a fényre, hogy aztán amikor szolidan...
Az Iszlám Állam, amely kalifátusnak kiáltotta ki magát, „fénykorában” 11 millió ember felett rémuralkodott. Aki nem értett...
Csókay András talán az egyik legelismertebb, de egyben legvitatottabb személyisége a magyar idegsebészetnek, a magyar orvostudománynak. A...
Nehezen találtuk meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Szegedi Hajléktalanellátó Központját, talán éppen az egy hete...
A képviselők többsége megszavazta, hogy a jövőben az az újságíró, aki rágalmazást vagy becsületsértés követ el a...
Iszlamisták támadtak a Mol egyik pakisztáni földgáz- és kőolajkitermelő üzemére kedden az ázsiai ország északnyugati részén, megölve...
Az indiai kereskedelmi minisztérium adatai szerint az Oroszországból származó olcsó importnak köszönhetően az ázsiai ország Európába irányuló...
Dobrev Klára és a DK most is azt csinálja, amihez ért: csúsztat, hazudik, statisztikákat hamisít és közben...
Hiszen ma már a legtermészetesebb dolog számunkra az okostelefon. Élni sem tudunk nélküle – és nem is...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS