Az ellenzék oltásellenes kampányának az első pillanattól része volt, hogy ellenezte azokat a könnyítéseket, lehetőségeket, amelyeket azok kapnak, akik valamilyen okból védettnek tekinthetőek a vírussal szemben. Az ugyanis nyilvánvalóan növeli az oltási kedvet, ha a beoltottak egy bizonyos átoltottsági szint felett igénybe vehetnek szolgáltatásokat, ellátogatnak rendezvényekre, mehetnek konditerembe, vagyis részben visszatérhetnek a régi életükhöz. Az oltási hajlandóság növekedése az ellenzéki politika halálos ellensége, ha megszűnik a járvány, fel lehet oldani a korlátozásokat, újraindul az ország, felpörög a gazdaság, jó lesz az embereknek, mi lesz akkor annyi “okos” ember hatalmi álmaival? Régi barátunk a TASZ, a Társaság a Szabadságjogokért, egy “jogvédő” szervezet. De most átnyergeltek a járványtanra és az immunológiára, mert természetesen ezeken a “szakmai” alapokon támadják a védettségi igazolványon alapuló nyitást, ami a jövő héten várható.
A TASZ az ellenzéki politikai pártok egy kiegészítő szervezete, politikájának egyik alapja, hogy mindig a normakövető többséget kell megfosztani a józan észből következő jogaitól azért, hogy militáns, destruktív kisebbségek “jogegyenlősége” bekövetkezzen. Tulajdonképpen most is ezt a logikát követik, ne legyen jó azoknak, akik időben regisztráltak és beoltatták magukat, mert akkor sérülnek azoknak a “jogai”, akik nem regisztráltak és nem akarják beoltatni magukat.
A TASZ Facebook-közleményében felmondja a legszélsőségesebb ellenzéki politikusok aktuális politikai álláspontját, majd ezeket tudományos tényként kezelve “jogi-természettudományos” következtetéseket von le belőle, hogy legalább egy kis kavarodást generálhasson. Vagy legalább azt el akarják érni, hogy azok, akik nem akarják beoltatni magukat, azt érezzék, a csúnya kormány veszi el tőlük a kocsmázás lehetőségét.
Persze a jogszabály még a jövő zenéje, de biztos diszkriminatív lesz. A TASZ szerint ugyanis jogunk van nem beoltatni magunkat, de a többi embernek és persze a kormányzatnak nincs joga negatívan megkülönböztetni bennünket, mert lehet, hogy néhány olyan ember is fertőzőképes, akinek van igazolványa.
Vagy mifene.
Az felfoghatatlan a számukra, hogy a már beoltottak minden nappal védettebbek lesznek, és a védettség fogalma nem abszolút jellegű, hanem statisztikai. Liberális aggyal az ilyen összefüggések úgy látszik nem felfoghatóak.
A TASZ-hoz hasonló szélsőséges szervezetekkel nem csak az a baj, hogy elképesztően szűk látókörű ideológiát képviselnek. Hanem sokkal inkább az, hogy nincs akkor baj, válság, járvány, ami a legkisebb mértékben is elgondolkoztatná őket a saját hülyeségeikről. A TASZ “jogászai” és “jogvédői” semmit nem értettek meg az elmúlt egy évben abból, hogy milyen kihívások előtt áll a világ. És büszkék rá, hogy nem is céljuk ilyesmi. Ők jogászként és tulajdonképpen ellenzéki politikusként mindent jobban tudnak, mint a virológusok, az infektológusok, a járványtani szakemberek. A jogi perfekcionizmus szerintük fontosabb, mint a mindennapi élet. És persze ártani akarnak nekünk, hogy azzal ártsanak a kormánynak. Ennyi.
Jegenye
2021-04-24 at 20:47
Kedves Azért is!
Visszatérhetünk erre néhány hónap múlva, még rengeteg adat gyűlik majd össze. Csak a mérték a kérdés, az bizonyított, hogy az oltott kevésbé adhatja tovább a fertőzést. Leegyszerűsítve ha a garatban vagy az orrváladékban több a vírus, akkor beteg jobban fertőz. A mostani brit változatot elkapók taknyában, nyálában 14x több van, mint őszi változatnál. Az oltott emberben nincs vagy ha megfertőződik akkor is alig van vírus, mert az immunrendszer pusztítja. Alig vírus pedig alig fertőzhet…
Bukohill
2021-04-24 at 20:07
Csodálatos lenne, ha az emberek megértenék, hogy a vírusok legyőzéséhez nincsenek eszközeink. Száz év alatt nem sikerült az influenzát, emberemlékezet óta nem sikerült a náthát legyőzni.
Egy dolgot tehetünk – megpróbáljuk túlélni őket. Ezt tették az őseink is, ez a konzervatív gyógymód, természetesen a betegek gyógyszeres kezelése mellett.
A vakcinák hagyományos vizsgálata is legalább hét év. Az MRNA vakcina esetében nem hogy hosszú, de még középtávon sem ismerjük a hatását.
A helyi gazdaság kivéreztetésével együtt tömeges emberkísérlet folyik, mialatt folyamatosan épül az egészségügyinek álcázott diktatúra.
Az egyedül üdvözítő szentséges vakcina az új aranyborjú, amit a népnek kötelező imádni, vallásos áhítattal és alázattal, kérdések nélkül fogadni.
Pedig ismerős lehetne az egyedül üdvözítő út, a jakobinusok, a kommunisták és a liberálisok mindig rátalálnak.
Ez nem a konzervatívok útja. A szabadságé pedig végképp nem.
Solaris
2021-04-24 at 20:06
Vak tyúk is talál szemet.
Sajnos a fidesz egy kuvik plasztikra cseréli le sok képviselője parlamenti belépőkártyáját.
Hajrá Magyarország,hajrá Magyarok.
Karoly
2021-04-24 at 19:39
Nekünk is jogunk van az életünk, egészségünk, testi epsegunk védelme érdekében távol tartani azokat, akik veszélyeztetik azt és pont!!!!!!
TalEle
2021-04-24 at 19:04
Soros hitvány ballib ügynökei jól tudják, ha Magyarországon sikerül 7 millió embert beoltani, akkor Orbán nyugodt lehet 2022-őt illetően… Aki a járvány megfékezése és saját maga meg a környezete védelme érdekében vette a fáradtságot és elhordta az irháját beoltatni, az igenis rendelkezzen „többlet jogokkal”! TASZ egyébként az egyik legaljasabb Soros NGO, akit a korrupció elleni harc csak „szelektíven” érdekelt mindig is…
Kétes
2021-04-24 at 18:23
A TASZ a közleményük szerint elfogadja, hogy létezik nyájimmunitás (beszél erről). Tehát van vírus és van megbetegedés, szerintuk.
Nem emel viszont szót az oltás ellenesség ellen.
Nem beszélnek arról sem, hogy oltási igazolvány nélkül előbb-utóbb nem lehet külföldre utazni. Nem Orbán miatt, hanem azért mert a beléptető ország nem fogja beengedni, amúgy jogállamilag a TASZ által most hergelt oltás nélküli ostobákat. Akkor mit mond a TASZ és Jourova.
Jegenye
2021-04-24 at 18:19
Kedves Sparaxis!
Jó a hasonlata a dohányos és az alkoholista esete is hasonló, kiegészítve azzal, hogy ők mire megbetegszenek fizetnek egy sarokháznyi adót csak észre sem veszik…
A covidban megbetegedőknél, ahogy írtam, a költség kérdés hónapok múlva merülhet fel, amikor már mindenki, akár a neki tetsző oltást is felvehette. Szabad ország, szabad akarat, de ha vki nem oltatja be magát az kössön rá covid cascót. 🙂
Sparaxis
2021-04-24 at 17:18
Magyar Gyula!
A beoltott can előnyben mert kisebb az esélye a fertőződésre és az esetleges súlyosabb lefolyású betegségre. Mig tünetmentes terjesztő lehet a beoltott aki veszélyeztetheti az oltatlant.
A mai napig nincs elegendő oltóanyag. Hiába van 3,5 millió ember egyszer beoltva, ha a második oltás után kb. 2 hétre alakul ki a védettség. Mindenki aki most közösségi helyekre megy 1 oltással a háta mögött potenciális áldozat lehet, mert egyesek nem bírják ki hogy a sörüket ne vendéglátó helyen igyák meg.
Poroszlai Róbert
2021-04-24 at 17:12
és a tasz bekaphatja!
Sparaxis
2021-04-24 at 17:11
Jegenye
Gondold végig ezt az eszme futtatást a dohányra és az alkoholra is. De sorolhatnám tovább. Miért is kell az ezen szerekkel élők megbetegedéseit, műtéteit, rokkantságát, családjának támogatását fizetnem nekem aki egészséges életmódot él?
Aztán aki decemberben lett covidos és eleinte 6 hónap, majd 3 hónapig nem is kaphatott oltást, emiatt rendszeresen kihagyta a háziorvosa a listáról ezért a mai napig nem jutott oltáshoz azt még tovább bűntetni? Normális dolog?
hol van a szolidarítás?
Magyar Gyula
2021-04-24 at 17:10
Az Orbánfóbia miatt oltástagadó pedagógus taníthatja a gyerekeinket mert joga van hozzá? Aki nem oktatja be magát az menjen a nemoltottak teraszára,a nemoltottak színházi előadására,a nemoltottak kocsmájába. A beoltottaknak
joga van ahhoz, hogy olyan helyeket látogasson ahol nagy valószínűséggel nem kapja el a vírust. Ha a feketéknek joga van akkor a fehéreknek is. Kivéve ha diszkriminálják a fehéreket. A női öltözőbe nem mehetnek férfiak és fordítva.Ez nem diszkrimináció hanem a normális. Kapjon már a fejéhez ez a tasz. Nem lehetne likvidálni ezt a szervezetet? Felhatalmazták őket a magyarok bármire is?
Jegenye
2021-04-24 at 16:53
Amúgy mentőzöm. Az elmúlt hónapokban mindent megtettünk a covid betegekért. Ez nyilván továbbra is így lesz, de mondjuk két hónap múlva senkiben sem fog felmerülni a kérdés amikor valaki covidos lesz? A betegség gyógyítása a társadalomnak a teszttől a lélegeztetésig alaphangon tízmilliós tétel. Nem annak aki nem oltatta be magát amúgy “ingyen”, hanem a többieknek. Miért is?
Jegenye
2021-04-24 at 16:39
Kedves Azért is.. Nem keseredek el, legalább előkerült az egyik érv. Nem! Nem pontosan annyira fertőz az oltott mint az oltatlan. Az oltott esetleg néhány százalékban fertőződhet meg és azoknak is csak kis része lesz tünetes és adhatja tovább a vírust. 100% illetve esetleg 1-2%. De kérdezze meg kezelőorvosát gyógyszerészét. Utána segíthetne védeni a gyerekeket, ahogy már én is védem az Önét!
Jegenye
2021-04-24 at 15:44
“Nem kívánom magam beoltatni” halljuk számtalanszor. “Mert ehhez jogom van” Biztosan,de nekem pedig jogom van megvédenem az unokáimat attól, aki nem oltja be magát és így megfertőzheti a kicsiket. Szerintem ennyi pontosan elég, amíg a gyermekeinket védőoltással nem tudjuk megvédeni a kórtól, addig nekünk felnőtteknek erkölcs kötelességünk oltakozni!
mirti
2021-04-24 at 15:33
aki a nagy gyurcsányvezér akaratának magfelelően nem regisztált és oltásra sem hajlandó ( inkább meghal netát másokat is veszélyezetet) az ne károgjon ,hogy neki nincs igazolvány .Csak egy regisztráció és egy kettő már lesz is.
okoskos
2021-04-24 at 15:25
Andromeda
A jogosítvány rossz példa. Vannak szaktudáshoz kötött jogok (pl. autóvezetés), és vannak alapjogok. A kettő nem összevethető.
Az EU zöld útlevele szintén rossz párhuzam. Az kizárólag a határátlépésről szól, de nem rendelkezik arról, hogy az egyes országokon BELÜL mihez juthatsz hozzá.
Tehát a jogosítványból és az EU zöld útleveléből sem logikailag, sem jogilag nem vezethetők le a védettségi kártyához kapcsolódó különjogok.
A nyitással önmagában maximálisan egyetértek, és az oltáskampány is rendben lett volna, ha pozitív ösztönzőket társítanak hozzá. Sajnos nem így történt. Ha valaki a Fidesz vereségének szurkol, tapsoljon nyugodtan ütemesen, mert ezekben a napokban veszítjük el a fiatalokat. És örüljünk, ha csak apolitikusok lesznek, és nem egyenesen a Momentumhoz mennek.
Nescio Vulgaris
2021-04-24 at 15:13
Sajnos, nem lehet az országot fizikailag “kettéosztani” se Orbán/Fidesz hívő illetve ellenes, illetve oltáspárti-oltásellenes alapon! Hasonló módon – bár logikusnak tűnik – kivitelezhetelen megfizettetni a kezelést az oltásellenesekkel. Akkor lenne csak lázadozás!Akárcsak a kötelező oltás bevezetése esetén. Így az egyetlen eszköz a többletjogok adása a gyógyultaknak illetve a beoltottaknak.És nem csak nálunk, hanem “szerte a kerek világon” így lesz, és a külföldi utazások esetén is. Akinek nem tetszik, alapíthat kolóniát a Marson…már sikerült oxigént fejleszteni, igaz, csak kevéskét még…
okoskos
2021-04-24 at 15:05
“csakafidesz”
Köszönöm a hozzászólásodat, tökéletesen illusztrálja, amiről írtam.
Neked nem számít, hogy valaki mit gondol hazáról, nemzetről, családról, EU-ról, migrációról, buzyházasságról, Úz-völgyéről, alapjövedelemről, kommunizmusról, ateizmusról.
Neked egyetlen dolog számít: a plasztikkártya.
Nálad ez dönti el, ki liberális, ki jobboldali. S gyanítom, vannak még hozzád hasonlók.
Erről beszéltem. A különjogok megosztják a Tábort, gyűlölködést szítanak, s ha ez így marad, a végén még együtt bukunk.
A nickedben az olvasható, hogy “csak a Fidesz”.
Holott semmi nem árt annyit a Fidesznek, mint ha az egyszerű elmék megszólalási jogot kapnak.
A legtöbbet azzal segítenéd kedvenc pártom győzelmét, ha figyelsz és hallgatsz.
Andromeda
2021-04-24 at 15:01
Sajnos sok jobboldali embert is megtéveszt ez a bődületes ökörség és egyben mérhetetlenül aljas gyilkos TASZ-propaganda. Pedig az igazság pontosan az ellenkezője: 1) Jogosítvány esetén, de nagyon sok szakmánál is kötelező az egészségügyi és pszichikai alkalmasság 2) EU országok hasonló, az egész EUra érvényes igazolvány bevezetésére készülnek:
https://ec.europa.eu/info/live-work-travel-eu/coronavirus-response/safe-covid-19-vaccines-europeans/covid-19-digital-green-certificates_hu
EZ UTÓBBI.INFORMÁCIÓT KELLENE CSAK AZ ÖSSZES DEMOKRATIKUS MÉDIÁNAK ÉS A KORMÁNYNAK TERJESZTENIE.
A TASZ TAKARODJON KI AZ ORSZÁGBÓL
2021-04-24 at 14:45
okoskos2021-04-24 at 14:00
.
Okoskodj a 44-en, te tetű!
AZ ELSŐDLEGES ALAPJOGOM AZ EGÉSZSÉGHEZ ÉS EGÉSZSÉGVÉDELEMHEZ VALÓ JOG!
Mindenféle jog csak libasorban az után következik.
A TASZ TAKARODJON KI AZ ORSZÁGBÓL
2021-04-24 at 14:41
MINDEN JOGOT, MINDENFÉLE SZEMÉLYISÉGI JOGOT FELÜLÍR AZ EGÉSZSÉGEMHEZ, AZ EGÉSZSÉGVÉDELEMHEZ VALÓ JOGOM!
.
Mindenféle “szabadságjog” csak ez után következhet!
.
csakafidesz
2021-04-24 at 14:25
okoskos 2021-04-24 at 14:00
Liberális Barom! Nem tapsol senki az igazolásnak. Egyszerűen jár annak aki hajlandó volt magát beoltani. Persze jogod van nem oltatni magad, de ha tényleg normális ember vagy akkor elmész az oltásért. Főkép, ha mások sorsára is tekintettel vagy.
Na húzzál innen demagóg!
TASZ=Tégy A Szellentésért
2021-04-24 at 14:08
A Társaság a Szabadságjogokért a vén tróger tőzsdespekuláns gazember szervezete. Nemcsak a járványtanhoz és az immunológiához nem értenek, hanem kizárólag a hőbörgésre képes kretén libernyákok tömörülése.
Mi a f…sz közük van a védettségi igazolványon alapuló nyitáshoz, egyéb – hazánk ügyeibe történő – beleszólásaik is büntetendő cselekmények!
okoskos
2021-04-24 at 14:00
Akkor az a helyzet, hogy a TASZ-nak – akiknél jobban kevés NGO-t utálok – ezúttal igaza van.
Sajnos.
Nem lehet megfosztani az alapjogaitól a lakosság egy részét.
Együtt kell sírnunk és nevetnünk. Ezt hívják nemzetnek.
És nem lehet szankcionálni olyat, ami nem törvénysértő.
És nem a “kocsmázás” lehetőségét veszik el, hanem a normális emberi élet lehetőségét.
Igazságtalan, hogy akik betartották a törvényt, s ezért nem fertőződtek meg, hátrányba kerülnek azokhoz képest, akik nem tartották be, bulikáztak és megfertőződtek.
És ez még mind “csak” az emberjogi része a dolognak.
Van politikai része is.
Ötmillió ember másodrangba süllyesztése sajnos nem marad hatás nélkül a választásokon. Ráadásul a fiatalok többsége oltatlan. Így akarja a jobboldal megfogni őket?
Eddig hittem a jobboldal győzelmében, most már nagyon aggódom.
Aki tapsol az igazolványnak, a Gyurcsány-Fegyőr-Jakab-kormánynak tapsol.
Az újabb szemkilövetéseknek, migránshullámnak, buzyházasságnak, alapjövedelemnek tapsol.
Hosszú távon pedig itt marad a gyűlölet és a gyanakvás. Menjetek fel a Vadhajtásokra, vagy nézzétek meg itt az olyan alakok kommentárjait, mint “győző2018”, “szabó lászló”. Már nem hazaszeretet a mérvadó, hanem a kártya.
És mindezt oltáspárti, patrióta Fidesz-szavazóként mondom.
gyozo2018
2021-04-24 at 13:58
Torockó2021-04-24 at 13:49
Az államellenes, rasszista ügynökszervezeteket minden normálisan működő országból kiutasítják és az országhatárig kísérik, a kollaboránsokat életfogytiglan leültetik.
mirti
2021-04-24 at 13:53
remélhetőleg nemsokára az összes ilyen mocskos bűnszervezet eltakarodik innen 6000 km távolságra Európától a rohadt soros féle alapítványokkal és bűnbandákkal együtt. Elég volt belőlük szeretnénk végre a normális emberi életünket élni a kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében.Legyenek átkozottak a családtagjaikkal együtt ( ha egyáltalán van ilyen) ezek a rohadt gazemberek !!!
Torockó
2021-04-24 at 13:49
A magyarellenes ügynökszervezetek mindig támadnak, ha tudnak. Hazugságokkal általában. Most azt hazudják, hogy a védettség hogyan alakul ki. Szerintük nem egy folyamat, ami elindul a nulláról és elérkezik 85-95%-ig, hanem egyszercsak és egyszerre alakul ki. Szerintük nem lehet különbséget tenni ember és ember között. Mindegy, hogy az egyik bűnt követ el, a másik nem vagy mindkettőt becsukják börtönbe, vagy egyiket sem. Abszurd különbségtétel, hogy színházba csak az mehet be, akinek jegye van, az meg nem, akinek nincs. Micsoda diszkrimináció ez éppen a legrászorultabbak ellen? Vagy ott van a parlament. Vagy mindenki bemehet és szólhat, vagy senki. De megkülönböztetni az embereket: tilos. Méghogy van illegális migráns, meg van állampolgár… Csak ember van, azonos jogokkal. A barmok szerint.
Győző
2021-04-24 at 13:32
A TASZ-os Schiffer annyira nyomja mostanában az álsemlegeset, neki nincs mondanivalója a nyomásgyakorlásra vonatkozóan, vagy lapít, mint tasz-os “jogvédő” a kék alapon libazöldben?!
gyozo2018
2021-04-24 at 13:26
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-04-24 at 11:59
Abszolút igazad van!
Aki visszautasítja, s covid-beteg lesz, és/vagy kórházba kerül, minden gyógyító ellátás járjon neki, de nem TB-re, hanem saját kasszára.
.
Valamint a kieső munkájára se kapjon TB-ellátást. A vállalkozónak a kárát is fizesse meg, aki őt alkalmazta.
.
Ugyanis másokat, kuncsaftokat, tárgyaló partnereket fertőzhet meg, ezért kockáztatja a vállalkozás működését is.
.
A pedagógusoknak pedig igenis kötelezővé kell tenni, hiszen a rendszeres orvosi vizsgálatuk eddig is kötelező volt, különös tekintettel pl. a TBC-re!
.
Mi durva anyja az a TASZ, hogy nyomást merészel alkalmazni az államra, a kormányra, teljesen nyilvánvaló, hogy az oltakozást, a védelmet, a gazdaság beindítását akadályozandó?!
Ki lehet innen takarodni!
Neandermüller Péter
2021-04-24 at 13:26
A tasz, meg az egész ellenzék le van szarva.
A kutya ugat a karaván halad.
gyozo2018
2021-04-24 at 13:19
Már vártam.
Ideje, hogy végre elmenjenek a jó tasz-ba!
Jakab Csaba
2021-04-24 at 13:10
A kutya ugat, a karaván halad.
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-04-24 at 13:09
Sok xar anarchista megint jogról pofázik itt lejjebb. Jog kötelezettség nélkül. És persze jog főleg az agyatlanok számára, az épelméjűek rovására.
Magd@
2021-04-24 at 13:07
@Nezzük….11:59
Maximálisan támogatom az ötlet kivitelezését!
angelblind652
2021-04-24 at 13:01
Persze, most bújtak volna elő a lyukakból a vírustagadók! Keverednének velünk, akik helyettük kikapartuk azt a bizonyos gesztenyét! Nem ússzátok meg!
Beszédes
2021-04-24 at 12:32
Mindegy, hogy mit, csak végre kritizálhassanak valamit. Miért csak a beoltatlanok érdekeit nézik, a beoltottak szemszögéből nézve az a helyzet, hogy ők, vagy mi már mindent megtettünk a közösségünk érdekében, még az oltatlanok azt várják, hogy az un. nyájimmunitás majd megvédi őket. Ez eléggé cinikus és tiszteletlen hozzáállás az ilyen veszélyes időszakban.
khm
2021-04-24 at 12:04
Örülök,hogy nem tartozom közéjük,ráadásul be vagyok oltva.
És ahogy eddig sem ültem ki egyetlen teraszra sem,ez után sem fogok. Nem szeretem az ilyen kirakatba tett jólétet.
khm
2021-04-24 at 12:01
És ez ki a tasz-t érdekel?
Rohadjanak meg,az összes támogatójukkal együtt!
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-04-24 at 11:59
Szerintem is többlet jogot kell adni az oltakozást megtagadóknak. Legyen joguk hitelesen központi nyilvántartásba venniük, hogy nem hajlandók az oltást felvenni, majd ha a betegség jelentkezik náluk, akkor legyen joguk a favipiravirt piaci áron kiváltani, és ha ne adj’ Isten rosszabbra fordul a dolog, akkor legyen joguk a kórházi kezelést tényleges önkölségi áron kifizetniük. És ha bizonyítottan más valki elkapja tőlük a kórságot, akkor legyen joguk bíróság előtt felelniük szándékos egészségkárosítás bűne miatt. Nekünk, jámbor többségnek pedig legyen jogunk a TASz aktivistáit megfosztanunk a magyar állampolgárságuktól.
K
2021-04-24 at 11:39
Már 50 évvel ezelőtt is volt oltási bizonyítvány, ami jogokkal ruházta fel a tulajdonosát, mégpedíg felszállhatott arra a járműre ami átment az államhatárakon. Erre egy halom rendelet és törvény vonatkozik.
A TASZ, a Társaság a Szabadságjogokért, “jogvédő” szervezet jogászai ezt nem tudják?????….hogyan tették le a jogi vizsgát ha nem értenek szakmájukhoz.
Az aberrált liberális ellenzék már nagyon értelmi fogyatékos.
Searching for Liberal Bullshit
2021-04-24 at 11:38
Waltergabor,
Ugyan mitől? Akinek egy csepp esze van, az tudja, hogy a védőoltáson kívül jelenleg más megoldás nincs. Kérdezd meg annak a százhalombattai 4 tagú családbak a rokonait, akik mind belehaltak, hogy örülnének-e most, ha korábban kaphattak volna már védőoltást!
szemet szemért
2021-04-24 at 11:29
TASZ = tahók szervezete.
Hesslerezredes
2021-04-24 at 11:04
Bár súlyos kétségeim vannak az egész covid-téboly körül, de mégis azt kell mondjam, hogy ha már van oltás, akkor tessék beoltakozni.
Kérdem én a F/T/assz-tól: az mióta emberi jog, hogy aki nem oltatta be magát, az potenciálisan megfertőződhető és ezáltal másokat potenciálisan megfertőző lehet????????
Erre válaszoljanak???!!!!???
Vagy olyanok, mint névadójuk, a valamikori szojjet (sic!) Tassz hír(?)ügynökség???
Horváth Csaba
2021-04-24 at 10:48
Elmehet a TASZ a bűvös francba, igenis akinek van védettségű igazolványa rendelkezzen előjoggal. Mindenkinek fellett kínálva az oltás lehetősége,aki a hazaellenes baloldal hűlyesége miatt veszélyezteti saját és mások életét az maradjon otthon ne járjon menni sehova.A NAGY FÉNYES NYUGAT irigyel!!! bennűnket,itt meg a baloldal seggnyalói játsszák a hűlyét
bl
2021-04-24 at 10:36
A fejletthaladóknak semmi se jó. Az se jó ha van rajtad sapka, meg az se jó ha nincs. Az ő követelményeiknek az AtyaÚrIsten se tudna megfelelni! Nekik a gonosz a jó, hogy aztán elmondhassák, hogy azért volt gonosz a gonosz, mert a környezet nem tolerálta, mert a környezet kirekesztő, rasszista, fóbiás volt. Most például vírusfóbiás a környezet. Hehehe.
A rombolók mindent értéket , biztonságot tönkretesznek. Miközben egy kutyát se lehet külföldre vinni a megfelelő oltások nélkül, a potenciálisan súlyosan fertőzőnek joga van, mert nem tudhatod lehet mégse fog fertőzni, meg ugye az intergalaktikus jogok kánonja. Hehehe.
Polgar
2021-04-24 at 10:36
Nem lehet ezt a bandat kitiltani? Mi közük hozzá!
Hivatástudat
2021-04-24 at 10:33
Ez a tasz idióta! Való igaz,attól hogy valaki be van, oltva, még fertőzhet, de nyugodtan jöhet-mehet, mert ha elkapja is újból a betegséget,nem fog kórházba kerülni és belehalni. Míg az oltásellenesek nem jöhetnek-mehetnek, mert ha elkapják a betegséget, bekerülhetnek a kórházba,hosszú bentfekvés és irgalmatlanul drága kezelés ellenére is meghalhatnak. Nem beszélve arról, hogy jó lenne, ha feleslegesen nem vennék el a fekvőhelyeket azoktól, akik egy éve várnak arra, hogy megműtsék őket és élhessék normálisan az életüket!
A védettségi igazolvány csak az idióta oltáselleneseket védi!
Szerintem meg kötelezővé kelle tenni az oltást!
Poppy
2021-04-24 at 10:24
A TASZ mehet a pi..a! Senkit nem érdekel, hogy mit bugyognak ezek a mocskos csicskák. Fel kell rúgni őket mint a büdösbogarat. Takarodjanak innen. Majd lesz rájuk gondunk, hogy érezzék a törődést.
Nahát
2021-04-24 at 10:21
Soroséknak mégis mi köze van ahhoz, hogy mit csinálunk? Európának szabad, nekünk viszont nem?
Ujházi László
2021-04-24 at 10:15
TASZ mutassák be mit tudtak tenni a járvány ellen és milyen valós tudásaik vannak tapasztalataik ez ügyben Mindenki szakértő hozzá értésük valójában meg nem ők vannak az egészségügyben na az a tudásuk meg nincsen !!Jog védő de mihez is értenek valójában ??
Voltam én is civil szervezetnek tagja de mikor láttam hogy gondolatilag gellert kaptak sokad magammal távoztunk onnan Kihasználták egyes emberek segítő szándékát és igyekezték a tagjaikat befolyásolva bizonyos irányba terelni. Terelni akkar ,menjem el terelő juhásznak.