Bár a főpolgármester szerint nincs botrány a Lánchíd felújítása körül, vizsgálóbizottság sem kell, a hírek nem erről tanúskodnak. Ezt pedig Karácsony Gergely nyilatkozatai is alátámasztják, hiszen össze-vissza beszél, mivel valószínűleg többet tud a történetről és a tendert megnyerő A-Híd Zrt. és a számlagyáros Vig Mór közötti kapcsolatról, mint amennyit elárul a nyilvánosságnak.
Az eddig megszokott stratégiát követi Karácsony Gergely, aki a Lánchíd felújítását övező korrupciógyanú kapcsán ismét tagad, mellébeszél és nem ad érdemi válaszokat lényeges kérdésekre.
Nem tudok botrányról a Lánchíddal kapcsolatban
– reagált az M1 híradó brüsszeli tudósítójának kérdésére kedden a belga fővárosban tartózkodó főpolgármester.
Majd a riporter felvetésére, hogy mégis csak eltűnt másfél milliárd forint közpénz, ami a fővárosi önkormányzaté, Karácsony azt mondta:
ez az ön állítása, ami egy teljesen valótlan állítás.
Ezt követően arra is kitért, hogy nem támogatja a kezdeményezést, miszerint az ügyben állítsanak fel vizsgálóbizottságot, mert „nincs mit vizsgálni.”
Ha valaki megnézi a számokat meg az időpontokat, akkor kiderül, hogy az utalások akkor történtek, amikor még le sem zártuk, meg sem kötöttük a szerződést. Tehát, és az A-Híd pedig cáfolta ezeket a feltételezéseket, úgyhogy én azt gondolom, hogy a téma ilyen szempontból le van zárva. Nyilván kampány van és kampányban mindeki azt hazudik, amit akar
– jelentette ki Karácsony.
Az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk azonban cáfolhatják a főpolgármester magyarázkodását.
Sőt, egyre erősítik azt a képet, hogy a Lánchíd felújítása nemcsak az időbeli késedelem, a csökkentett tartalom és az önkényesen eldöntött új közlekedési rend miatt nevezhető botrányosnak, hanem nagy összegű közpénz magánzsebekbe vándorlásának a gyanúját is felveti.
Az adóhatóság az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére, Vig Mór számlagyáros botrányában folytatott nyomozás során tavaly novemberben házkutatást tartott a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is, ahol dokumentumokat foglalt le. A napokban arról is beszámolt a sajtó, hogy két év alatt, 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ezt követően ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. Az Atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a továbbutalások jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amikor az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.
De honnan ismerheti a valóságot Karácsony a pénzutalásokról?
Karácsony Gergely fentebb idézett brüsszeli nyilatkozata alapján két lehetséges következtetésre juthatunk. A főpolgármester vagy hazudott, vagy olyan információknak is birtokában van, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosságra. Az első esetben Karácsony nyilatkozata tényszerűen nem állja meg a helyét, ugyanis a Lánchíd felújítására megkötött új szerződést 2021 januárjában jelentette a be a főváros, az A-Híd Zrt. viszont – az Atv.hu információi szerint – egészen 2022 júliusáig utalt pénzt Vig Mór cégének. Mindez pedig azt jelenti, hogy Karácsony állításával ellentétben, az utalások – legalább részben – éppen abban az időszakban történtek, amikor az A-Híd kézhez kapta a Karácsonyék által hatvanszorosára emelt, közel ötmilliárdos előleget, és a Lánchíd felújítását végezte.
Amennyiben nem így történt, rögtön adódik egy másik érdekes kérdés: Karácsony vajon honnan tudja, hogy pontosan mikor történtek pénzmozgások az A-Híd és Vig Mór Sunstrike Hungary Kft.-je között? Úgy tudni a főpolgármester nem érdekelt egyik nevezett vállalkozásban sem.
Sokismeretlenes egyenlet
Visszatérve a nyomozati cselekményekre, a NAV vizsgálata arra is kitér, hogy érkeztek-e utalások Vig Mór ügyvédi letéti számlájára azt követően, hogy az ügyvédet a Kúria jogerősen 2022 januárjában vesztegetés elkövetése miatt eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától, és ezt követően a Budapesti Ügyvédi Kamara törölte a kamarai nyilvántartásból.
Ha igen, ez a Magyar Nemzet ügyvédi forrása szerint több kérdést is felvet.
- Egyrészt Vignek meg kellett volna szüntetnie a számláját azután, hogy törölték a nyilvántartásból,
- másrészt az ügyvédi letéti számlára pontosan meghatározott célból érkeznek pénzek, amelyeket egy ideig ügyvédre bíznak.
Amennyiben Vig esetében ez nem így történt, ráadásul az oda érkező összegeket a jogász öncélúan felvette, az felvetheti a sikkasztás gyanúját. Megjegyzendő, ha Vig Mór cégétől a magánszámlájára is indokolatlanul érkeztek az A-Híd pénzei, az is minősülhet sikkasztásnak.
A botrány még az ellenzéki pártoknál is kiverhette a biztosítékot, hiszen Brenner Koloman vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Lánchíd felújításával kapcsolatos korrupciógyanú miatt, bár Karácsony fenti nyilatkozatát tekintve, nem lehet vérmes reményeket fűzni hozzá.
Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
lesi
2024-01-26 at 09:46
dehogy tud többet ezt meg se kérdezik aszt se tudja mit ír alá csak lökődik ide oda
Mandula
2024-01-25 at 23:33
A nyirtasi marha teljesen biztonságban érzi magát ,
Aztán majd lehet a nav kideríti kihez került a felvett 1 milliárd kézpénz ,ami okozhat nála fokozott szívdobogást
Ilona
2024-01-25 at 19:36
Karácsony: ” Nem tudok botrányról a Lánchíddal kapcsolatban.”
Kérdések: Karácsony állítását lehet e teljesen hitelesnek venni, minden kétséget kizáróan?
Jelentheti e, azt Karácsony tagadása, ha Karácsony nem tud a Lánchíddal kapcsolatos botrányról semmit, akkor nincs is?
Muszáj e hinni minden ellenőrzés, bizonyíték nélkül Karácsonynak, amikor akkor sem mondott igazat, amikor arról beszélt a Lánchíd felújítása 5 milliárd Ft-al kevesebbe került az ő szerződésük alapján, mint ami a Tarlósék szerződésében volt? Kiderült ez fordítva igaz.
Mi van akkor, ha mindent tud Karácsony, de nem akar semmiről beszélni a Lánchíddal kapcsolatban?
Hogyan teheti meg egy főpolgármester cinikus módon, hogy nem támogatja vizsgálóbizottság felállítását, mert szerinte „nincs mit vizsgálni”’?
Lehet e gátja a vizsgálóbizottság létrejöttének, ha Karácsony nem akarja az igazság kiderítését, és nem támogatja a vizsgáló bizottság létrejöttét?
Mi a fontosabb Karácsony vizsgálóbizottság felállításának ellenzése, vagy az igazság kiderítése?
Elfogadható e az , ha valaki szerint nincs mit vizsgálni azt, el is kell hinni és nem is kell vizsgálódni?
Mi van akkor, ha téved Karácsony és nagyon is sok jel mutat arra, hogy nagyon is érdemes vizsgálódni?
Miért nem akarja Karácsony, hogy minden tisztázódjon a Lánchíddal kapcsolatban felmerült jogos kérdésekre?
Miért nem volt jó Karácsonyéknak a Tarlós Istvánék által már kidolgozott, megbeszélt szerződés?
Miért volt Karácsonynak érdeke 1,5 évig semmit sem tenni a Lánchíddal kapcsolatban?
Mit akart az időhúzással elérni?
Karácsony nem hallott még az ellenőrzés fontosságáról és szükségességéről?
Megjegyzés: Éppen ezért érdemes vizsgálódni, mert Karácsony ellenkezése azt sejteti, hogy nagyon is van mit vizsgálni, csak ő ezt viszont nem akarja, valami oknál fogva.
Nem kevés összegről, összegekről van szó, és más egyéb aggodalomra bőven okot adó furcsa gyanús esetek is felmerültek a Lánchíd felújításával kapcsolatban.
Egyáltalán nem érthető, és erősen magyarázatot igénylő kérdés az is pl. hogy Karácsonyt miért nem érdekelte az egyre súlyosabb műszaki helyzetbe került Lánchíd felújítása?
Miért kellett Karácsonyéknak tétlenül nézni a Lánchíd fokozatos műszaki romlását 1,5 éven keresztül miért nem tettek semmit?
Létezik olyan, mint közérdekű adatigénylés, ha ezzel élnek a vizsgálóbizottságot támogatók, akkor mindegy, hogy Karácsony mit akar, vagy mit nem akar.
Karácsonynak vizsgálóbizottság nélkül is válaszolni kell az elé terjesztett kérdésekre. Erre törvény kötelezi, ha jól tudom 15 napon belül választ is kell adni a megkeresésre. Nincs másra mutogatás, ha megtörtént a közérdekű adatigénylés, akkor Karácsonyéknak minden kérdésre választ kell adni.
„A Hatóságtól az Infotv. 28. § (1) bekezdése alapján közérdekű és közérdekből nyilvános adat megismerése iránt bárki kérelmet nyújthat be. Ha nem szeretné megadni a személyes adatait az adatigénylés benyújtásához, úgy adatigénylését előterjesztheti az [email protected] címen is.”
„Tájékoztató a közérdekű adatigénylések menetéről
A közügyek és a közpénzek felhasználásának átláthatósága érdekében az állampolgárok jogosultak közérdekű információhoz jutni Magyarország bármely állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó szervétől, intézményétől. A közérdekű adatigénylés menetét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.), a megállapítható költségtérítés részleteit a 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet szabályozza.”
Egy biztos Karácsony akaratától nem függhet a Lánchíddal kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítása, vagy éppen ennek elvetése. Brenner Kolomanéknak, ha másként nem megy, igénybe kell venni a közérdekű adatigénylést a Lánchíd felújításával kapcsolatban.
Erre már nem mondhat nemet Karácsony sem tanácsadói.
Hozzászóló: Ilona, a közgazdász, Tiszaújvárosból.
Orientál
2024-01-25 at 19:19
Azok a balliberális zöld pártok amelyek Karácsonyt támogatják a nyáron sorra kerülő önkormányzati választásokon na azok a szarba léptek és nyakig elmerültek benne. Aki korrupt az az is marad.
Rémusz.
2024-01-25 at 18:52
És akkor mivan??!!
Úgy is ellessz sikálva az egész ügy, akár a városháza eladásakörüli cirkusz!!!
Felesleges itt görcsölni.
A lipsik pofátlanul szétlopják az egész országot, miközben a fidesz és népizenekara aszisztál nekik, hisz nálunk, soha nincs következménye semminek!! Csak azt nem tudom, hogy akkor mi a rossebnek kell idegesíteni a szavazó álampolgárokat??!!!
Kész röhely az egész közigazgatásunk!!!!!
Cáfoljon meg valaki, ha tud.
bl
2024-01-25 at 18:21
Értetlenkedés, mellébeszélés, elhallgatás. Ezek a tipikus jelek, amiket figyelni kell, amikor valaki összeesküvéssel, maffiával találkozik.
andras
2024-01-25 at 17:35
Tudományos libsizmus
Gelgely nem olyan hülye, mint amilyennek látszik. Alamuszi nyuszi is tud nagyot ugrani.
Tudományos libsizmus
2024-01-25 at 17:10
Többet tud?
Ez még viccnek is rossz.Ez a szellemi fogyatékos mosolyú hülyegyerek semmit nem tud.