Pesti Srácok

Trócsányi: Brüsszel fogalma a jogállamiságról távol áll mindattól, amit a jogtudomány ismer

null

Az Európai Parlament balliberális többsége politikai mérlegelés alapján, mindennemű bizonyíték nélkül, valódi érvek sorolása nélkül, egyfajta bíróságként hoz döntéseket, mond politikai ítéletet egyes országokkal kapcsolatban - jelentette ki Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben kedden.

Trócsányi László, a The European Conservative című folyóirat jogállamiság témájában tartott rendezvényén elmondott beszédben aláhúzta:

A politikus az Európai Parlament múlt héten tartott strasbourgi plenáris ülésén elfogadott, az Erasmus és a Horizont uniós programok 2021-2027-es végrehajtásáról szóló jelentésével kapcsolatban közölte: az említett uniós programok estében az EP többsége megfosztotta a magyar kutatókat és fiatalokat - szavai szerint - "mindennemű indokolás nélkül vagy hamis indokokra hivatkozva" a programban való részvételtől.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott. Trócsányi László felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte az uniós parlament döntését, holott - mint kiemelte - sem az Erasmus, sem a Horizont program nem érinti az Európai Unió költségvetését.

-hívta fel a figyelmet. Szavai szerint szégyen, hogy a júniusi európai parlamenti választások előtt az EP plénuma egy ilyen döntést meghozott.

-emelte ki. A jogállamiság fogalmával kapcsolatban az EP-képviselő azt mondta: a joghoz kötöttség rendkívül fontos.

-tette hozzá beszédében Trócsányi László.

Forrás/fotó: MTI