Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője a napokban televíziós nyilatkozatban beismerte: pártja uniós parlamenti képviselői, Donáth Anna és Cseh Katalin minden erejükkel azon dolgoztak, hogy megakadályozzák az uniós pénzek Magyarországra érkezését. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője ezután levélben fordult Kocsis Mátéhoz, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetőjéhez, amelyben az Országgyűlés európai ügyekkel foglalkozó bizottsága rendkívüli ülésének az összehívását indítványozza. Mindezt azért, hogy a testület vizsgálja meg, milyen politikai befolyásolási manőverek történtek a dollárbaloldal részéről annak érdekében, hogy megakadályozzák az európai uniós fejlesztési pénzekhez való hozzájutást Magyarország számára, ezzel pedig kézzelfogható, súlyos károkat okozzanak saját hazájuknak. Nos, az, hogy ez minimum a saját hazájuk elleni tevékenység, felvetődik kérdésként: vajon hogyan is úszhatják meg büntetlenül?
Évek óta kongatjuk a vészharangot, hogy a magyar ellenzék nagy része rutinszerűen sározza be Magyarországot nemzetközi fórumokon, így az Európai Uniótól vagy éppen Amerikától várják hazánk eltiprását. Eddig sem igazán sikerült leplezniük, de most már nem is tagadják: valóban arra fókuszált EP-képviselőként a neokomcsi halálbarbi-kommandó a momentumos Cseh Katalin és Donáth Anna, hogy Magyarország még véletlenül se kapja meg a neki járó uniós pénzeket. Az, hogy vajon miért okoz földöntúli boldogságot számukra, ha saját hazájuk ellen indíthatnak eljárást és blokkolhatnak fejlesztéseket, egy normális ember számára tényleg érthetetlen, és hiába vagyunk tisztában azzal, jól tudjuk, kik ők és milyen érdekek mozgatják őket, mégiscsak bicskanyitogató, hogy már nem is szégyellik magukat.
Sőt, még büszkék is rá. Hajnal Miklós elvtárs szájából valószínűleg nem freudi elszólásként hangzott el, hogy a momentumos EP-képviselők milyen megbízást hajtanak végre Brüsszelben, hanem tudatosan. Hogy a képünkbe röhöghessenek aztán: nekik még ezt is lehet. Büntetlenül. És akkor itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy jelezzük: a hazaárulás büntetőjogi tényállását legyenek kedvesek újraértelmezni, mert meggyőződésem, hogy ezt már tényleg szankcionálni kellene – és pont nem érdekel, hogy az uniós bizottságok nyilván újra hőbörögni fognak és fenyegetőzni.
Megszoktuk, 2010 óta szembesülünk azzal, hogy megpróbálnak ellehetetleníteni bennünket. Csak azért, mert nem vagyunk hajlandóak a magyar érdekek elleni döntéseket támogatni, és Orbán Viktor nem engedte, hogy Brüsszel mondja meg, hogyan és miként éljenek a magyar emberek. Még az alkotmányunk szövegét is támadták, annak ellenére, hogy az a legdemokratikusabb elveket valló nyugati országokban elfogadott normákon is túlmutató passzusokkal bővült az előzőhöz képest – amit egyébként érdekes módon elfelejtettek támadni, védelmezni, csakúgy, mint ahogyan elfordították a fejüket 2006-ban, a Gyurcsány-terror idején.
A PestiSrácok.hu 2018-ban indította el a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben című tényfeltáró cikksorozatát (1. rész, 2. rész, 3. rész). Az akkor nóvumnak számító információk jelentősen meghatározták a Berg Dánielről, Szabó Tímeáról, Fekete-Győr Andrásról, Cseh Katalinról alkotott véleményt, a PestiSrácok rántotta le ugyanis elsőként a leplet és hívta fel a figyelmet a különös életrajzi összefüggésekre. Szintén portálunk kongatta meg azt a bizonyos vészharangot Márki-Zay Péterrel kapcsolatban is – hiába. Kiáltó szó volt a pusztában az a figyelmeztetés is, amit a 2019-es önkormányzati választás előtt prognosztizáltunk: kilencvenezer külföldi szavazat dönti majd el a főváros sorsát. Tényleg sajnáljuk, hogy igazunk lett, mint ahogyan azt is, hogy nem figyeltek eléggé azokra az írásainkra sem, amelyekben a most már csak „dollárbaloldalként” emlegetett ellenzékről bizony már évekkel ezelőtt részletesen beszámoltunk – az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálatot rendelt el a cikksorozat alapján. A PestiSrácok már akkor felvetette ugyanis az ellenzék tevékenységének, finanszírozásának nemzetbiztonsági kockázatát. 2018-ban arra is felhívtuk a figyelmet, hogy bár tudjuk, a demokrácia költséges dolog, és nyilvánvalóan nem létezhet szilárd demokrácia működőképes, forrásokkal jól ellátott pártok nélkül, Márki-Zayék mozgalma azonban nem elszámoltatható, mivel bár politikai tevékenységet végez, mégsem párt, hanem civil szervezet. Így a 2013-ban elfogadott pártfinanszírozási törvény sem vonatkozik rá, amely szerint tilos cégektől, külföldi személyektől vagy szervezetektől bármilyen összeget elfogadni, kizárólag magyar állampolgároktól kaphatnak adományokat. Kérdésként azonban már akkor felötlött bennünk, hogy mi történik akkor, ha egy, a minden transzparenciát nélkülöző mozgalmi léttel toborzott szimpatizánsokkal a hátuk mögött úgy döntenek, hogy pártként folytatják? Felvetésünk helytállónak bizonyult, hiszen Márki-Zayék mozgalma valóban párttá alakult, annak vezetője pedig az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje lett a 2022-es választáson.
De most akkor ismét nézzük meg azokat, akik élen járnak a saját hazájuk elleni eljárások indításában. Bár évekig a szocialista Ujhelyi bombázta levelekkel az európai uniós bizottságokat, a vasárnaponként elküldött jelentései többsége egyébként feljelentéseket is tartalmazott, amit nyilván betudtunk annak, hogy a bolsevikok már csak ilyenek… Aztán jött az új, progresszív hullám, amelynek farvizén a Momentum is bejuttatta Cseh Katalint és Donáth Annát a brüsszeli testületbe. A mozgalmi aktivistákból alakult párt sikeres szereplése a választásokon viszont már akkor is számos kérdést felvetett, mert azért azt egyébként nyilván senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezt önerőből sikerült megvalósítaniuk. A külföldi háttérszálak komoly társadalmi felháborodást váltottak ki politikai elköteleződéstől függetlenül – hiszen mégiscsak saját hazájuk ellen, külföldi pénzből és irányítással működnek, ami tényleg gyomorforgató a magyar emberek számára.
Folyamatosan külföldi beavatkozást követelnek Magyarország ellen a momentumosok
Emlékezetes, hogy 2019-ben Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az Európai Parlament amerikai delegációs csoportjának tagjaként az Egyesült Államok Kongresszusának meghallgatására juttatta el a magyar jogállamisággal kapcsolatos nyilatkozatát, amelyben a jogállamiság és a külpolitika tekintetében összesen 18 területen tájékoztatta a Magyarországon jelen levő problémákról; szó esett többek között a médiaszabadságról, a civil szervezetek vagy éppen a CEU „ellehetetlenítéséről” és a növekvő „orosz befolyásról” is. A Momentum képviselője még javaslatokat is mellékelt a levele mellé; ennek egyik eleme, hogy a NATO kényszerítse ki (!) a magyar jogállamiság általuk elképzelt normáit. Azonban az, hogy külföldi beavatkozást kér saját hazája ellen, mégsem újdonság a momentumosoktól: Cseh Katalin párja, Berg Dániel egyszer már próbálkozott nemzetközi segítséget kérni a magyar kormány ellen.
Berg Dániel már többször került a figyelem fókuszába: a rejtélyes amerikaira a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában című cikksorozatunkban is felhívtuk a közvélemény figyelmét (itt és itt), csakúgy, mint a Momentum nemzetellenes mozgolódására. A momósokról a legtöbben azt gondolják, hogy a semmiből robbantak be a politikai életbe, a valóság azonban ennél jóval összetettebb: ha górcső alá vesszük tevékenységüket, megalakulásuk körülményeit és magukat a tagokat, egy külföldi érdekek által mozgatott szervezet képe rajzolódik ki előttünk.
Schiffer András, az LMP alapítója sem hagyta szó nélkül Cseh Katalin „remeklését”
Soha nem tudtam megérteni a gyarmati mentalitást, ami folyton külföldi beavatkozástól/elismeréstől/fizetőeszköztől reméli a haza fényre derülését
– írta Schiffer András a Facebook-oldalán arra reagálva, hogy Cseh Katalin mivel készül az amerikai kongresszus elé. A jogász szerint ez a „javaslatcsomag” – szigorúan csak elmúlt harmincéves összevetésben persze – szintlépés. Úgy fogalmaz:
Eddig mondjuk nem tudtam, hogy magyar állampolgárok számára fellebbviteli fórum az amerikai Kongresszus, de mindig tanul az ember. Azt viszont valahogy nagyon nem szeretném megtapasztalni, hogy a NATO úgymond szerepet vállal a magyar jogállamiság normáinak kikényszerítésében. Orbán Viktor éppúgy a saját népének – és nem a NATO-nak – tartozik elszámolással, ahogyan mondjuk Nicolas Maduro, vagy Evo Morales is. A külföldi „szerepvállalással” kikényszerített ez+azt ugyanis a legkevésbé sem demokráciának és jogállamnak hívják, sokkal inkább újgyarmatosításnak.
Hozzáteszi: a segélykérés komolyan vehetőségét persze erősen rontja, hogy hazánknak nincsen sem kőolaj-, sem lítiumvagyona, márpedig ilyesmik nélkül a demokráciaszállítás valahogy akadozni szokott.
Ezek után már csak halkan jegyeznénk meg, hogy bár a PestiSrácok.hu-t előszeretettel perelik be még egy „az” névelő leírása miatt is, a „Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában” cikksorozatunk miatt még egy sajtó-helyreigazítási kérelem sem érkezett. Ellenben az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálódását minden bizonnyal nem kerülik el az általunk feltérképezett politikai szereplők, így Daniel T. Berg és Cseh Katalin sem.
Küldetésének tekinti a magyar kormány lejáratását
Cseh Katalin azonban úgy véli, hogy amit ő tesz, az nem hazaárulás, sőt. Közösségi oldalán azt írja: ő továbbra is kiáll a hazájáért (vajon mire is gondol: Kanada vagy Magyarország?), ez a rendkívüli hazaszeretet pedig az ő olvasatában azt jelenti, hogy
elmondom mindenütt, hogyan próbálják Önök tönkretenni Magyarországot.
Vagyis magyar képviselőként a magyar kormányt próbálja lejáratni, fittyet hányva arra, hogy az Orbán-kormányt a magyar választók harmadszor is kétharmados többséggel, demokratikus úton választották meg 2018 áprilisában. A Momentum pedig el sem érte a parlamentbe jutáshoz szükséges minimum szavazatot…
Magyarország nem juthat pénzhez, irgumburgum!
Korábban írtunk arról, az Európai Parlament elfogadott egy állásfoglalást, amely tartalmazza, hogy a testület keresi a jogi lehetőségét annak, hogy megakadályozzák a Magyarországnak megszavazott 10,2 milliárd euró kifizetését. Ebben nem túl meglepő módon a momentumos képviselőknek is akadt jócskán munkájuk: Donáth Anna szerint egészen vérlázító még a gondolata is annak, hogy Magyarország uniós pénzekhez jusson hozzá. Az egyik bukott módosító javaslat Cseh Katalinéktól érkezett, a Renew pártcsalád nevében. Ők bizalmatlansági indítvánnyal fenyegették meg a bizottságot, ha Magyarország számára pénzeket szabadítottak volna fel. A másik bukott módosító a baloldal részéről a magyar soros elnökséget próbálta volna meg elgáncsolni: az Európai Tanácsot szólították volna arra, hogy tegye meg az ehhez szükséges lépéseket.
Fehérorosz és ukrán aktivisták trénere volt Cseh Katalin
Talán nem meglepő a nagy nemzetközi szerveződés, ha megnézzük, hogy a párt alapító tagja, Cseh Katalin (Montréal, 1988. június 29.) 2012 júniusa és 2016 szeptembere között a Liberális Fiatalok Egyesületének (LiFE) nemzetközi kapcsolattartója volt, amelynek keretein belül az ő feladatai közé tartozott a külföldi partnerszervezetekkel való kapcsolattartás és kapcsolatfelvétel, illetve a nemzetközi csereprogramok és képzések szervezése. 2013 júniusa és 2014 szeptembere között az International Federation of Liberal Youth fehérorosz programjának trénereként workshopokat és képzéseket szervezett fehérorosz és ukrán aktivisták számára. Később ezek az aktivisták vandálkodtak egyébként a kijevi Majdan téren, ahol a diktatúrát akarták lebontani minden eszközzel. Ekkor Fekete-Győr András még rá sem ébredt arra, hogy csalódott a hazai ellenzéki pártokban és talán valami újat kellene építeni. A Momentum tagjai a NOlimpia megtorpedózását követően kellő magabiztosságot éreztek ahhoz, hogy párttá alakuljanak és az országgyűlési választásokon is megmérettessék magukat. Bár a bejutáshoz szükséges minimumot sem érték el, ez nem szegte kedvüket, és az EP-választási kampányba is beszálltak.
Daniel T. Berg, aki Magyarország elleni beavatkozást kért az USA-tól, a II. kerület alpolgármestereként tevékenykedik
A momentumos brigádban talán Berg Dániel az egyik legtitokzatosabb figura. Berg Dánielről viszonylag kevés információt lehetett korábban találni, életrajza sehol sem volt érhető… A Google keresője ugyan még kiadta Berg Wikipédia-szócikkét, de arra kattintva már nem érhető el a tartalom – írtuk elsőként meg Berg Dániellel kapcsolatos tényfeltáró cikkünkben.
Bámulatos, mondhatni, meseszerű karriert futott be alig két év alatt Daniel T. Berg, alias Berg Dániel, a momentumos Cseh Katalin párja. A férfi az amerikai álom európai megtestesítője lehetne, akinek életútja egy hollywoodi filmben is megállná a helyét. A New York-i születésű férfi 2017-ben, a CEU-tüntetéseken tűnt fel először a budapesti közéletben, majd néhány hónap múlva már a Momentum elnökségi tagjává választották, közben párjával, Cseh Katalinnal végigroadshow-zták Európa nagyvárosait és tettek látogatást befolyásos politikusoknál. A kérdés persze adott: hogyan is tud az ismeretlen fiatalember az amerikai külügyminisztériumban tárgyalni, ahol felhatalmazva érzi magát arra, hogy Magyarország ellen beavatkozást kérjen? Hogyan és miért vesz részt az ENSZ gyűlésén, majd miként tud belehuppanni a magyarországi önkormányzati választásokon egy II. kerületi képviselői székbe, hogy aztán az európai liberális párt alelnökévé válasszák? Mindezt alig két év alatt.
Berg Dániel politikai karrierje egy üstökös sebességét is megszégyenítő módon ívelt felfelé: budapesti feltűnését követően néhány hónappal már a Momentum elnökségi tagjává választották az addig ismeretlen, amerikai születésű fiatalembert. Az 1988-ban, New Yorkban született férfi életútjának 2017 előtti időszakáról szinte semmi nem található meg, kivéve a korábbi cikkünkben említett, az exberliner.com-on fellelhető írásai. Berg saját állítása szerint azért kezdett politikai aktivitásba 2017 tavaszán, mert szívén viselte a CEU ügyét. Úgy egyébként ez megható is lehetne, bár azt némiképp – ezen sorok írójának legalábbis – nehéz elképzelni, hogy egy amerikai magyar akkora elhivatottságot érez egy felsőoktatási intézmény sorsáért, hogy rögtön politikusként kezd roadshow-zni a tüntetéseken. Azt pedig egy angol nyelvű interjúból sikerült végül kihámoznunk, hogy Bergék bár New Yorkban éltek, a rendszerváltást követően hat évre visszaköltöztek Magyarországra. Az interjúban az édesanyját említi, aki azzal bocsátotta útnak, hogy „csak ne politizálj”. A nem éppen szófogadó ifjú olyannyira nem politizált, hogy rögtön a tüntetések élére állt, majd tagja lett annak a küldöttségnek, akik a magyarországi diktatúra működését mutatták be Washingtonban. De Berg volt az is, aki az amerikai külügyminiszternek írt egy aggódó levelet a magyarországi tarthatatlan helyzet miatt.
Berg a Budapest Beaconnak adott angol nyelvű interjúban arról mesélt, hogy egyetemistaként Közép-Európára akart fókuszálni, ezért döntött úgy, hogy a CEU-n fogja képezni magát, ahol politikatudományt és nemzetközi kapcsolatokat hallgatott. Az interjúban nem felejt el egy-két mondatot mondani Soros védelmében, a magyar kormányt szidalmazva. Az pedig hab a tortán, hogy Donáth Anna és Cseh Katalin mellett ő is hobbiszinten uszított külföldön Magyarország ellen:
Beszéltünk olyan szenátorokkal, akik azt a választókörzetet képviselik, amelynek én is tagja vagyok, és mivel én magam is demokrata vagyok, meg akartam győzni a Demokrata Párt vezetőit is arról, hogy ez egy fontos ügy, nemcsak egy kis távoli ország belügye.
Igen, jól értik. Beavatkozást kért. (És halkan tesszük hozzá: említett Daniel T. Berg Cseh Katalin házastársa, khm.)
Majd lazán közölte, hogy ez az egész mizéria nem is a CEU-ról, hanem az amerikai értékekről szól. Tény: Berg nem járt sikerrel, de úgy tűnik, párjával nem adják fel heroikus küzdelmüket a CEU védelmében (ami még mindig Budapesten van) és a magyar kormány lejáratásában. Cseh Katalin EP-képviselőként arra próbálta felhívni az amerikai kongresszus figyelmét, hogy milyen sanyarú a magyarországi jogállamiság helyzete, ami miatt véleménye szerint a NATO-nak azonnal tennie kell valamit.
A látszólag érdektelen, demokráciát támogató civil szervezetek, mint például a Nyílt Társadalom Intézet, a Freedom House vagy éppen a Helsinki Bizottság nem csupán finanszírozzák, képezik, támogatják és mozgósítják az ellenzéki mozgalmakat, hanem jelentést írnak érzékeny információkról az amerikai hírszerzés számára. Talán nem véletlen az sem, hogy a Soros-féle NGO-kat kitiltották például Oroszországból. És nyilván azon sem lepődnek meg, hogy a New York Times közlése szerint amerikai pénzeket és befolyást használták fel Irakban és Afganisztánban a kétezres évek elején a választás manipulálására.
Amerikából érkeztem, mesterségem címere…
Emlékeznek arra, hogy például a vakcinabeszerzések kérdésében Szabó Tímea és csapata volt az első, aki hazaárulónak minősítette Orbán Viktort, mert kínai vakcinát vásárolt a kormány? Az persze nagy kérdőjel, hogy ez magyarként miért is baj? Hiszen az USA és a Kína közötti egyre élesedő konfliktushoz nekünk, magyaroknak, semmi közünk. És akkor jön Szabó Tímea a magyar parlamentben, aki Amerikában tanul, dolgozik amerikai NGO-rendszereknek, ezeknek ráadásul aktív tagja volt hosszú időn keresztül, és ma is nyilvánvalóan megfelelő kapcsolatot tart velük, gyakorlatilag az amerikai külpolitikai érdeket kezdi védeni vehemensen. A Párbeszéd üdvöskéjéről szintén a PestiSrácok.hu írta meg először: számos kérdést felvet tevékenysége, hiszen a politikus életrajzát tanulmányozva bukkantunk rá arra az érdekes összefüggésre, amely egy amerikai hírszerzési direktíva és a Párbeszéd társelnökének tevékenysége között mutatható ki.
Párttársa, Szabó Rebeka, aki Karácsony Gergely mellett tevékenykedett, például egy francia komcsi agitátor felesége volt. A Párizsból származó férfi felesége volt Szabó Rebeka társadalompolitikáért és környezetvédelemért felelős zuglói alpolgármester (közös videókban hirdették a zöldpolitika fontosságát és a közösségi javak megosztását), az utóbbi időkben pedig a Vote4Budapest, illetve a Night Embassy of Budapest nevű szervezetek együttműködésével szervezett találkozót a hazánkban élő magyarok és baloldali jelöltek között az önkormányzati választások hajrájában. Liegey az első Orbán-kormány időszakában érkezett Magyarországra, és saját bevallása szerint „már a Keleti pályaudvaron” beleszeretett a fővárosba. Ezután Budapest utcáin sétálva érezte meg „a közösségi kezdeményezések elindításához szükséges kreatív potenciált”, és ha erről lefejtjük a cukormázat, akkor azt jelenti, hogy támadtak használható ötletei a jobboldali kormány elleni akciókhoz.
Izgalmas egybeesések tapasztalhatók a kommunista elveket hirdető, Budapesten élő Vincent Liegey és Karácsony Gergely programja között, ráadásul nyilatkozataik is olykor szóról szóra megegyeznek. A választások előtt masszív kormányellenes, ellenzéki kampányt folytató francia férfi korábbi felesége, Szabó Rebeka ráadásul Zugló alpolgármestereként Karácsony jobbkeze volt. A „nemnövekedés apostolaként” emlegetett Liegey gondolatai köszönnek vissza az ellenzéki összefogás ideológiai elképzeléseiben. Az általa képviselt szellemiség terjesztését egy nemzetközi non-profit szervezet pénzeli, amely úgymond adományokból tartja fent hálózatát. Európa számos nagyvárosában, így Budapesten is tartottak már konferenciát (Liegey szervezésében), és az OECD fórumán is képviseltették magukat, amelyet véletlenül éppen az Open Society támogatott lelkesen. „Budapest a miénk!” – mondta 2019-ben Liegey, nem kis határozottsággal. Igen, tényleg ezt mondta. A magyar főváros az újkommunista ügynökök szerint nem a magyaroké, hanem az övék, kozmopolita világforradalmároké – így értsük ezt. Az már magától értetődő, hogy ez a külföldi ügynökhálózat kiválóan be van ágyazva a magyarországi politikai baloldalba. Megdöbbentő volt a 2019-es önkormányzati választás sikere, és hogy minek is köszönhetően alakult ez így, sokan, sokféleképpen magyarázzák, pedig egyértelmű: külföldi dollárok segítségével.
A kulcsemberek szerintünk Dorosz Dávid és Ficsor Ádám, akik olyan kampánystratégiát dolgoztak ki, amellyel az lett volna a csoda, ha nem érnek el ilyen eredményt. Természetesen semmi sem a véletlen műve. Dorosz és Ficsor az Egyesült Államokban szerzett kellő tapasztalatot és hátteret mindehhez. Úgy tűnik, a Párbeszéd politikusait valami elementáris erővel vonzza Amerika. Szabó Tímea mellett ugyanis Dorosz Dávid is éveket töltött el az USA-ban és landolt újra Magyarországon, hogy megbuktassa a regnáló kormányt. Az Ügyben részletesen bemutattuk, miként sikerült manipulálni a szavazókat, és a Kik vagytok ti? sorozatban is foglalkoztunk Dorosz Dáviddal, aki 2018-ban – hasznosítva az Amerikában szerzett tapasztalatait – már vissza is jött Magyarországra, hogy párttársa, Szabó Tímea Párbeszéd-társelnök egyéni választókerületi kampányát segítse a 2018-as országgyűlési kampányban stratégiai tanácsadóként – Szabót meg is választották a Budapest 10. számú választókerület parlamenti képviselőjének. Aztán vissza is ment az USA-ba, hogy újra hazatérjen Karácsonynak segíteni…
csakafidesz
2024-03-08 at 11:52
A hazaárulás fogalmát nem kell tisztázni, az benne van a törvényben. Sajnos semmit sem lehet tenni velük szemben olyan bírói karral, amelyik az amerikai nagykövethez jár eligazításért..
(A lengyelek nem véletlenül kezdték a bírók megrostálásával, és emiatt azonnal rájuk ugrottak.)
2 ÉNAKI
2024-03-08 at 11:14
lila 11.07.03.08.
Ez a beszéd,itt van a lényeg.
Annonim
2024-03-08 at 11:12
Az a Magyar Állampolgár,aki hazája érdekeivel szemben idegen erőkkel szervezkedik,az hazaáruló. Ebben mindannyian egyetértettünk. Van erre egy törvény is,alkalmazni kell.Mindaddig teszik,haza ellenes ámokfutasaikat,amig nem teszünk ellene.
lila
2024-03-08 at 11:07
Tele van a jobboldali sajtó azzal, hogy “végleg lebukott a baloldal”, “elárulta magát a baloldal”, “óriási botrány pl. a Lánchíddal”, “milliós csalás”, “dagad a botrány” stb. És nem történik semmi. Tovább rohangásznak, üzletelnek, politizálnak, áskálódnak. Ha meg egy kisember ellop valamit a boltból, esetleg évekre börtönbe zárják. Meddig kell még tűrnünk, hogy a nyilvánvaló óriási bűntényeket megússza a baloldal, és utána még a képünkbe is röhögnek?
Tivadar
2024-03-08 at 11:06
Régen nem sz@rakodtak ennyit a hazaárulással. Sem a definíciójával, sem a büntetéssel.
Piroska
2024-03-08 at 11:06
Ezek nem nők,hanem ostoba gágogó libãk.
Ungarn über alles !
2024-03-08 at 10:45
már számtalanszor szóvá tettem a sajtóban, mindenféle rangú Fideszes vezetőknek címezve, hogy amíg nem hoznak a hazaárulókra kemény börtöntételeket addig sírás-rívás-picsogás-másra-mutogatásnak helye nincs !!!
amíg az államkasszából (az én pénzemből is) fizetitek a hazaárulókat, addig a nyüszítésnek, meg ilyen közhangulat hergelő firkálmányokat íratni nincs erkölcsi alapotok !!!
…és ne higyjétek hogy ha “nyugdíjemelésről” szóló plakátokkal eltudjátok fedni pl a nyugdíj rendszer aljasságait – egyúttal visszamutogatva a kádár-rencerig
(köp-köp-köpköd)
LEX HEGEDŰS - osztán jóccakát
2024-03-08 at 10:40
khm
2024-03-08 at 09:39
AZ A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR, aki az ország érdekeivel szemben külső erőkkel
szövetkezik, azt Magyarországon hazaárulónak nevezzük.
/
Ott van a LEX HEGEDŰS HADNAGY, minden népnél ősi törvény, ami arról szól, hogy a zsoldosok kapitánya elárulta azt a várat, amelynek a védelmére szegődött.
Dobó kötéllel jutalmazta.
Joris
2024-03-08 at 10:40
Tisztelt Királytigris,
Képviselőink a magyarság érdekében olyanoknak kellene lenniök, mint a lándzsa hegyének. Természetesen tisztelet a kivételnek. A rendszerváltás előtt még csak-csak elment a “tetszettek volna forradalmat csinálni”. A forradalom elmaradt és szokásba tették:
“Kezük kész tenni a rosszat: a fejedelem követel, s a bíró a fizetség szerint ítél;
lelke vágyát mondja ki a főember és elcsavarják az ügyeket.”
Természetesen továbbra is tisztelet a kivételnek.
Cuki
2024-03-08 at 10:27
ez a két nő többet tesz Európa ellen, mint 10 Putyin, 10 Xi és 10 Osama együttvéve
rajmund 007
2024-03-08 at 10:21
Az egész politikai elitünk problémás.
A baloldal hazaárulásban fogant és él, a jobboldal pedig “csak” időnként kacérkodik vele (erre a legdurvább példa a letelepedési migráció, ami szó szerint a haza árulása).
K
2024-03-08 at 10:16
–Magyarország 500 éves sanyarú és szenvedéssel teli gyarmati sorsa a hazaáruló értelmiségi bűne és szégyene.
Ezek a hazaáruló károkozó ÉRTELMISÉGIEK ma is köztünk élnek, ma is mérgeznek és ártanak.
Mikia35
2024-03-08 at 10:14
Meg lehet és meg is kell fosztani ezeket a hazaárulókat a magyar állampolgárságuktól.
Nem érdemelnek mást csak mint Hegedűs hadnagy kapott az Egri csillagokban!
odu
2024-03-08 at 10:13
Lehet nem igaz, de valahol azt írták, hogy a jó rákosi pajtásék hozták a legtöbb “hazaárulós” ítéletet és pont a hazájukért sokat tevő emberek ellen.Most még belegondolni is borzasztó, ha elküldenénk pl. “halálbarbit” pár év fizikai munkálkodásra, minimális kajával, gyakori veréssel stb., abbul bíz nagy bajság lenne brrrr…brrrr
K
2024-03-08 at 10:07
István
2024-03-08 at 08:39
–Azt írod..:
“Igaz amit írsz és mégis hazudsz.”
*****
Ez tömény ellentmondás.
Ilyen NINCS.
Vagy igaz,
vagy hazug.
*****
Talán le is írnád azt hogy miért is gondolod ezt?????
*****
–Nem árt mindig megismételni azt, hogy hazánk 500 éve egyetlen egy háborút sem nyert , csak JELENTÉKTELEN csatácskákat , és ennek egyik legfőbb oka a szabad hazaárulás.
K
2024-03-08 at 09:56
–Hazánk 500 éve nem nyert egyetlen egy háborút sem, csak jelentéktelen “csatácskákat”, és ennek az az oka hogy hazánkban nemzeti unikum a hazaárulás, nemzeti alaptulajdonság a hazaárulás.
–Hiába van TÖRVÉNY a hazaárulással szemben, azt a hazaáruló értelmiségi mindig kimagyarázza, és szabad az útja a hazaárulásnak.
Theo
2024-03-08 at 09:54
Na, ilyen cikkek kellenek, a többi rizsa.
Engem az is érdekelne, hogy a szüleik hogyan jutottak ki Amerikába, akkor amikor normál embereknek zárt volt az országhatár nyugat felé.
Kitűnő a cimkep! Lenne még egy jobb, amikor legutóbb felszólalt Atka. Támadó állásban hintazott hevesen, pont mint aki harcba indul. Még az EU parlamenti vezetők is rémülten nézték….
Europe is falling
2024-03-08 at 09:52
Momentum?
A Momentum arcai politikai robotok, van egy rendkívül egyszerű programjuk, de nincsenek olyan érzelmeik, amelyek a nemzeti múlthoz, az elszakított nemzetrészekhez, az erdélyi tájhoz vagy a magyar kultúrához fűzné őket. A Momentum egy kulturális defektus kifejeződése, a generációs jelleg csak szociológiai következmény (életkor) és kommunikációs eszköz. A magyar közvélemény, a magyar szavazók most először találkoznak egy olyan politikusréteggel, amelynek nincs semmiféle magyarságtudata. Igazából még azt sem tudhatjuk, hogy a momentumosok tudják-e, hogy a magyar identitás és sok másik is hiányzik belőlük.
Valószínű, hogy ezt ők nem élik meg hiányként, hiszen már a szüleik sem tekintettek a hazájukként Magyarországra, a gyermekeiket pedig nyilvánvalóan arra nevelték, hogy ez az ország egy nem jó hely. Egész életükben arra tanították őket, hogy ők felsőbbrendűek a magyaroknál…..
K
2024-03-08 at 09:51
Bk.
2024-03-08 at 09:11
Nézz a tükörbe, ha még tudsz,….. és kérdezd meg “önmagadat” hogy hazánk miért nem nyert meg 500 éve még egy háborút sem, csak jelentéktelen csatácskákat??????
–A tények azok tények, és a másik ok nélküli sértegetése nem old meg mindent.
Sarolta
2024-03-08 at 09:42
Ha alkalmaznánk a hazaárulás fogalmát
és mint hazaáruló 15év szigoritottat
kapnának elgondolkoznának ők is és a többi áruló is. Soros egyik helyett sem vonulna börtönbe. Nincs visszatartó büntetés és ez baj az embereket tökre teszik idegileg már 4 éves a kampány.
khm
2024-03-08 at 09:39
” ez minimum a saját hazájuk elleni tevékenység”
Nevezzük inkább célország elleni tevékenységnek,mert ezeknek NINCS HAZÁJUK,pláne Magyarország nem az.
Ugyanígy nem ellenzék az ilyen,hanem ELLENSÉG! És az ellen MINDEN ESZKÖZ megengedett!
gyozo2018
2024-03-08 at 09:36
Van törvényünk.
Pontosan körülírja, hogy mi a HAZAÁRULÁS, és a Btk. mit hány évvel jutalmaz.
SOHA, SENKI NEM INDÍTOTT/INDÍTTATOTT ELJÁRÁST EZEK ELLEN A HAZAÁRULÓ / ÜGYNÖK GAZEMBEREKKEL SZEMBEN.
/
Lehet itt bármilyen szigorú törvény, ha akiknek az a feladatuk nem teszik
meg a lépéseket, a rendőrség, az ügyészség szemet huny, stb.
/
És akkor most tessék egy kis B. Zsoltot is olvasni, ami a Navracsics – MZP paktumról szól.
Királytigris
2024-03-08 at 09:35
Miért is hatalmaztuk fel a kormánypártokat a 2/3-dal?
Teljesítsék kötelességüket! Ne legyenek a hazaárulók cinkosai! Mert aki néma, vagy a kezeit mossa, mint Pilatus, miközben tehetne az ügy érdekében, az is bűnös!!!
Ha már 2010 ben megtették volna, már az is késő lenne!
És akkor ki Navracscics?
2024-03-08 at 09:25
Miközben Navracsics, aki kellő önvizsgálatot végzett Magyarország nevében, Brüsszelben, éppen a minap bútorozott össze a Cseh-Bergékhez hasonló módon idetelepített Márki-Zay dollárpártalapítóval.
Miről tetszenek beszélni?
Štefan Karácsony
2024-03-08 at 09:17
A politikai prostituáltat, aki melléktevékenységként még pénzért a hazáját is megkárosítja, azt úgy hívják, hogy hazaáruló!
Ez körül lehet böfögni, de nem érdemes, mert ez idő alatt ezek a prostituáltak megszöknek! A tömeggyilkos és gazdasági elitélt húgyos Gyurka és töketlen leánya, Alexandrácska szerepe ezekben a felvonásokban meg egyértelmű!!!
Szlovákiából……
Bk.
2024-03-08 at 09:11
Bocsánat 8.57.
Te magad vagy K. Magadnak válaszolsz. Igaz, szoktál,nem lep meg.
Csak_úgy
2024-03-08 at 09:08
Ha, meg van engedve a bűn, az burjánzik kérem és azzal, hogy napi szinten oda van koppintva az orrukra és egyébként elnézően el van tűrve, hogy fel emlegethető legyen politikai eszközként az nem más mint “keringőre” való felhívás, így semminek nincs következménye. 200 milliárdot símán el lehet takarítani, de ez akár ország rombolás szintjén is megtehető következmények nélkül. A fehérgalléros bűnözés felső kategóriája a hazaárulás külföldi érdekek szerint el lehetetleníteni az országot és bizonytalanságot, elégedetlenséget szítani. Megosztani a társadalmat politikai zűrzavart keltve. Önös érdek a pénzszerzés politikai szinfalak mögé bújtatva, célja a nemzet kizsákmányolása.
Cuki
2024-03-08 at 09:07
ez a két nő a legjobb példa arra, hogy miért kell bezárni az EP-t
zatyi József
2024-03-08 at 09:06
” és pont nem érdekel, hogy az uniós bizottságok nyilván újra hőbörögni fognak és fenyegetőzni.”
Ez a lényeg Kata! Ha nem lennénk EU tagok, akkor nem választanánk EU képviselőket se, nem….?
Elnézve amit az EU művel, úgy tünik a tagországok érdekét képviseli?
Ha nem, miért vagyunk tagok?
És az ellenzék játéktere egyből leszűkül 50%-kal.
Egyébként a törvények megvannak vére nincs semmi hajtva belőle szokás szerint mert ugye a híres igazságügyi reform…..A Fidesz elaludta itthon a beígért rendcsinálást pedig van elég képviselője , és ez most sorra ég rá.
JG
2024-03-08 at 09:05
Gábor lovag
2024-03-08 at 08:42
AZÉRT VAN “NÉMI” KÜLÖNBSÉG!
Hegedüs hadnagyot még nem védte a “nem létező” hazai és nemzetközi hálózat, mint ezeket a rohadékokat.
(nem olvasott Alinskyt, nem volt mögötte egy klasszikus és online média birodalom, az USD, a bankhálózatuk, a multi cégek tömkelege, az igazságszolgáltatásba és minden fontos területre beépült embereik stb. stb. stb.)
bocsánat
2024-03-08 at 08:57
…..bk….inkább a te elméd van elborulva ha azt nem látod amit ..k…ír az mind egytől egyig igaz
chatillon r
2024-03-08 at 08:53
kereskednek az országunkkal és a népünkkel
Naprózsa
2024-03-08 at 08:52
Azt is hangsúlyozni kell, hogy milyen mocskosak. Kanadában vagy New Yorkban születtek, ott nevelkednek már eleve a hazaáruló szüleikkel, de hogy ne kelljen Amerikában, Kanadában tandíjat fizetniük, mindjárt magyarrá változtak, hogy nálunk ingyen tanulhassanak. Ez a Cseh nevezetű politikai prostituált nem is dolgozik orvosként, viszont elvette a helyet csóró magyartól aki szülőhazájában szeretett volna dolgozni orvosként.
A politikatudományos “diploma” ami feltűnően sok nyugati politikusnál szerepel mint végzettség, az nem egyéb mint az átkosban volt a foxi-maxi. Sőt annak is csak a büfé-ruhatár szakos értéktelen WC papírja.
No meg ezek a beszélő nevek mint Dániel, Dávid, Ádám… Egyes pletykák szerint a Rothschildok szerteszórták magjaikkal a nyugati világot, nincs kizárva, hogy az ilyen üstökösi karrierek mint akár Zelenszkié, Trudeaué holmi atyai pártfogásnak köszönhetők…
Bk.
2024-03-08 at 08:50
K. 8.26.03.08.
Honnan veszed,hogy a magyar értelmiség hazaáruló? Nálad alapvető gond van. A kommentjeid szélsőségesek nem tükrözik a realítást,elborult elmére vall.
JG
2024-03-08 at 08:49
BIZTOS CSAK VÉLETLEN, MINT AHOGY A PALESZTIN ÖLDÖKLÉS ÉS ROMBOLÁS IS CSAK ÖNVÉDELEM.
Nem általánosítok, de ezek valahogy mindenhol ott vannak, ha lázításról, hazaárulásról vagy magyar gyűlöletről van szó.
angolpuska
2024-03-08 at 08:48
Hazaárulók.
Rajzos
2024-03-08 at 08:47
Szót kell fogadni Ki Herélt Károlynak! Ő minden jobboldalit börtönbe zárna! Akkor mi dolgozzunk reciprokértékkel! A kulcsot meg dobjuk jó messzire!
ifj. Schwartz György
2024-03-08 at 08:46
Nem érdekes, hogy Daniel T. Berg is ugyanúgy december 21-én, az év legsötétebb napján született, mint Sztálin?
Gábor lovag
2024-03-08 at 08:42
Mint mindenhol a kerek nagy Világban,
Árulók is élnek szép Magyar Hazánkban.
Mocsok fajtája az ilyen az emberiségnek,
Kik sajátjaik ellen csak mérget kevernek.
Undorító férgek ezek Dobrevtől Szabóig,
Reméljük eljutnak Ők is mind a bitóig!
Méltó társuk sajnos még van egy jó pár,
A libernyák képviselőkre is a bakó vár.
Régen az áruló mind megkapta a magáét,
Mely nem tartalmazott édes csokoládét.
Több módja volt a bizony jutalmazásnak,
Melybe az ilyenek gyakran elhalálozának.
Hegedűs hadnagy is a kötélen végezte,
Dobó István hóhérja ezzel kényeztette.
Előfordult, hogy élve megnyúzták az ilyet,
S a bőrébe töltötték aranyban a fizetséget.
Vicces lehetett a várbörtönben elrothadni,
És a döglött patkányhúst szénával megenni.
Kellemes volt mikor áthúztak a hajó alatt,
S számolni a perceket ami még megmaradt.
Ma itt mifelénk nem illik halállal büntetni,
De az ilyen bűnöket nem lehet elfeledni!
Nekik egyszer felelniük kell a hazaárulásért,
Hiába sírnak Ők akkor majd bűnbocsánatért.
A rendes emberek már meghozták az ítéletet,
Bűzös trágyaként fogják ezek leélni az életet.
Aki pondrónak született, élt és cselekedett,
Az nem érdemel sem jólétet sem szeretetet.
Egyszer talán eljön majd egy olyan jó Világ,
Mikor nem nő áruló csak tarka szép virág!
István
2024-03-08 at 08:39
K2024-03-08 at 08:26
Igaz amit írsz és mégis hazudsz.
§
2024-03-08 at 08:37
A történeti tényállások sorozatát már mindenki ismeri.
Még csak nem is magánindítványos, hivatalból üldözendő.
Ideje ütköztetni őket a törvényi tényállásokkal, hogy a műanyag lakat rájuk rohadjon.
mirti
2024-03-08 at 08:34
ez nem csak” elnéző” kérdése ez inkább dilettantizmus sőt inkább vonatkozó jogszabályok be nem tartatása kérdése ! A törvény mindenkire vonatkozik még akkor is ha nem akarunk konfrontációt …vagy mit!
nagy szavak tettek nélkül
2024-03-08 at 08:33
Nem fog történni semmi. Majd szépen a feledés homályába vész ez is. Mi van Cseh korrupciós ügyével, mi van Tordai ügyével, mi van a több ezer egyéb üggyel? Ugyanaz. Nagy büdös semmi.
x³👀
2024-03-08 at 08:31
Mocskos retket tetves soros buzi pribékei !
Senkiházi PARAZITA adó tolvaj terrorista mozgalom!
A bázis szavazok :drogosok melegek csövesek lumpen prolik munkaundoros lúzerek felforgató terroristák és szellemileg-kátrányos idősebb demenz beteg réteg!
A társadalom külsö perem rétege !
K
2024-03-08 at 08:26
–Nem kell sokáig kutatni, de 500 évre visszamenőlegesen szinte minden évben kimutatható a teljesen szabad hazaárulás.
–Ilyen például a kuruc “mozgalom” török szultán és a francia király által való pénzelése és támogatása, de hosszú a sor és a lista , amit természetesen a mai hazaáruló magyar értelmiség biztosan vitatna.
–De a labancok osztrákok gátlástalan kiszolgálása is a hazaárulás kategóriájába tartozik.
ATKA KATA
2024-03-08 at 08:26
Elég lenne ha már a Cseh K. EU pénzekkel való csalását komolyan venné a kormány és elítélné.
De még azt se tudják…vagy akarják??
K
2024-03-08 at 08:21
–A honkongi parlamentbe még csak most terjesztik be a hazaárulásra vonatkozó törvényeket, de Magyarországon már vannak ilyen törvények, csak a “hatóságok” NEM ALKALMAZZÁK azokat.
–Ilyenkor a “fantázia” sok találgatásra ad alkalmat, hogy ez a szükséges önvédelmi törvény miért is nem érvényesül Magyarországon?????
**********
–A jelen vizsgálatához az átlag polgárnak nincs jogi hatásköre és bármi más “jogos eszköze”, de a történelemben már sok minden világosan látható, bát a gyarmati függést biztosító áruló értelmiség a történelmet is megpróbálja elferdíteni, ködösíteni.
*********
A hazaárulás Magyarországon nemzeti jog, nemzeti unikum. A hazaárulást Magyarországon történelmileg is akadálytalanul lehetett végezni.
*********
–Nem kell sokáig kutatni, de 500 évre visszamenőlegesen szinte minden évben kimutatható a teljesen szabad hazaárulás.
–Ilyen például a kuruc “mozgalom” török szultán és a francia király által való pénzelése és támogatása, de hosszú a sor és a lista , amit természetesen a mai hazaáruló magyar értelmiség biztosan vitatna.
Puncius Pinatus
2024-03-08 at 08:18
“Túlságosan elnézőek voltunk?”
A kérdés helyesen, a kormányunk?
Nos sajnos igen.
Nem elnéző volt, címeres magyar tarka nagy barom!!!
A jelzőket még lehetne sorolni. Egy biztos, nincs olyan ország nemzet, ahol ezt büntetlenül éveken át meglehetne tenni!!!
Nálunk igen! Miért? Fél a kormány valamitől valakitől, nemtörődömség, stb?
Gyalázat!!
Fellehet venni a Hungaricumok sorába, a kiemelt kategóriába.
És továbbra is folytathatják büntetlenül a hazaárulást, annak minden törvényes elemeinek kimerítésével!!!
Ennek elnézése legalább akkora bűncselekmény, mint maga a hazaárulás!!!
István
2024-03-08 at 08:07
Meg lehet ezeket fosztani a magyar állampolgárságtól?
csakafidesz
2024-03-08 at 08:06
“Kiáltó szó volt a pusztában az a figyelmeztetés is, amit a 2019-es önkormányzati választások előtt prognosztizáltunk: kilencvenezer külföldi szavazat dönti majd el a főváros sorsát.”
————————————————————————————————
Csak lakcím kell az uniós polgárnak és máris bejelentkezhet állandóra. Jelenleg nincsen törvényileg meghatározva, hogy hányan lakhatnak egy lakásba. Ezért akár mind a 90.000 vendégszavazó bejelentkezhet egyetlen lakásba, jogilag ez szabályos. Nos itt lehet megfogni. Kell egy rendelet, hogy ‘X’ méretű lakásba hány ember jelentkezhet be. Szerintem szobánként három lenne a célszerű, és a saját gyerekekre ez 18 éves korig nem vonatkozna.