Pesti Srácok

Úgy tűnik, Jakab Péter lenyúlta a Jobbik kommunikációs csapatát

null
Jakabot végül a mélybe rántotta a kisember nagyemberbetegsége (kép forrása: Origo)

Megyei elnökök és alapszervezetek mellett a Jobbik kommunikációs ereje is távozott Jakab Péter kilépésével. Molnár Enikő, aki számos dologért felelt a pártban, ma már a volt pártelnök csapatát erősíti, miközben a Jobbik meggyengült a közösségi térben.

Molnár Enikő személyében Jakab Péter a Jobbik kommunikációs erejét is magával vitte amikor kilépett a pártból, a közösségi médiában fellelhető aktivitásból legalábbis ez látszik. Ráadásul Molnár Enikő nem pusztán Jakab kabinetfőnöke volt, de ő felelt a kommunikációért, a választás előtt pedig kampányfőnökként is dolgozott. Olyannyira, hogy tavaly szeptemberben az ATV-n közvetített miniszterelnök-jelölti vitán Molnár Enikő az első sorból követte a beszélgetést Schmuck Erzsébet és Szabó Tímea pártelnökök mellett ülve.

Jakab távozásáról pedig a Jobbik elnöksége, valamint a frakció tagjai gyakorlatilag hallgattak a közösségi térben, szinte meg sem próbálták megmagyarázni a pártban történteket.

Jakab vitte a Jobbik kommunikációs csapatát?

Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője is úgy látja, a Jakab Pétert követők között nagy valószínűséggel megtalálhatóak azok az emberek, akik a Jobbik kommunikációját vitték az utóbbi időben, hiszen jól látszik, hogy Jakab Péter ugyanúgy és ugyanazt mondja, ugyanaz a csapat van körülötte, míg a Jobbikban a szakítás után nagy volt a csönd.

– mondta az elemző.

Nagy Ervin arra sem lát esélyt, hogy a Jobbik erősebb kommunikációval növelni tudná a párt népszerűségét.

– fogalmazott Nagy Ervin. Hangsúlyozta, ha továbbra is ugyanazokat közhelyeket mondja, amiket a szivárványkoalíció is folyton ismételt a kampányban, nem lesz szükség a Jobbikra az összefogásban.

– tette hozzá az elemző.

Jakab Péter kilépéséről Nagy Ervin úgy fogalmazott, az nyilván nagyot szólt, sokan kíváncsiak voltak rá, Jakab végig haknizta a baloldali médiát, de ez ki fog fulladni.

– mondta.

Forrás: Magyar Nemezt, fotó: Origo
PestiSracok facebook image