Pesti Srácok

Újraindulnak a járvány miatt felfüggesztett örökbefogadási folyamatok

Újraindulnak a járvány miatt felfüggesztett örökbefogadási folyamatok

Magyarország jól kezelte a járványhelyzetet, ennek eredményeként a szociális intézményekben is lazulnak a szabályok, de az idősek védelmére a továbbiakban is fokozottan ügyelni kell. A magyarországi gyermekotthonokban nem ütötte fel a fejét a járvány. A koronavírus miatt felfüggesztett örökbefogadási folyamatok pedig újraindulnak – fejtette ki Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára az OrientPress Hírügynökség pódiumbeszélgetésén május 21-én.

Az eseményen a koronavírussal szembeni védekezés első szakaszának legfontosabb elemeit foglalta össze a szociális intézményeket illetően Fülöp Attila. Az államtitkár egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az Emmi időben kiadta a szakmai protokollokat, eljárásokat, a tisztifőorvos asszony pedig időben meghozta azokat a határozatokat, amelyekkel az intézményeket izolálni lehetett. A vírusveszély nem szűnt meg, a szociális területnek pedig speciális jellemzői vannak. A kijárási korlátozások enyhültek ugyan, és sok tekintetben szabadabb a mozgás, az idősotthonokban azonban a legveszélyeztetettebb emberek élnek, ráadásul zárt közösségekben, így az elővigyázatosság hatványozottan fontos esetükben. A továbbra is fennmaradó intézkedések tehát az ő védelmüket szolgálják, miközben igazodni is kívánnak a járványgörbe mutatta helyzethez – tette hozzá.

Fülöp Attila a gyermekotthonok helyzetével kapcsolatban elmondta: esetükben enyhítés történt, a gyermekotthonokban élők már elhagyhatják az otthon területét, illetve a látogatási tilalmat is feloldották, a fogyatékosotthonokban élők pedig intézményi szervezett körülmények között hagyhatják el az otthont. Az államtitkár kiemelte: hazánkban a járvány harmadik hónapjában kijelenthető, hogy első körben a fertőzés elkerülte a gyermekotthonokat, a lakók egészségének megóvása azonban természetesen továbbra is prioritás.

Az államtitkár a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett örökbefogadási folyamattal kapcsolatban jelezte: mostanra az is újraindult. Mint felidézte, jelenleg 23 ezer olyan gyermek van, akiket fejlődésük és biztonságuk érdekében ki kellett emelni a vérszerinti családjukból. Ezek a gyerekek vagy intézménybe kerülnek, vagy nevelőszülői családhoz – mondta –, és ma mintegy 15 ezer gyerek él nevelőszülőknél.

PestiSracok facebook image

– húzta alá, hozzátéve: az a cél, hogy a lehető legtöbb gyermek kerüljön nevelőszülőkhöz az intézmények helyett. Fülöp Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy az új koronavírus-járvány kapcsán láthatóvá vált: a helyi összefogás és a mások segítése mozgósította az embereket, miközben tudatosult az is, hogy az állam nem egy távoli intézmény, hanem mind a kormánynak, az intézményeknek, a magáncégeknek, az állampolgároknak és szervezeteknek, közösségének szerepe van, mindenkinek megvan a maga feladata és a maga felelőssége.

– mondta az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?