Február 16-ára, péntek 18 órára demonstrációt tart többedmagával Pottyondy Edina vlogger, humorista. Elmondása szerint az elmúlt napok történései vették rá őket, hogy kilépjenek az online térből, mert elegük van – írta meg az Index. Nincs váratlan fordulat, az eddig “oldaltól függetlennek” sem tűnő közszereplők most az utcán fogják megmutatni valódi arcukat. Kár, hogy nem vonultak fel ilyen lelkesen, amikor Jámbor András párttársánál 70 ezer pedofil felvételt találtak, meg akkor sem, amikor Bauer Tamás, aztán meg a HVG sorra mentegette a pedofil bűnelkövetőket. Ahogyan akkor is mély hallgatás volt, amikor Józsefváros polgármestere, Pikó András együtt fotózkodott és kampányolt a hírhedt B. Zsolt nevű pedofillal. Hiába, a függetlenségért meg kell dolgozni.
Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel hirdetett demonstrációt Pottyondy Edina youtuber, a Momentum korábbi elnökségi tagja február 16-a, péntek 18 órára a Hősök terére. Közösségi oldalán azt írta, elegük van és elkeseredettek, ezért oldalaktól függetlenül fontosnak tartják, hogy civil emberként felemeljék a hangjukat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében.
Az elmúlt napok történései arra sarkalltak minket, hogy együtt lépjünk ki az online térből. Nagyon nincs rendben, hogy a magyar közélet uszításból, gyűlöletkeltésből, karaktergyilkosságokból áll.
Íme a “független arcok”, akik részt fognak venni a tüntetésen:
- Bányai Judit (Nemakarokbeleszólni, Jólvanezígy, Fókuszcsoport),
- Baukó Attila Azahriah,
- Fancsikai Eszter (Nemakarokbeleszólni),
- Gulyás Márton,
- Nagy Ádám (Jólvanezígy, Fókuszcsoport),
- Pottyondy Edina,
- Osváth Zsolt (Zshowtime),
- Szabó Márton (Jólvanezígy)
- és Tapasztó Orsi (Nemakarokbeleszólni) is.
Forrás: Index; Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Matu
2024-02-13 at 12:06
Ugyanezek eddig azért hisztiztek, hogy az “LMBTQ közösségek” (jelentsen ez bármit is) képviselői szabadon bejárhassanak a gyermekintézményekbe, szabadon “érzékenyíthessék” a gyerekeket. Pedig ez magyarul annyit tesz, hogy legyenek elfogadóak a szexuális “másságok” iránt, ami ugye megteremti a lehetőséget a pedofiloknak is a szabad “vadászatra”. Most pedig ugyanezek azért hisztiznek, hogy a kormány védje meg a gyerekeket. Úgy látszik, felmérték, hogy ennek nagyobb a támogatottsága, mint a drag-qeeneknek és ezt próbálják meglovagolni, mintha mindig is ezt tartották volna fontosnak…
Mekkelek
2024-02-13 at 11:50
Képmutató söpredék.
Hórukk
2024-02-13 at 11:36
fiatalok kimennek koncertezni és ennyi .Hazamennek és azt sem fogják tudni mi az hogy köztársasági elnök,ugy ahogy eddig.Ez nem lesz erődemonstráció csak egy ingyen koncert!
Tehát figyelmen kívül is lehet hagyni!
Jónapot kívánok elvtársak, köszönjük az ingyen koncertet,
Lehet reklámozni a kormány részéről is ingyen koncert lesz a hősök terén!
mikulás
2024-02-13 at 11:31
Majd hazamennek..mondta wiszkis2
chatillon r
2024-02-13 at 11:28
igazába véve miért tüntetnek ezek? óvodásokat akarnak védeni? vagy óvodákba akarnak bejutni?
Kuvasz
2024-02-13 at 11:28
Guruló dollárokért mennek utcára tüntetni ez nyilvánvaló .Tesznek ők bármire ami érték a pénzen kívül!
Naprózsa
2024-02-13 at 11:25
Egyet ne felejtsünk: USA-ban, nyugaton már rendre kiderül, hogy a “gyermekvédelem” leghangosabb élharcosai pont pedofilok! A pedofil pont azért megy ilyen helyekre mint gyereknevelő intézet, gyerekvédelem, és ezek felügyelete, család-az-család mozgalom stb, hogy közel lehessen a kicsikhez, és ő alakíthassa a szabályokat.
Tehát akik ennyire “kiállnak” a pedofília ellen, máris gyanút keltenek, hogy miért is van ennyire a szívükön a téma, hogy kivont karddal a döglött harci lóra is fel akarnak szállni…
Csak kérdezem
2024-02-13 at 11:24
t 2024-02-13 at 11:20
Elhinnéd, bármit is mondanak?
t
2024-02-13 at 11:20
Ha Viktorék nem mondják el hogy mi történt, akkor “segíteni” kell nekik, hátha megnyílnak.
Foxmilk
2024-02-13 at 11:19
Mivel az ellenzéki pártok és mozgalmak besz@rtak, ezért a fiatalokat akarják utcára vinni, így összeszedték az összes semmirekellőt egy csokorba és tesznek velük egy próbát.
X3
2024-02-13 at 11:15
Na ezért nem lesztek kormányzati pozicióbsn,mert csak a tüntetéshez értetek,a munka one.A tüzes Isten nyila csapjon belétek sorjàban,hogy a kórságot tovabb ne terjesszétek.
balfék
2024-02-13 at 11:11
Azt megkérdezném,, hogy eddig mit csináltak, ha nem “karaktergyilkoltak”?! Minden videójuk egy szégyen. Csak mások lefikázása, sárba tiprása. Ezek a nyomorultak inkább hallgassanak, mert amit leművelnek hétről-hétre, az vérlázító. Most meg ezek ugatnak tisztességről. Nézzék már meg, kire és hogyan mondtak mindenfélét az utóbbi fél évben csak! Hiteltelen, sz.ralak mind. Menjenek inkább DOLGOZNI! Ha értik egyáltalán, mit jelent a szó…. Ha tehetném, betiltanám az influencerkedést!
balfék
2024-02-13 at 11:06
Na, aztán akkor majd jegyezzük meg, kik a nemzetközi hálózat emberei, és kik akartak itthon is “majdan”ozni. Mert ezek nem a tisztességért mennek oda. Ha lenne bennük, akkor dolgoznának. De helyette “megmondják” miről, mit kell gondolni. És még fizetik is őket külföldről, meg adnak egy listát, miről beszéljenek, és mit. Ezek a nyomorultak a legártalmasabbak, de köztük is kiemelkedik a partizán, meg a bugyuta, Istenem, de ostoba ádám a kis hobbitjával.
Uncle Ment
2024-02-13 at 11:06
…függetlenül..civil…áldozatok…
…átláthatóság…őszinte…párbeszéd
Elkeseredettek…együtt…online térből…
…gyűlöletkeltésből, karaktergyilkosságokból…
satöbbi…satöbbi
andras
2024-02-13 at 10:58
Bite Zsolt is ott lesz Daniel Cohn Bendittel karöltve?
Gullwing
2024-02-13 at 10:47
Látott már valaki legalább félhülye ballibcsit????
😂😂😂
Budai11
2024-02-13 at 10:46
Fúú, mekkora húzó nevek, vazze! Talán 4-ről ha tudom, h ki…
rohan
2024-02-13 at 10:45
Érdekes lista.
Ez mind szexuálisan abberált, elképesztő dolgokat meséltek róluk.
Realextate
2024-02-13 at 10:42
Rottyondi és Fahszariah???
Gratula, zsázafóttyát!!
Valaki odavezethetne egy szippantós kocsit és rájuk ereszthetné a tartalmát – csak hogy ne csak színes de szagos is legyen az az összeröffenet!!!
Sarolta
2024-02-13 at 10:29
Ezek a fertelmes sátán palánták még azt is végig néznék hogy egy pedofil tönkrehasznál egy gyereket csak azért hogy megfeleljenek
Sorosnak aki a pénzt küldi ez a feladatuk.
A törvény úgyanolyan kegyetlen kellene hogy legyen amilyen kegyetlen volt a 70.000 videó
pedofil felvétel Jámbor munkatársa élettársa
kompjuterjén. Nem hiába lett rituális öngyilkos.
Rottyon a liberálinternácik
2024-02-13 at 10:20
Azariást ezért építették fel. Műanyag, mint az egész liberlnyikhaj horda.
Ne tudd ki
2024-02-13 at 10:19
Ti hülyék vagytom, pont a fiatalokat szidjátok akik elvileg a FIDESZ szavazói lehetnének, de ilyen közegbe biztos nem mmennek. Lassan a FIDESZből a nyugdíjasok pártja lesz
Nahát
2024-02-13 at 10:13
A Partizános Gulyás Marcika, aki az egészet szervezi, maga vallotta be, hogy Soros fizeti. Miről beszélünk?
Lehull a lepel
2024-02-13 at 10:12
A nagy sakkmester rájött, hogy nem tudják ezt a pártok végigvinni és felszólította a szócsöveit, hogy lépjenek ki a színre!
Nézzük ezt mint coming-out!
Nahát
2024-02-13 at 10:11
Valaki szóljon má’ nekik, hogy Novák Katalin szombaton lemondott!
zeal
2024-02-13 at 10:09
Kimennek tüntetni a pedofília mellett…
Ungarn über alles !
2024-02-13 at 10:07
J
09:04
én is úgy vélekedem, de épp túl a pubertáson nem hiszem hogy belegondolt milyen hatással lesz a további karrierjére – de majd a koko segíteni fogja a hullámvölgyekben
egyébként remélem pénteken szakadni fog az eső
ZA AH RIHERONGY LÉLEK
2024-02-13 at 09:57
LEGVESZÉLYESEBB A NYIVÁKOLÓ AZAHRIAH A SZENT KÖNTÖSBE BÚJTATOTT SÁTÁNKÖLYÖK , (Donáth László-Gréci Zsolt-Beer püspök etc.etc.. )ELVTÁRSA.
Királytigris
2024-02-13 at 09:45
Vihar egy biliben… Kis sorosi sameszes pöcsök. Sneci bértüntetők.
Lehet tüntetni, majd megunják, aztán hazamennek.
Ellenzékváltást, MOST!
2024-02-13 at 09:45
ÖSSZEFOGÁS 2024
Judit
2024-02-13 at 09:40
Nagyon remélem hogy ez az” a z a r i h a” nevű szarkupac a jobboldali médiában soha nem lesz hallható.!!! POKOLFAJZAT ELADTA A LELKÉT A SÁTÁNNAK.!!! LEOKÁDNI VALÓ.!!!
Csak kérdezem
2024-02-13 at 09:38
Zsótika beszélni fog az LMBTQs pedofil elkövetőről is?
Csak kacagok
2024-02-13 at 09:36
Az a kép a hierarchia a szervezetben!
Kösz, hogy elkészítettétek!
Vélemény
2024-02-13 at 09:34
Még hogy ezek függetlenek?? Minden idegszálukkal be vannak drótozva a globalista gazdihoz!! És, látva a napokban zajló esemenyek sorozatát, elképesztő, hogy ez gonosz libsi banda milyen besugó hálozattal rendelkezik!!! Az úgy nevezett Pegazus ügy, – amivel a Fideszt vádolták – szerintem csak gyerekjáték!! Nos, véleményem szerint ebből is jól látszik, hogy amikkel a fideszt évek óta vádolták nem volt igaz, mert, ha bármi is igaz lett volna, akkor 100%, hogy a kék sisakosokat is behívtak volna, csakhogy Orbán Viktort megbuktassák.
JG
2024-02-13 at 09:32
TOLVAJOK KÖVETELNEK SZIGORÚBB FELLÉPÉST A TOLVAJOK ELLEN!
RAJTA HÁT!
– Soros szervezetek kitiltása
– gender, LMBTQ csoportok felszámolása
– Pride betiltása
– drogtörvények szigorítása
stb.
BÖRTÖNBE ÉS PSZICHIÁTRIAI INTÉZMÉNYEKBE AZ ÖSSZES BŰNÖZŐT ÉS ELMEBETEGET ( úgynevezett liberálist)!
Laja
2024-02-13 at 09:30
J:
Mit gondolsz, Azahriah mitől “sikeres”??? Valakik vannak mögötte. Na, kik????
Csak mondom
2024-02-13 at 09:25
Ne feledjük Pressman szavat: AZ USA nagykövetségének megvannak az eszközei
libsi vircsaft
2024-02-13 at 09:25
Mi az, hogy Azahriah is?! Soha nem is volt konzervativ!! Csak ra kell nezni! Decemberben kozfelhaborodast valtottam ki azzal, hogy egy gyaszos suttyonak neveztem a gyereket (igazabol o mondta ezt sajat magarol) es itt a forumon mindenki ellenem fordult. Ez teljesen varhato volt! Onok szerint egy 20-as evei elejen jaro valaki hanyszor fog meg atfordulni elete soran?
Szanalmas ez a szinvonal es tomegigeny(telensegi) szint!
khm
2024-02-13 at 09:24
Függetlenek a szart! Ezek mind liberálbolsevikbuzik.
Csak mondom
2024-02-13 at 09:23
Persze, csak a gyerekekért…
Ezeket a hipokratákat!
Grimmbusz
2024-02-13 at 09:23
Jaj,az algoritmus……akkor másképp fogalmazok…
“Nagyon nincs rendben, hogy a magyar közélet uszításból, gyűlöletkeltésből, karaktergyilkosságokból áll. ” – Mint például Novák Katalin karaktergyilkosságából, uszításból, lek*ázásból? Vagy elmennek egészen az egész óegygé mozgalom elítéléséig lámpavasastul-gombástul?
Komolyan……Osváth Zsolt a VV szoft-pornóműsor kvótahomokosa, ex-transzvesztita, mint erkölcscsősz? 😀
Csak mondom
2024-02-13 at 09:23
Ne legyenek kétségeid, hogy ennek az Azahriahnak kiadták, hogy koncertjein fel kell ezt a témát hozni.
Rezeda Kázmér
2024-02-13 at 09:18
LMBTQ pedofilok tüntetnek a gyermekek jogaiért. Itt tart a nyugati szivárvány globalista sátánizmus.
Grimmbusz
2024-02-13 at 09:18
Osváth Zsolt VV “kvótab**i” ex-transzvesztita, mint erkölcscsősz. Aaaaaaaaaaz igen!!! 😀
“Nagyon nincs rendben, hogy a magyar közélet uszításból, gyűlöletkeltésből, karaktergyilkosságokból áll.” -> úgy értik, Novák Katalin elleni uszításból, karaktergyilkosságból és gyűlöletkeltésből? Megállnak ott, vagy egészen elmennek odáig hogy elítélik az O1G-zést, chootitörpecigányozást, kakaduzást, fideszesek leb*izását, patkányozást-gombázást-lámpavasazást?
Csak mondom
2024-02-13 at 09:17
“Oldalaktól függetlenül ”
Dehát ezek mind libsi fosarcok!
Benyújtotta a számlát a nagytestvér, hogy ideje visszafizetni valamit a támogatásokból és a hátszélből?
JG
2024-02-13 at 09:13
ELKÉPESZTŐ!
A libsi erkölcsi torzók, a gender, az LMBTQ, a Woke ideológia, a drog liberalizálás stb. felkent papjai követelnek igazságot pedofil ügyben.
Csak mondom
2024-02-13 at 09:13
Tényleg úgy gondolják, hogy ez a harc lesz a végső
pm
2024-02-13 at 09:13
J… mit vártál?
Ezek komolyan azt hiszik hogy ettől most bármelyik jobboldali szavazóval közös nevezőre kerültek? fordítva ülnek a lovon.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-02-13 at 09:07
Nem tanácsos reggeli elött végignézni ezeket a megnyilvánulásokat, mert garantált a hányinger és a teljesen tönkretett egész nap.
J
2024-02-13 at 09:04
Azahriah is??
Nagy Csalódás, hogy beállt a sorba!