„Van egy kis Horn Gyulám a mellényzsebemben. Nevelgetem, öntözgetem. Vérrel”

Van egy kis Horn Gyulám a mellényzsebemben. Olyan, mint Kästner Emberkéje. Nevelgetem, öntözgetem. Vérrel. Péntekenként ráadom az icike-picike pufajkás ruhát, azzal megy forradalmárokat verni. A kezébe icike-picike gépfegyvert teszek, azzal tud forradalmárokra lőni. Persze csak, ha akar. Ha olyan kedve van vagy olyan parancsot kap.

Addig-addig locsolgattam a kis Gyulámat, hogy Medgyessy Péter lett belőle. Homlokára icike-picike jelekkel ezt karcoltam: D–209. Péterkém icike-picike jelentéseket ír, nagyítóval olvasgatom, miről mit jelent. Nagyon szorgalmas kis emberke, jellegtelen kinézetű, kopaszodó, hivatalnok-figura, nem kapnék érte sokat a játékbörzén.

Van nekem egy Apró Antal babám is. Szögletes, kommunista arca van. Moszkvából kaptam, ahogyan a Sztálin, a Rákosi, meg a Nagy Imre figurát. Utóbbit addig nevelgettem, öntözgettem, amíg reformkommunista lett belőle. Ma már a svábok kitelepítése és a behajtás helyett kék-szalagos tüntetésekre jár az Imrécske és sajtószabadságot követel.

Az Apró Antal báburól kiderült, hogy matrjoska baba. Az egyik icike-picike PB-ülés során kigurult a zsebemből és leesett a földre. Szétpattant az Antalka és kigurult belőle egy Piroska. Furcsa vagy sem, egyenesen a kis Péterkéhez gurult és mintha összepuszilkodtak volna. Aztán továbbgurult Szófiába, oda, ahol a kis Gyuszika is dolgozott. Ott „Harcosnak” hívták a kis Gyuszikát, piált és jelentett, jelentett és piált, meg nyilván dolgozott, meg konspirált is, szóval szorgoskodott.

Piroska Szófiában összemelegedett egy Petar nevű játékbabával. Van, aki azt mondja, hogy egy bolgár kémtársasjáték készletének a darabja, mások szerint egyszerű üzletember, a bolgár kommunista elitgyerekeknek ezekkel tanítják meg, hogyan kell impexesnek lenni és kirabolni az országot.

Az ilyen babának két oldala van: az egyik oldalán kommunista, de ha megfordítod, impexes. „Most kommunista vagyok”, „de most már impexes”, mondogatják a bolgár kádergyerekek, és így játsszák el a nyolcvanas éveket és a rendszerváltozást. Fosztogass okosan – azt hiszem, így árulják a boltokban.

Mondtam, hogy az Apró-baba matrjoska, Antalból Piroska, Piroskából Klára lett. Jellegtelen, törtető figura, akit sokáig elő se vettem a polcról. Igazából akkor lett értelme, amikor a bolhapiacon megvettem a Fletócskát. „Lumpenproli családból származik” – mondta az árus. – „Mindenki meg akar tőle szabadulni.”

Én csak pszicho-babának hívtam, mert olyan ügyesen tudott hazudni. Már a nézésével is, ahogyan hízelgett, hogy őt vegyem le a polcról. A kis Horn nem bízott benne. „Sortüzet neki!”, ordította egyszer, meg kellett nyugtatnom egy icike-picike vodkával.

„Majd én jelentek róla!”, búgta a Megyócska, „Nem, majd én” – dörögte a Gyulácska, „Нет! Majd én”, mondta az Imrécske félig oroszul, félig magyarul, jelenteni akart az összes kis kommunistám, de én Piroskára bíztam a Ferikét, mégiscsak az anyósa lett. Aztán leültettem mindet magam elé, az ölembe.

„Nem kell már jelentenetek, lelkecskéim!” – kezdtem kedvesen. – „Gyulácska, tedd le azt a fegyvert és töröld le a vért a kezedről. Te szabadon választott miniszterelnök leszel! Te pedig, Megyócskám. Hahó, figyelsz, D–209-es? [Mintha csak erre hallgatna néha.] Te pedig leveszed ezt a kommunista káder-zakót és felveszel egy kokárdát: egy francia banknak fogsz dolgozni. Ha ügyesen játszol, később te is miniszterelnök leszel!”

„És én?!” – üvöltött a Fletócska. Már megint ideges volt. Amikor nem ezt a nyugodt szerepet játssza, akkor mindig az. „Nem azért vettem el ezt a hülye kommunista babát, hogy egy tetves cég tetves tulajdonosa legyek! Hatalmat akarok!”

Felemeltem magam elé a Fletócskát, megsimogatom a kis kobakját, majd megnyugtattam: „Te is miniszterelnök leszel, Fletócskám. Csak várd ki a sorod. Négy év a Megyó-babának, négy év neked, hiszen elvetted Klárácskát.” Nem így lett, de ez volt a terv.

Ekkor a kis Feri, meg a kis Klára is mosolygott. Megenyhültek. Újra szerelmesek lettek.

Piri nénje is boldogan vigyorgott, Gyula is vidáman dülöngélt, Imrécske is kuncorogva kitelepített, közben Apró megtorlást sürgetett, Fletócska meg begyűjtötte a pénzt.

Sokan azt hitték, rajtam ragadnak ezek a babák, hogy a lomisok viszik majd el őket, de ezek semmit sem értenek a törzsfejlődésből. Ma már Nyugaton árulják őket, brüsszeli, londoni, washingtoni boltokban. Nagy szemük van, hogy a lányok is szeressék őket. Ez a divat.

A Dobrev-babába beszereltek egy zsinórocskát. Ha meghúzod, azt üvölti: „sajtószabadságot!”. Ha jobban megrántod, azt, hogy „diktatúra, elnyomnak, európai vagyok, segítség!”. A kezében lévő Marx-táblát előbb ki akarták cserélni, aztán rájöttem, hogy jó úgy, ahogyan van. Még mindig menő. Viszik mint a cukrot ezt az ócskaságot, laza lett, akár a Che Guevara-póló a hatvannyolcasok óta.

Hiába, a gyerekeknek mindent el lehet adni.

Egy gondom van.

Ha éjszaka elalszunk a villában, akkor néha hangokat hallok. Nem tőlük. Gyulácska és Feri részegen húzzák a lóbőrt, a Megyó baba álmában Piroska felé gurulna, de ő mindig arrébb gurul, de nem ezekről a hangokról van szó.

Sikolyokat hallok, nyögéseket. Legyilkolt, kitelepített, megfigyelt, egymásnak ugrasztott, tört gerincű, mosott elméjű, megfélemlített, bomlasztott, agyonvert, körömtépett, százszorosan kifosztott, bemocskolt milliók halk nyögéseit hallom.

Valamiféle szellembabák lehetnek. Értékük nincs a piacon.

Meg nem született emberek. Meg nem élt életek.

Ilyesmi.

A kommunizmus áldozatainak emléknapjára.