A mai napon kezdődött meg a pedagóguséletpálya-törvény vitája a Parlamentben, ezzel párhuzamosan pedig néhány ezer tüntető gyűlt össze a Kossuth téren megvitatni, diktatúra van-e vagy sem. Spoiler: szerintük igen. Mindeközben a Házban sajtóinformációk szerint az ellenzék szabotálni kívánja a mai szavazást. Információik szerint 44 ellenzéki képviselő fog hozzászólni a délután három órakor kezdődött vitához, így akadályozva azt, hogy eljussanak a szavazásig. Odakint a téren két diktatúra fejtegetés között Pankotai Lili arról slammelt, hogy gyakran “anyja szerint is széllel szemben hugyozik”, és hogy “csessze meg a kurva kordonkormány”. Csak úgy politikától mentesen, pártzászlók erdejében. A DK és az árnyékkormány gyakorlatilag felszólította a tüntetőket a kormánydöntéste, Kunhalmi pedig reggel, éjjel este való hazudozásról prédikált. A politikától való teljes mentesség jegyében csupán az LMP, az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Jobbik, a Momentum, valamint a Szikra Mozgalom egy-egy képviselője szólalhatott fel. Kunhalmi, Barkóczi és Szabó Tímea egyébként látványosan jól érezte magát a “drámai helyzet” ellenére, és miközben kollégáik éppen az összeomlásról szónokoltak, ők többször kacagásban törtek ki. Tekintsék meg videónkat!
A tanárok reformköveteléseinek meghallgatása érdekében rendezett tüntetésnek álcázott kormánybuktató dzsemborit pénteken délután a Kossuth téren. Első felszólalóként Törley Katalin arról elmélkedett, hogy aki kivár és a “fotelben ül”, az a rendszer életét hosszabbítja meg. Márpedig ezt ugyebár nem akarják a független, pártérdekektől mentes tüntetők, akiket a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik, a Momentum, valamint az LMP is elkísért a Parlament elé.
A Törleyvel együtt felszólaló Pilz Olivér a szakpolitikai kritikák ismertetése helyett a Parlament beléptetési szabályait firtatta kifejtve,
azért zárják magukra a képviselők a parlamentet és tiltottak ki mindenkit a pénteki ülésről, mert be vannak szarva.
Pilz kifejtette, szerinte most verik be az oktatási rendszer koporsójában az utolsó szeget, majd Törley egy huszárvágással diktatúra-elméleti fejtegetésbe kezdett amelyet azzal zárt:
Le ezzel a diktatúrával!
Nem lehet bosszútörvénynek nevezni az életpályamodellt
Eközben a Házban Pósán László, a Fidesz országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy indokolatlan “bosszútörvénynek” nevezni a jogszabálytervezetet, hiszen befogadták a módosító javaslatok mintegy 60 százalékát. A törvényt meg nem szavazó ellenzékieket pedig arra figyelmeztette, hogy ezzel nemet mondanak egy sor előnyös változtatásra is.
K.rva kormány, Kiszel Tünde, szoftpornó, kultúra
Pankotai Lili is mikrofont kapott és egy a kultúrát féltő expozé után “Kiszel Tünde huszárruhás, kanapén pózoló szoftpornós naptáráról” értekezett, mint a fotelforradalmárok rá eső részéről. Jelentsen ez bátmit. A zavaros kép után a költő továbbment és kifejtette:
Csessze meg a k.rva korrupt kordonkormány
Ezután a nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezete, a Fidelitas került terítékre, amelyet a diákok közti szolidaritás jegyében úgy minősített:
Akarnád a KISZ-t, de neked a lopás helyett csak a sz.pás marad
Céda is voltam a köztévében, de ezt kívánta meg a k.rva kormányérdek
– zárta magvas gondolatait Pankotai, aki versében megjegyezte, gyakran “anyja szerint is széllel szemben hugyozik”.
EU-s zászlót akarunk!
Simkó Edit felszólalásában arról beszélt, hogy 13 éve (!) csak ígérgetnek a tanároknak– merthogy előtte maga a földi paradicsom volt Magyarország. Ezután a pedagógus újabb gesztust tett a DK-nak kifejtve, nem Brüsszel a hibás azért, hogy nem érkeznek az uniós források, egyúttal pedig számon kérte a kormányt, amiért a Parlament épületén nincs uniós zászló.
EU- zászlót!
–követelte Simkó a színpad jobbildalán álló DK-s zászlókat lobogtató aktivisták legnagyobb örömére.
Kunhalmi Ágnes a pódiumra lépve innen folytatta, aki szerint a kormány “hazudott reggel, éjjel, meg este. Azt mondjuk nem tette hozzá, hogy ez éppen az ő pártjának kormányára volt igaz.
Barkóczi Balázs, a Gyurcsány-párt vezetője szintén 2006-os párhuzamba bonyolódott, mikor a rendőri erőszakról értekezett. Igaz, a DK legalább ebben valóban szakértő.
A DK és az árnyékkormány mindnben támogatni fog titeket
–vallott a tüntetés politikai színezetéről.
Barkóczi egyébként Kunhalmi Ágnessel és Szabó Tímeával “vigasztalódott”, miközben az oktatás “összeomlásán” kesergett: a renitens trió több felszólaló beszéde közben is egymásnak sugdolódzva kacarásztak a színpadon, miközben kollégáik egy “drámai küzdelmről” és “elnyomásról” értekeztek a mikrofonnál.
Miután a “független” tüntetésen 7 ellenzéki párt és mozgalom képviselője is felszólalt, Simkó elfogulatlanul annyit közölt a politikusok távozása közben, hogy
Ők most visszamennek, és értünk küzdenek.
A tüntetési teleshop műsora ezzel véget is ért, pontosabban dalolással, majd a Himusz eléneklésével folytatódott.
A hivatalosan 22 óráig tartó rendezvény utolsó órájára rögtönzött utcabulit hirdettek, amelyet virrasztás követ a Kossuth téren. A hír hallatán a tömeg nagyobbik fele szétszéledt, és csupán néhány százan maradtak a Kossuth téren 21 óra után.
Vezető kép: Facebook
mirti
2023-06-17 at 15:04
remélem ,hogy ennek a történetnek az lesz a vége ,hogy az összes tüntető tanártól meg pankotai liliktől ..és a többi szarházi elmeferdülttől megszabadulunk…Az ne taníthasson soha , ne kerülhessen soha az oktatás közelébe sem aki bármilyen politikai irányultságot visz a munkájába ,(már ha ezt munkának lehet nevezni …) Egy ember aki gyermekek,diákok,halgatók oktatására szánja el magát minden tiszteletet megérdemel ( nem csak anyagit…)….mert az oktatási intézményekbe ( sok esetben napi hat -nyolc órát töltenek a gyermekeink ( többet mint velünk) nem mindegy hogy mit tanulnak, milyen egyéniség ( mert ez is fontos a nevelésben) a nevelőjük ( NEVELŐJÜK!) …egy velejéig romlott emberileg megfásult ki tudja miben megkeseredett ember ne lehessen a katedra közelében sem!!!!….az menjen gyurcsány aktivistának ….
khm
2023-06-17 at 13:09
Kordont a
gyurcsányi
bajnai
és a demszki
állíttatott. És ők korruptak és tolvajok is voltak.
saghy rozalia
2023-06-17 at 11:43
Nem lehet mást gondolni, mint azt, hogy a pedagógusok egyet értenek a tüntetőkkel. Bizony. Ha nem így van, akkor miért nem állnak össze és adnak hangot a véleményüknek? Mert egyetértenek. Nyugodtan mondjanak fel, várja őket a versenyszféra. Csakhogy ott nem lehet szidni a munkaadót. Vagyis, duma csak otthon.
belpesti csőcselék prolik
2023-06-17 at 10:44
NAGYON NAGY PROBLÉMA VAN AZ OKTATÁSBAN!
Mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy ez így nem működhet tovább!
A tanároknak nem feladata a gyerekek politikai befolyásolása, vagy politikai irányvonalának meghatározása!
Egyértelmű és világos mindenki számára hogy ellenőrizni kell, hogy mit is tanítanak a tanárok a gyerekeinknek!
Egyértelmű és világos, hogy a jövőben csakis távoktatással lehet megoldani, hogy ellenőrizhető, visszahallgatható, legyen mi is zajlik a tantermekben oktatás címszó alatt!
Egyértelmű és világos hogy azt a tanárt, aki nem arra tanítja a gyerekeket, amire a képesítése feljogosítja, azt haladéktalanul el kell távolítani a közoktatásból!
Theo
2023-06-17 at 09:52
Szöget verni a koporsóbA szokas, —kívülről. Ha már benne vágyunk, akkor már késő….
Gábor lovag
2023-06-17 at 09:50
Megint erős csapatot küldött ki a csürhe vezér a tüntetésre … legközelebb Bunkó Lilike és a tánckar szövegelés helyett inkáb néma tánccal fejezze ki az egyébként senkit sem érdeklő véleményét, mert a port jobban bírjuk
Dodo
2023-06-17 at 09:39
A baloldalon ha káromkodsz, akkor mértékadó, komoly politikus vagy, akinek van mondanivalója.
Egyszerű, de nagyon egyszerű söpredék!
elfáradt, ócsmány proli ballibburnyákok, figyelem!
2023-06-17 at 09:19
Szarházi, már tüntikézni is rühellő balliburnyák tróger elvtársak!
1. Pankotailili színvonala jellemzi a degenerált koalíciósokat és az “összefogásba eredménytelenül tömörülő” többi csürhe képződményt.
2. Az arrogánsan ordítozó, magából kifordulni képes génhulladékok hagyják el a pedagógus pályát, ilyen férgek gyerekek közelébe sem kerülhetnek.
3. Jól követhető, hogy Törley elvtársnő és Pilz elvtárs, meg a többi aljadék (pl. a büntetett Barkóczi nyikhaj, Gírhestímea kábítószeres nőimitátor, nem a kardjáról, hanem a hüvelyéről elhíresült Kínhalmi hazudozó mocskoska stb.) nem valók a tisztességes magyar társadalomba!
4. Kormányváltás helyett gatyaváltásra készüljetek, ti már nem rúgtok labdába a hatalom tekintetében soha.
Carolus
2023-06-17 at 09:04
Fizetett, rosszarcu es a gyerekeket sajat celjukra kihasznalo, felhasznalo provokatorok. Mind kulfoldi berenc, meg a kitartoik sameszai.
@daewoo aki gondolom terry es meg sok mas neven ide kommentelget: a genetikai kutatasok osatyja pl. katolikus szerzetes volt (ha ismeros Gregor Mendel neve) Szvsz, a lozungok bekajalasa helyett utana olvashatnal a tenyeknek.
Angie
2023-06-17 at 09:01
Ezeknek a hülyéknek fogalmuk nincs arról, hogy addig kell örülniük, amíg Orbán Viktor a hazánk miniszterelnöke! Ezek kis hugyosok voltak akkor, amikor ez az ország a csőd szélére került az őket most hamis ígéretekkel ellepő ballibsik miatt!
Persze, nyilván vannak ennek a kormánynak is hibái, de messzemenően jobb a lét és a lehetöség most.
Paidagógoszok minőségbiztosította végtermékei
2023-06-17 at 08:43
A liberális paidagógoszok minőségbiztosította végtermékei fizetésemelést követelnek
oktatóiknak/nevelőiknek:
“Csessze meg a k.rva korrupt kordonkormány!”
Ákos nembéli Ernye
2023-06-17 at 07:47
– Egy közösség legmagasabb szintű együttélési formájának tűnik a “nyerő-nyerő” helyzet igénye, kialakítása és fönntartása.
– Azonban Isten egy másik elvet is megjelenít az Árnyékvilágban (Mozgásban), a nemzetközi “nem létezők” elvét, amennyiben “ha az egyik fél együttműködik, míg a másik verseng, akkor a versengő maximalizálja a hasznot”, melynek kikristályosodása a jelenlegi világot fenyegető Klaus Schwab féle “Földi Paradicsom Falanszter”, ahol nincsenek nemek, nincs apa és anya, nincsenek nemzetek, stb. Tehát a Mozgás (Élet) mélyén és magaslatán ismét a Körforgás kozmikus elve és az ezt kifejező rendbehozó és a szétdobáló erők függőleges harca látszik fölsejleni. melyet általában vízszintesnek észlelünk.
– A “messzemenően ember- és bolygó-barát” Sorosék által erőltetett, erőszakos világuralmista struccpolitikának lehet ugyan még pár millió áldozata, de Napkelet végül diadalra jut, ez már ma is nyilvánvalónak tűnik, de elismerjük tökéletlenségeinket.
Érdekes, hogy a “nemzetek Európáját” végül nem a szankciós válságba forduló, széthulló EU, hanem Eurázsia fogja valósítja meg.
T. Tapeino
2023-06-17 at 07:41
“Van még lejjebb?” kérdezi valaki..
Van, persze, hogy van: amikor ez a Lili a vershez le is vetkőzik majd 🙂
TS
2023-06-17 at 07:40
De, az, bosszútörvény.
Pedig, láthatóan inkább balog aktivisták voltak a tüntetésen, tanár kevés. Ellenben a kormánynak baromi jól jön fenntartani a feszültséget, amennyiben ilyen idióták tartanak tüntetéseket. Értelmes, komoly tanár nem megy olyan helyre, ahol DK-s zászlókat lobogtatnak. Ettük mi az ő kenyerüket! Sőt: értelmes, komoly ember nem megy el.
Na de ha bejönnek azok a “kedvezmények”, amikkel “jól járunk” a törvény szerint, pl. gyakorlatilag nem fizetik ki a helyettesítéseket, és nem lesz fizetésemelés: akkor garantált a további feszkó. Láthatólag ez a kormány célja. Meg az is garantált, hogy sok tanár valóban elmegy más munkahelyre. Fiatal meg bolond lesz tanítani.
Na pá!
Nahát
2023-06-17 at 07:36
Senki nem veszi ezeket komolyan. Proli módon csak ócska célokért lehet küzdeni. Sokat elmond a megmozdulásról, hogy az idegbeteg Szabó Tímea nevű parlamenti színésznő is ott aktivistáskodik.
Amarna
2023-06-17 at 06:10
Miután az összes usapénzelt baloldali szarok által összeverbuvált selejt tüncikézik…engem nagyon nem érdekel.
A KORMÁNYT 4 ÉVRE VÁLASZTOTTUK MI NORMÁLISOK
a selejt bosszúja meg tomboljon..
!!!
Sas
2023-06-16 at 23:13
Triacus. Így van.
Sas
2023-06-16 at 23:11
Igen eltérő kulturkörök vannak-ezeket lehet eltérő mentális-fajoknak nevezni.
Sas
2023-06-16 at 22:56
Az elnyugatosodott magyarokat, már nem lehet erős-keleties fajjá nevelni-az is csoda, hogy 2010 óta egy árnyalattal fegyelmezettebb lett, és nem lázad, mint a hülye.
seesew
2023-06-16 at 22:54
Akkora diktatúra van, hogy már 1 órája nem hallottam kormánypárti felszólalást a Parlamentben…
Sas
2023-06-16 at 22:41
Soha nem lett volna szabad elszakadni a Kelettől-az volt méltó a hunokhoz-ebből a kemény hun fajból lett egy individualizált keverékfaj-és itt az eredménye.Csupa nyugatmajmoló szerencsétlen hülye-és az operettes kormánypárt-utóbbi legalább nem szdsz-es.
Mudi
2023-06-16 at 22:33
Mudi: Winkler Kutyaszorító!
Mekkelek
2023-06-16 at 22:19
Maroknyi hazaáruló sz@r politikai aktivista cirkuszol, mintha ők lennének a többség. Várom már a polgárháborút.
Matu
2023-06-16 at 22:19
“A DK és az árnyékkormány mindenben támogatni fog titeket” – és számíthattok az árnyék-fizetésemelésre is!
seesew
2023-06-16 at 21:30
Egész nap hallgattam / hallgatom a mai Parlamenti közvetítést is, az ellenzéki hozzászólásokban szinte mindegyikben (kivéve Hiller, az máshogy volt szar) felolvasták a facebookot, vagy lehet a chatgp írta nekik?
TalEle
2023-06-16 at 21:20
Nem szabad engedni ezeknek a hitvány f@szopó sorosistáknak! Az ő olvasatukban a “tanszabadság ” azt jelentené, hogy Soros aktivistái tanítanák maszturbálni a magyar kisiskolásokat!….
lesi
2023-06-16 at 21:17
nincs más dolguk a tetűknek unatkoznak gyertek kukoricát meg répát kapálni máshoz úgy sem értenek rohadékok
seesew
2023-06-16 at 21:14
Most beszél Fegyőr, aki úgy kezdte: “A Parlament falain kívülről érkeztem a Parlamentbe..”
tényleg? hogy lehetett volna máshogy?
Cuki
2023-06-16 at 21:09
Matu
Nem értem, hogy miért akarják,hogy az a kislány, a trendinek hitt mocskos szájával határozza meg ezeknek a megmozdulásoknak a szinvonalát!
Hacsak azért nem, mert tudják, hogy ennyi, amit kintudnak állitani
Deres
2023-06-16 at 21:08
Ballib jövő! Szerinted ennyi extra libsi gyerekhez ki akar menni tanítani? A kölkök egy része óriási lufi egóval jön el otthonról, lehet tökös csaj, vagy puncis csávó, és ezt el kell fogad! Nincs ember, aki ebben a rendszerben rendet tudna tartani, ész senkinek nem kell, mert jutuber, és celeb szeretne lenni, na ehhez nem pedagógus kell, hanem…..
antilibsi
2023-06-16 at 21:08
Ezek zsoldos katonák. A zsoldos katonákat másképpen szokták kezelni, mint a sorkatonákat, azaz keményebben.
A sorkatona nem önszántából harcol, a zsoldos viszont személyes haszonból.
A zsoldos katona lehet hazaáruló is, ha külföldről kapja a zsoldot amiért a saját hazája ellen harcol.
Háborúban a hazaárulókat és a kémeket kivégzik.
Ha a $baloldal azt állítja, hogy Magyarország háborúban áll, akkor a hazaárulókat és a kémeket joggal lehet kivégezni.
Bubu
2023-06-16 at 21:06
Van még lejjebb?
Matu
2023-06-16 at 21:04
Megnyugodhatunk, ez a kislány a maga sajátos szókincsével sikeresen lejáratja az egész akciózást. Ha tényleg ennyi és ilyen a felhozatal, akkor felesleges erőlködni, mert nincs miért, nincs kiért!
lhotx
2023-06-16 at 20:48
kur-kor-kor-kor, kurrkorkorkor. Pulykákat látok ész és csipkednivaló nélkül szaladgálni a zudvarban.
Cuki
2023-06-16 at 20:31
t
Mondj egy nem trágár Pankotai Lili verset!
Cuki
2023-06-16 at 20:20
Dehát most voltak Brüsszelben, ahol a tanárhiányt orvisolandó be akarják több tankerületben vezetni a 4 napos tanítási heteket!
Judit
2023-06-16 at 20:19
Tisztességes, jó szándékú ember nem vesz részt a DögKeselyű=DK-moslékkoalíció tüntetésén.!!! De ha mégis, azt a többlet keresetet amit most kap a Fidesz Kormányunktól költse koporsószögre.!!!A rothadt lelkű-sátánok hisznek a DögKeselyűnek és a bandájának.!!!
füredi46
2023-06-16 at 19:59
…”a lopás helyett csak a sz.pás marad” – hangoztatja a trágárság ifjú bajnoknője.
Úgy bizony: kihez, mi illik…!
Schenkhyalfonz
2023-06-16 at 19:57
Idejük is van, tejük is van, neomarxisták is és még eső sincs, miért ne tüncizzenek?
Nahát
2023-06-16 at 19:45
Ennyi ember szeretne háborút, illegális bevándorlást, rablóprivatizációt és a gázszállítás leállítása után teljes gazdasági csődöt. Okos. Csak Gyurcsányra kell szavazni, és az álmuk valóra válik.
PG
2023-06-16 at 19:37
Ezek a mocskos komcsi ivadékok minden alkalmat felhasználnak, hogy botrányt keltsenek. Ugyan a választók nem támogatják őket, ezért mindig ugyanaz a néhány ember veri a nyálát, persze feleslegesen. Ez szinte egy zárkörű buli, mert értelmes ember nem csatlakozik hozzájuk. Most a tanárokat igyekeztek felhergelni, akik a diákoknál előbbre valónak tartják a saját zsebüket. Már az is leszálló ágban van, mert már a tanárok is kezdenek kihátrálni ebből az őrületből. Mellesleg én az összes olyan tanárt, aki részt vesz az ilyen bunkó hőzöngésben, ne adj isten még a gyerekeket is felhergeli, azonnal kirúgnám, sőt eltiltanám a pedagógusi pályától.
K
2023-06-16 at 19:21
A pedagógus pálya a Pankotai Lili trágárságának szintjén mozog.
Ilyen Pankotai Lilihez hasonló trágár sötét alakokká nevelik a gyerekeket a mai pedagógusok.
K
2023-06-16 at 19:16
A tanítóknak nem kellene az aberrált beteg liberális oldalba belekapaszkodni a segítségüket elfogadva.
A tanítókat lejáratja a hazaáruló dollárbaloldal.
Vidák Lajos
2023-06-16 at 19:15
mocskos banda
Hozzászóló
2023-06-16 at 19:14
Uramisten! Hogy jönnek ki egy 18 éves lány szájából ilyen mondatok? Ez nem csak mocskos és undorító, hanem már perverz is.
Gullwing
2023-06-16 at 19:13
Nekem az ilyen törlei félek ne pofázzanak arról hogy mit akarok.
A fajtája a mocskos komcsik már anno ezzel próbálkoztak, az sem jött be.
Cila
2023-06-16 at 19:06
Azt a szakmát, amelyért ezek az aljadékot tünciznek, azt meg kell szüntetni!
Irysz
2023-06-16 at 18:54
Ez kb. mint egy általános iskola felső tagozata az udvaron: 200 fő lehet. Max.
K
2023-06-16 at 18:50
A keresztény alkotmányú Magyarország SOHA nem fogja megkapni a neki feltétel nélkül járó jogos EU pénzeket a liberális Európai Unió-tól, és így a tanítók sem fogják megkapni a fizetésemelésüket.
Tisztelet a kivételnek de a tanítók nem érdemlik meg a fizetésemelést, mert a tüntetésen maguk előtt tolták a diákjaikat, ami pedig a foglalkozásukkal való súlyos visszaélés.
Remélem az “életpályamodell-törvény”-t megszavazzák, és legalább ez fogja a körülményeket enyhíteni.
A dollárbaloldal által külföldről pénzelt tanító-tüntetés már kezd unalmassá és nevetségessé válni.
Valójában a tanítói tüntetés az aberrált beteg liberális ellenzék tüntetése.
Ungarn über alles !
2023-06-16 at 18:50
…megunják oszt hazamennek !
(tanarak lévén nincs annyi eszük, hogy hol kellene tüncizni ?)