Pesti Srácok

Meg lehet-e figyelni az ellenzéki sajtó lánglelkű újságíróit és kalandvágyó politikusait? – Néhány gondolat a nemzetbiztonságról és a nagyhatalmak hálózatáról

null

Magyarország ma megint [továbbra is] egy nagyhatalmi játszma fontos terepe. Olyan nyíltan mozgolódnak az amerikai és nyugat-európai erők, olyan elfogadott lett az a fajta befolyásolás, manipulálás, hogy a társadalom jórészt már hozzászokott. Annyi egészen nyilvánvalóan Amerikából mozgatott, vagy fizetett, vagy befolyásolt figura nyomul a politikában, a közéletben és leginkább a világhálón, mint korábban talán sohasem. Azt gondolom, hogy a nemzetbiztonságnak (és minden idők titkosszolgálatának) nem árt megfigyelnie azokat az embereket, akik túllépnek bizonyos határokon és már az ország stabilitását, függetlenségét veszélyeztetik. De ennek megvannak a keretei. Jogállamban élünk, így fontos, hogy ezt csak a szakmailag, jogilag és morálisan is (naiv vagyok) megengedhető eszközökkel tegye meg. Ezt jól tudják a szakemberek is. Mert a veszély valós: a hálózat – legyen az orosz vagy amerikai hátterű – borzasztóan erős és nagyon nehéz ellene védekezni. Publicisztika.

Amikor korábban évekig egy napilapnál dolgoztam, egy idő után könnyedén meg tudtam volna mondani, ki az oroszok embere. Nem kell hozzá nagy ész, talán némi affinitás, de lehet, hogy még az sem, egyszerűen látni, nemcsak bambulni kell. Ha kicsit megnézed a munkájukat, az elfogultságukat, s főleg az előtörténetüket, a különböző ügyekre nyújtott reakciójukat, akkor hamar nyilvánvalóvá válik minden. Volt olyan, akiről nagyjából mindenki sejtette, akit kicsit is érdekelt a dolog. A játék azért is érdekes, mert mindig tudtam, hogy miről mit, és főleg mit elhallgatva fog írni. Beszélni, beszélgetni viszont nem volt tanácsos előtte.

Aztán belemerültem az állambiztonság történetébe, a hálózat-kutatás témakörébe, számtalan olyan emberről írtam, akikről tudtam, hogy a szovjetek „érdekkörébe” tartozott. MGIMO-sok, volt szovjet nagykövetek és moszkvai tudósítók, a KGB fedőcégeinek (például Nemzetközi Újságíró Szervezet, Demokratikus Ifjúsági Világszövetség) dolgozó médiamunkások és káderek és a többi.

PestiSracok facebook image

Ezeket hívjuk átállóknak, sokakkal megtörtént, hogy a halálos lövést kapott nagyhatalomtól (Szovjetunió) egyszerűen átsoroltak a másik sávba.

<Érdemes megnézni az újságíró-karriereket ebből a szempontból. Kik azok, akik mindig puhára esnek, mindig felfelé buknak. És kiket lehet közülük besorolni – csak játékként – az egyik Nagy testvér mellé.>

Szóval a kapcsolatrendszer. Mondok egy példát, ismerek olyan történészt, aki valaha az állambiztonsági múlt egyik legismertebb kutatója volt, igazi sztártörténész, aki több „ügynökügy” miatt pereskedett.

Történt, hogy a történész és ez az ember – újságírónak nem nevezném – kiadta Rákosi Mátyás megtalált iratait. Tudják hol bukkantak rá? Egy ciprusi szállodai szobában várakozó műbőrtáskában.

Nevetni ér. Ha igaz a történet, akkor is.

Ez olyannyira szürreális magyarázat, hogy még az amúgy szintén történész Pető Iván sem volt rest egy kicsit körbejárni a kritikájában. Óvatosan, ahogyan ezt kell.

Finoman fogalmazva. Mert a kapcsolatrendszer – és egy izgalmas kutatás, publikáció – sokat ér, még akkor is, ha az említett Meruk elvtárs igazán hírhedt figura. És igen tájékozott az állambiztonsági ügyekben.

– írta erről Pető.

Valahogy így történt. Amikor Medgyessy Péter szennyes, szt-tiszti múltja megjelent a Magyar Nemzetben, pár nappal később érkezett a válasz. Azt az embert vették célkeresztbe, aki a Fidesz nevében a miniszterelnök lemondását követelte. Meruk elvtárson keresztül.

S Merukot valóban megvádolták ügynökmúlttal, egészen pontosan Bayer Zsolt egy hatalmas cikkben, és ez nyilvánvalóan hiba volt. De ki tudta akkor (kétezres évek közepe), hogy ha valami, akkor ügynök biztosan nem volt. Meg is nyerte a pert.

Engem egy másik hasonló hátterű ember – természetesen a kapcsolatrendszert értve ezalatt – perelt be, akit nyugodt szívvel Meruk mellé helyezhetünk. Fodros Istvánt Molnár Csilla, a szépségkirálynő halálakor ismerte meg az ország. Akkorát „bukott”, hogy a Magyar Média után egy impexhez került, majd az ottani botrány után suhant tovább. De nem is ez az érdekes, hanem az előélete.

Szép történet, igaz? Hát még a folytatás. 2012-ben még a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense volt. Én őt nem neveztem ügynöknek, csak a hálózat egykori emberének. Az ügyvédje maga Czeglédy Csaba volt. Nyilván. Aki a folyosón elmondta, hogy mindig olvassa a cikkeimet. Kérdeztem, hogy nagyítóval? Nem, mondta mosolyogva, tényleg érdekel, nagyon fontos, amit csinálok.

És egy szürreális részlet: Fodros a végén még azt mondta, hogyha valami érdekel, valamit nem tudok, nyugodtan keressem meg. Hívjam fel! Csak nem egy jövendő szerzőtársra találtam? – gondolkodom. Mert ennyi lenne.

Ez volt a szovjet, az orosz szál. Most jöjjön az amerikai, a nyugati. Ott is vannak ciprusi hotelszobák vagy inkább brüsszeliek, ahová véletlenül befúj a szél egy egész tévéstábot. Érdemes megnézni, hogy kik, mikor és miért szellőztették meg a kormányt lejárató kínos ügyeket. Hogy kik, milyen előéletű újságírók jutnak olyan információkhoz, amelyeket legális eszközzel nem igazán tudnának megszerezni.

Utóbbi már „előremenekült” – nyitóoldalán közli, hogy kik pengetnek. Ezzel egyrészt üzennek (ők vállalják), másrészt másokat megkímélnek egy kis kutatómunkától.

Ahogyan lássuk meg azt, hogyan alakult át az Atlatszo, amely egy darabig tényleg „ide” és „oda” is „ütött” („oda” azért nyilván apróbbakat), nagyon fontos cikkeket írt meg, aztán „valahogy” el kezdett teljesen nyilvánvalóan besorolni az egyik sávba.

Azt kell megérteni, hogy nem grál-lovagok harcolnak a sárkány ellen, hanem üzleti, politikai érdekek ütköznek és a játszmában mind sakkfigurák vagyunk. Az olvasók egy része sajnos „báb”, mások meg vagy érdektelenek és cinikusak, vagy átlátják a helyzetet. <És úgy cinikusak.>

Miért fontos ez? Én tudom magamról, hogy megfigyeltek és valószínűleg megfigyelnek. Nem örülök neki, nem leszek tőle sem paranoiás, sem fontos ember, de tudom, hogy a munkám ezzel jár. Amikor elkezdtem mélyebben belemenni a szovjet-orosz ügyekbe, a szovjet–nyugati összefonódásokba (Mogiljevics, Maxwell, fegyvercsempész-ügyek, stb.) elég komoly jelzést kaptam erről. Nevezhetjük beugratási kísérletnek. Még finomak is voltak.

Miért írom ezt meg? Magyarország ma megint egy nagyhatalmi játszma fontos terepe. Olyan nyíltan mozgolódnak az amerikai és nyugat-európai erők, olyan elfogadott lett az a fajta befolyásolás, manipulálás, hogy a társadalom jórészt már hozzászokott. Annyi egészen nyilvánvalóan Amerikából mozgatott vagy fizetett vagy befolyásolt figura nyomul a politikában, a közéletben és leginkább a világhálón, mint korábban talán sohasem.

Magyarország ráadásul különösen veszélyeztetett. A történelmi háttér és múlt, az akciók és reakciók miatt nálunk sem patrióta kommunizmus, sem patrióta liberalizmus nem létezett igazán meghatározó politikai erőtérként a huszadik században. És ebben sem. Ahogyan Schiffer András mondta Gulyás Gergelyt idézve a műsoromban: „Nekünk kommunistából is csak a hazaáruló jutott”. A „mondás” nyilván leegyszerűsítő, hiszen voltak patrióta kommunisták, ahogyan most is vannak patrióta liberálisok (néhány biztosan), de előre nem kerültek és nem kerülhetnek. Azonnal bedarálják, izolálják és lejáratják őket.

Mi történik nálunk? A politikus mond valamit, valaki kiszivárogtatja, aztán megjelenik az amerikai hátterű portálon. Nyilván áthangszerelve.

Ébresztő, gyerekek. Ebben a játékban, amit a hazánk sorsának is nevezhetünk, az cselekszik helyesen, aki mind Moszkva, mind Washington seggétől távol marad. Üzletelni lehet. Barátkozni is. De a Nagy testvér mellényzsebéből kilógni nem ér. Az nem szép dolog, kedves rettegtetők.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.