A jobboldalnak nem lehetnek szobrai

Amikor a Nagy Imre-mítoszról szóló könyvemet írtam, az ő szobrának áthelyezéséről szóló vita feldolgozásánál döbbentem rá, mennyire egy kaptafára mennek a baloldal által gerjesztett emlékezetpolitikai botrányok. A lényeg mindig az, hogy zsidó és nem zsidó, bal- és jobboldali ne emlékezhessen vagy gyászolhasson együtt. Az ugyanis számukra végzetes lenne.

Pokol Béla professzor, alkotmánybíró írja nemrég megjelent Államcsíny és alkotmánypuccs című könyvében, hogy

a kisebbségek mint politikai fegyver használata az USA-ban az 1960-as évek eleje óta vált látványossá, és ennek magyarázatát a társadalmi elitek politikai küzdelmeiben kell keresni. Ennek menetében a hatalom tartós megragadása érdekében tudatos felhasználásra kerültek az össztársadalmat szembenálló kisebbségekre szétbontani törekvő stratégiák.

Ma is ezt látjuk, amikor a balliberális elitek bőrszín, nemi preferenciák, világnézet vagy vallások szerint szembe állítják egymással a társadalmat képező csoportokat, és folyamatos konfliktusokat gerjesztenek. Utána a saját maguk által generált éles ellenségeskedésekben döntőbíróként lépnek fel. A másik visszatérő motívum a kettős mérce: a német ajkúakat deportáló, padláslesöprő kommunista Nagy Imre – akinek a miniszterelnöksége alatt több sortűz volt, mint Kádár alatt – több mint húsz közterület névadója lehet, szobrai állhatnak szerte az országban. Az ilyen bűnökkel nem terhelt Hóman Bálint vagy Donáth György viszont nem kaphat szobrot. A nácikkal és a kommunistákkal is bátran szembeszegülő Donáth azért nem, mert fajvédő volt. A szintén fajvédő Bajcsy-Zsilinszky megint csak kaphat, hiszen a kommunistáknak megfelelt, tehát a baloldal szerint kifogástalan. Amikor 1998-ban győzött a Fidesz, Orbán Viktor egyik első útja a MAZSIHISZ által fenntartott újpesti idősotthonba vezetett. Ez fontos és egyértelmű gesztus volt, annak megjelenítése, hogy a baloldal propagandájával szemben a zsidóknak nincs mitől félniük a polgári kormány alatt. Az akkor a szocialistákhoz húzó MAZSIHISZ ezt az alkalmat arra használta, hogy tüntetést szervezzen az élet elvesztése miatt fizetendő 20 ezer forintnyi kárpótlás ügyében. Az összeg úgy jött ki, hogy az igényjogosultak számával elosztották a Horn-kormány és a baloldali parlament által előirányzott költségvetési összeget. Orbánnak és a Fidesznek ehhez semmi köze nem volt, mégis ráégették. Az antiszemitizmussal való vádaskodás az auschwitzi magyar kiállítás megújításával folytatódott, amit még a szocializmus idején rendeztek be, és a „nácizmus üldözötteit”, gyakorlatilag a kommunistákat állította a középpontba. Orbán Viktor a miniszterelnöki keretből biztosította rá a pénzt, annyira fontosnak tartotta. A kiállítás forgatókönyvének egy munkaváltozata azonban kiszivárgott a MAZSIHISZ-ből a Népszabadsághoz, mielőtt az arra hivatott bizottság – amelynek Schweitzer József országos főrabbi és történészek is a tagjai voltak – megvitathatta volna. Hatalmas antiszemitázás lett belőle, és a kiállítást csak a Medgyessy-kormány alatt szervezték újra, Rajk László látványtervezésével. Ez után a Terror Háza ötletét is támadták. Az újabb Orbán-kormány új emlékezetpolitikai konfliktusokat hozott: a nyilasokon kívül minden magyar – legyen katolikus, protestáns, zsidó vagy bármi más – számára tragikus német megszállásnak állított emlékművet azzal támadták, hogy Magyarország nem lehet áldozat, hiszen a zsidókat nem védte meg, hanem a németek kezére adta. Csakhogy ettől még Magyarország hadszíntérré vált, megindultak a bombázások, Budapest ostroma az egyik leghosszabb volt a háborúban, és a magyar zsidók deportálása is a megszállás közvetlen következménye volt. A zsidók éppen ezért – mint a korábbi példákban is – csak az ürügyet szolgáltatják ahhoz, hogy ne lehessen együtt emlékezni és gyászolni.

A Sorsok Háza újra alkalmat adott arra, hogy a balliberálisok zsidók háta mögé bújva, tragédiájukat felhasználva támadják a kormányt

Ami a szobrokat illeti, Demszky Gábor 2014-ben, a Fővárosi Közgyűlésben világosan elmondta, hogy az ő és elvbarátai szerint a mégoly demokratikusan megválasztott jobboldali városvezetők sem állíthatnak szobrot:

Ennek a kérdésnek ma nincs gyakorlati jelentősége, de ha a fővárosban ősszel győzne az ellenzék, aminek van esélye, akkor a hagyományosan a Fidesz uralta budai kerületekben és a Belvárosban tovább folytatódhatna a történelemhamisítás, a jobboldali narratíva köztéri megjelenítése. A baloldali-liberális vezetésű fővárosnak semmilyen eszköz nem maradna a kezében, hogy a szoborállításokat megakadályozza.

Ezzel el is érkeztünk a XII. kerületi Turul-szobor ügyéhez. A turulos emlékműnek nem más a bűne, mint hogy jobboldali kerületvezetés állította. Ezért a Tatabányán vagy a Várpalota bejáratánál álló ártalmatlan, nem nyilas turul rögvest átvedlett nyilas jelképpé. Az önkormányzat szándéka, hogy a II. világháború kerületi áldozatainak emléket állítson, azonnal zárójelbe került, és a továbbiakban nem is nyomott semmit a latban. Tény, hogy a nyilasok is használták jelképként a turult, ami előttük is meg utánuk is – sőt, alattuk is! – a magyar eredetmondák, legendák madara volt, a nyilasok is éppen ezért használták. Ilyen alapon a nemzeti színek is nyilas jelképnek minősülhetnének, a búzakalász meg kommunista jelképnek. A nyilaskereszt, az nyilas szimbólum, a turul nem.

Azzal viszont, hogy a baloldal azonnal ágálni kezdett a szobor ellen, a szélsőjobboldalt is felhergelte, amely addig tudomást sem vett a szoborról. A baloldali értelmezést olyan sikerrel ragasztották rá a szoborra, hogy az addig pl. a tatabányai turullal szemben teljesen közömbös “gárdák” elkezdték „megvédeni” az emlékművet, és ezzel kis időre megvalósult a baloldal „aggodalma”, hogy a szobor afféle szélsőjobboldali búcsújáró hely lesz. A provokáció fényesen sikerült, nincs közös emlékezés, nincs közös gyász. Az annak idején semmilyen formában fel nem merült részleteket – hol volt nyilasház a kerületben, milyen atrocitások történtek, ki volt Pokorni polgármester nagyapja, milyen tévedések vannak a névsorban – jóval az emlékműállítás után tárták fel és illesztették újabb és újabb mozaikként a balliberális narratívába. Ennek az a lényege, hogy a mai jobboldal a 80 évvel ezelőttinek az egyenesági szellemi leszármazottja, maga az ördög, aki ma is zsidókat gyilkolna, ha tehetné, és csak a baloldal képes féken tartani. Ezért a baloldalra kell szavazni, illetve ezzel a jobboldallal szemben minden eszköz megengedett. A baloldalnak viszont nincsenek szellemi elődei; a Tanácsköztársaság Lenin-fiúi, az ÁVH, Sztálin, Mao, Rákosi és Kádár, vagy a III/III aztán végképp nem az övék, semmi köze hozzájuk. Nekik csak fejlett nyugati, kifogástalanul demokratikus példaképeik vannak. A társadalmi csoportok szembeállítása, a dezintegráció, a konfliktusok állandó élezése nagyon sikeres stratégia – most éppen a nyugati és a keleti vakcinákat elfogadók vagy a magukat beoltatók és a nem beoltatók között. Nem ismerem az ellenszerét, de talán segít, ha a tudatában vagyunk, és nem kerülünk a hatása alá.

Fotó: MTI