A címben feltett kérdésre a válasz: igen és nem. Bayer József a Marx Károlyon végzett, majd fiatalon Bécsbe küldték, ahol a kádári állambiztonság kulcsfontosságú objektumához, a Collegium Hungaricumhoz került. Bayer a CH titkára, a vezető Pamlényi Ervin közvetlen beosztottja lett. Pamlényi az állambiztonság ügynöke volt, aki azért vállalta az újra beszervezést, mert tudta, hogy csak így kaphatja meg az állást. Bayert a bécsi kiküldetése után Stuttgartba küldték ösztöndíjjal, ez is a kiválasztottak terepe volt. Hazatérve fiatalon a tévé kereskedelmi igazgatójává tette az átalakulásra készülő diktatúra, hogy 1989-ben a Springer Budapest vezetőjévé válassza a német-magyar vegyesvállalat, amelyet a katpolos Von Ferenczy segített összehozni. Ezután Bayer vezényelte le a megyei lapok átjátszását, megtartva az összes MSZMP által kinevezett főszerkesztő-kádert. Bayer megbízható elvtárs volt és maradt, idén vonult csak vissza, miután harminc évig a magyar média egyik legbefolyásosabb figurája volt. A Hálózathoz tartozott? Igen. Be volt szervezve? Nincs rá bizonyíték, de igazából valahol lényegtelen is. A média lenyúlásának titkos története – 8. rész.
„Vezető pozícióban lenni nem kizárólag a pénzszerzés vagy a hatalom okán vonzó, hanem mert a játék igazán csak úgy élvezet, ha azt befolyásolhatjuk is – vallja Bayer József, az Axel Springer Magyarország első embere.” Megjelent a Figyelőben, 2001-ben.
Játék. Mert igazából az volt, ugye, a pénz és a hatalom csak másodlagos volt.
Cikksorozatom folytatásában megkísérlem megrajzolni a Springer Budapest vezetőjének, Bayer Józsefnek a portréját. Korábban írásomban őt is hálózati embernek neveztem, tehetem ezt nyugodtan, mivel egyre inkább tágabb értelmében használom ezt a kifejezést, nem csupán a beszervezett emberekre értve alatta.
Mert mit mondjunk mondjuk például a magas rangú társadalmi kapcsolatokról, esetleg a diktatúra irányítóiról, középvezetőiről? Ők nem voltak a hálózat részei? Dehogynem.
A játékos / Forrás: Figyelő / Arcanum.hu
Bayer József a rendszert váltó, változtató, modellváltó hatalom kiválasztottja volt. Az átalakulásra tudatosan készülő, magát átmentő kommunista-posztkommunista hatalmi elit embere. Azt nem állíthatom, hogy Bayer az állambiztonság (különösképpen a hírszerzés) beszervezett embere vagy a katonai szolgálat MNVK-2. megnyertje volt.
Erre semmiféle bizonyíték nincsen, nincs olyan kutatható dosszié, amelyen a neve szerepelne. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy ilyesmi nem létezett, vagy nem létezik Moszkvában, esetleg egy magyarországi fiók mélyén. A beszervezettséget, hálózati érintettséget senki esetében nem zárhatjuk ki, aki akkoriban kulcsszereplő volt, főleg egy olyan elvtárs esetében, aki előbb egy kulcsfontosságú bécsi intézménynél dolgozott, majd ösztöndíjjal az NSZK-ba küldték.
Tény, hogy nagyon kevés kutatható dossziét ismerünk a rendszerváltás idejéből, az állambiztonsági darálás során – logikusan – elsősorban azokat a kartonokat semmisítették meg, amelyek veszélyeztethették volna a békés átmenetet, a hatalom- és vagyonátmentést. Nem véletlen, hogy az igazán ismert posztkommunista újságírók is csak véletlenül, „rendszerhibából” buktak és buknak le – Forró Tamás azért, mert Jász-Nagykun-Szolnok megyében valamiért komolyan vették az állambiztonsági dossziék átadását, Aczél Endre meg azért, mert Belovai István kiadta a nevét az amerikaiaknak.
Vélelmezzük, hogy Bayer József nem volt beszervezve.
Aláírás és titkos jelentések nélkül dolgozott a hírszerzés egyik legfontosabb központjában, a Collegium Hungaricumban, majd mindenféle állambiztonságnak nyújtott ellenszolgáltatás nélkül küldték a Stuttgarti Egyetemre egyéves ösztöndíjjal. Ezután, a hazatérése után csupán tehetsége miatt nevezte ki a rezsim 1984 decemberében a tévé kereskedelmi igazgatójának a még mindig nagyon fiatal közgazdászt, későbbi fontos emberével, Nemes Péterrel együtt, aki az MSZMP Központi Bizottságának politikai munkatársaként ejtőernyőzött oda. Azzal a Nemessel, aki a KISZ KB-nél kezdte, hogy végül a Springer Budapest „humánmenedzsere” legyen.
Bayer József és két hű újságírója / Forrás: 24 óra/ Arcanum.hu
Bayer, aki megvédte az MSZMP kádereit a támadásoktól
Tény, hogy Bayer József jókor váltott, előző cikkemben megírtam, hogy 1990 tavaszán, éppen a két választási forduló közé időzítve hogyan játszották át maguknak az MSZ(M)P megyei lapját.
Végül kilenc került a Springer Budapesthez, következő cikkemben mindegyiket bemutatom részletesen, mert mindet az MSZMP egykori kádere vezette, a rendszerváltás előtt és után, köztük egészen vállalhatatlan alakok, akik ellen bojkottot hirdetett az akkor még összefogó MDF, SZDSZ, Fidesz, FKgP és a KDNP. A függetlenségét hangsúlyozó és ebben következetesen hazudozó Bayer és a Springer Budapest mindenki mellett kiállt, sok-sok évig őt vezették a lapokat, máskor saját cégükhöz vitték őket.
Éppen ezért választotta őt a Berecz János és Josef von Ferenczy által megálmodott német-magyar médiaóriás, amelybe a német Springer és a Demján Sándor vezette Magyar Hitelbank adta tőkét. És amibe az eredeti tervek szerint a Virág elvtárs féle Reform Rt. is beszállt volna.
Kezdeti lépések: a Marx Károlytól a Vegytekig
De miért pont őt? Ennek járok most utána. Bayer József interneten elérhető életrajza szerint a Marx Károly elvégzése (1974) után a Vegytek-nél (Vegyipari Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat) kapott állást. Ez a cég tulajdonképpen összefonódott a Chemolimpex-szel, amelynek legnagyobb belföldi vevője volt a hatvanas években. (Ennél a cégnél dolgozott az agitpropos propagandistából lett riporter, Vitray Tamás is).
Később, éppen akkor, amikor a Bayer vezette Springer Budapest átjátszotta magához a megyei napilapok jelentős részét a Vegytek-et megpróbálták privatizálni.
Már 1990. május 12-én jelent meg a következő hír: „Az Állami Vagyonügynökség megtiltotta a Vegytek és az amerikai Kelet-európai Befektető Társaság által tervezett vegyes vállalat létrehozásával kapcsolatos szerződés megkötését. A sok év alatt kialakult piaci kapcsolatrendszert nem értékelték az üzlet megkötésekor – indokolta a Vagyonügynökség tiltását Barta Károly, az ÁVÜ főmunkatársa.
Ebből a szempontból a Springer-féle lapfelvásárláshoz hasonlította a Vegytek részleges privatizálását a szakember”.
A tiltakozás érthető, hiszen ott sem fizettek semmit a szellemi tőkéért, és a még ma is (!) nélkülözhetetlen kapcsolatrendszerért. A sajtónak Muraközi Attila, a Vegytek kereskedelmi igazgatója magyarázta a bizonyítványt, sőt, be is perelték a Vagyonügynökséget. A játszmát megnyerték: megalakult a „POLICHEM KFT (magyar-amerikai vegyesvállalat), a VEGYTEK kereskedelmi tevékenységének teljes körű jogutóda”. Ügyvezetője: Muraközi Attila. (Korábban ugye kereskedelmi igazgató volt, ahogyan Bayer is az volt a tévénél). Mindezt már az MDF-kormány alatt.
Bayer és mindent megalapozó bécsi esztendők
De térjünk vissza az ifjú közgazdászhoz. Bayert a Vegytek (ahol 1974 és 1977 között dolgozott) után Bécsbe küldték, ahol a Collegium Hungaricum (CH) tudományos titkára lett (1977–1983) Először bemutatnám magát az intézményt.
A patinás CH-nak 1924-től a magyar királyi testőrség egykori Bécs belvárosi palotája adott otthont. Az intézmény arról vált híressé, hogy itt éltek a Bécsben rövidebb-hosszabb ideig tanulmányokat folytató magyarországi ösztöndíjasok. Mások mellett József Attila.
Külön érdekes, hogy a kommunista propaganda szerint költőnknek takarítani kellett a szállásért, de erről már a Kádár-rendszerben megírták, hogy hazugság. A palota amúgy a húszas évek végén állami tulajdonba került (Klebelsberg Kuno gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter következetes kultúrpolitikájának köszönhetően), így a magyar tudomány és kultúra ausztriai központjaként működhetett.
A második világháború után a Rákosi-, majd Kádár-diktatúra sokáig nem sokat kezdett az egykori virágzó intézménnyel és a hihetetlenül értékes épülettel, de 1960 tavaszán eladták az osztrák kormánynak, hiszen szükségük volt a valutára. Ma már tudjuk: azt is elkótyavetyélték.
Kertész Imre írta később (Budapest, Bécs, Budapest) erről:
„Közvetlen közelében fekszik a Magyar gárdapalota (Museumstrasse 7.), amelyet Mária Terézia vásárolt a magyar testőrgárda számára. A remek palota, melyet Fischer v. Erlach épített, a magyar kormányé (Collegium Hungaricum). Ami engem illet, a Hollandstrasse 4-ben jártam, ma itt a Collegium Hungaricum. A >remek palota< is megvan, csakhogy időközben átment az osztrákok kezébe.
Bécs város tanácsa ugyanis úgy jó húsz-huszonöt éve felszólított bennünket, hogy renováltassuk a műemlék palotát, mert förtelmes állapotban van. Illetékesek ekkor úgy döntöttek, hogy munkás-paraszt Magyarországnak tulajdonképpen nem is kell ez a palota. Ezért aztán összehívták Bécs valamennyi szatócsát, krejzlerájosát, ócskását, és dobra verték a levitézlett palota valamennyi műkincsét. így is akadtak a nepperek közt jobb érzésűek, akik rimánkodva rimánkodtak, az istenért, el ne kótyavetyéljék e pótolhatatlan értékeket; így őrződött meg néhány szőnyeg, pár bútordarab, melyek most állítólag a követségen találhatók.
A kiárusított palotát azután Bécs városának megvételre fölajánlották, az boldogan meg is vette, eladta a palotához tartozó üres telket, s a pénzből a remek palotát remekül kitataroztatta – természetesen önmagának.”
„A Collegium Hungaricum új székhelyéül a II. kerületben (Lipótváros) egy magyar tulajdonban lévő telken felépítendő épületet szemeltek ki” – írta erről Murber Ibolya: A bécsi Collegium Hungaricum újjászervezése (1963) című művében. Az újraszervezés olyan „jól sikerült”, hogy az intézmény a Nyugat felé irányuló propaganda kulcshelyszínévé vált. „Az MSZMP Politikai Bizottságának döntése alapján a bécsi Collegium Hungaricum feladata propaganda, illetve kulturális feladatok ellátása volt. […]
A Politikai Bizottság által előírt propaganda feladatok egyik súlypontja a >kádári< Magyarországhoz lojális bécsi magyar egyesületek támogatása volt. Az új szervezeti és működési szabályzat, noha szigorúan titkos minősítést kapott, csak általánosságban, a konkrét egyesületek megnevezését kerülve, ezáltal a kizártak körét sem körülhatárolva, fogalmazta meg az egyesületekkel kapcsolatos tevékenységet.”
Már ebből sejthetjük, valójában mire szolgált ekkor a CH, de mások sem voltak vakok. A bécsi emigránsok lapja, a híres Magyar Híradó – amelybe az állambiztonság következetesen be akart épülni, Kutasi Kovács Lajos titkos munkatársat is megbízták ezzel – Kacsalábon forgó palota címmel írt a fejleményekről:
„itt nyertek hajlékot az IBUSZ és a MAHART egyes alkalmazottai, valamint az állami levéltár kiküldöttei”
– idézi a cikket Murber Ibolya. És persze a hírszerzés – ahogyan ez a rutinosabb olvasók számára már az IBUSZ és MAHART említéséből is kiderül.
Jó csere volt. Nekik / Forrás: Magyarország / Arcanum.hu
Már Horthy alatt kinézte magának az akkori hírszerzés
Közhely, hogy az ilyen és ehhez hasonló külpolitikai, kultúrpolitikai intézményekbe általában beépül a vendégország hírszerzése. Nem volt ez másképp Horthy alatt sem: „Egy másik részleg a Dísz tér 3. alatt található. Itt korábban Homlok [Sándor – MG], a jelenlegi berlini magyar katonai attasé játszott vezető szerepet. Homlokról tudni kell, hogy az offenzív és defenzív magyar hírszolgálat főnökeként azon fáradozott, hogy a Collegium Hungaricumot, a magyar sajtószolgálatot, a kereskedelmi kamarákat és más intézményeket – intelligens személyek egész sorát – a hírszerzésnek megnyerje” – írta Szita Szabolcs Ujszászy tábornok című művében. A kommunistáknak ez jobban sikerült.
Az újraindított CH első igazgatója Meisel János volt, akit a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetőjeként küldtek ki Bécsbe. 1963 őszén adták át az új épületet, de Meiselt már 1964-ben hazarendelték, és az intézmény vezetését egy darabig Ács Árpádné kulturális tanácsos, a Külügyminisztérium későbbi főosztályvezetője látta el. Pártkáderek mindketten. Ezután következett Kerekes Lajos történész, azaz „Gregor” ötéves igazgatósága. Kerekes lentről kezdte, 1942-től 1949-ig szerszámlakatos volt, majd Rákosiék pártja a hadsereghez irányította, ahol egyre feljebb emelkedett. Életrajza szerint „1956-ig a Petőfi Katonai Akadémián az egyetemes történeti tanszék oktatója, majd vezetője volt. 1953-56-ban levelező aspiráns, 1956-tól az MTA Történettudományi Intézetének segédmunkatársa. 1957-ben min. engedéllyel letett vizsgái alapján történelem szakos tanári oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy.-en”. Tehát hét évig tanított, majd megszerezte a diplomáját is…
„Gregor” ügynök és a hírszerzéshez tartozó Collegium Hungaricum
„Kerekes Lajos esetében az ambiciózus kulturális diplomata és az állambiztonsághoz hazafias meggyőződésből csatlakozó titkos munkatárs egy személyben volt jelen, és bár nyelvismeretéről nincs biztos információnk, történészi-ügynöki pályáján bőven volt ideje elsajátítani a szükséges nyelvtudást”
– írta Fiziker Róbert Isten hozta, Őrnagy Úr (illetve százados elvtárs)!) című tanulmányában. „Kezdettől magáévá tette azt a hivatalos álláspontot, hogy ausztriai magyar tudományos és kulturális tevékenység célja a szocialista eszmék ottani terjesztése, és >bizonyos ismeretek szerzése abban a kulturális közegben, amelyet stagnálás, dekadencia és a nyugatnémet befolyásnak való kiszolgáltatottság jellemez<”.
Kerekes beszervezéséről (nyilván a BT-dossziék hiányában) Fiziker tanulmányának idején nem álltak rendelkezésre dokumentumok.
„Egy 1967. végi jelentés szerint >a jelek szerint szívesen csinálta< a hírszerzői munkát, és azzal is tisztában volt, hogy >nem tömegmunkát vártak tőle, hanem minőséget<”.
Fiziker leírt egy olyan hibát, amellyel magam is találkoztam. Kerekes külügyi és állambiztonsági feletteseinek is titkos jelentéseket adott, előbbieket saját, utóbbiakat fedőnevén. Volt, hogy összecserélte a kettőt: „egy alkalommal előfordult, hogy állambiztonsági feljegyzését Kerekesként írta alá, majd ezt feketével áthúzva, kék tollal Gregorra módosította.”
Kerekes sok mindenről informálta az állambiztonságot, a tanulmányban idézik azt, miszerint
„bizonyítékok vannak arra, hogy a >hivatásos nemzetközi forradalmár és >diák<, Cohn-Bendit egy rendkívül jól felépített nemzetközi szervezet felett rendelkezik, […] amelyik úgy Nyugaton, mint Keleten a diákok által kirobbantott káoszra törekszik< – mindezt kínai pénzből.”
„A korszak állambiztonsági vonatkozásait kutatók munkáiból tudjuk, hogy az 1962-re kialakult klasszikus titkosszolgálatokra emlékeztető szervezeti forma keretei között a magyar állambiztonság Ausztriában szervezte be és foglalkoztatta a legtöbb külföldi és legtöbb külföldön dolgozó ügynökét, és az első hírszerzési rezidentúrát is Bécsben szervezték meg már 1953 novemberében – folytatódik a tanulmány. – Ebben a folyamatban a Kerekes irányította CH nyilván meghatározó szerepet játszott.
Gregor titkos munkatárs – egy korábbi jelentősebb pénzösszeg mellett − búcsúzáskor egy boros készletet kapott a Központtól. Az utolsó, Kerekes bécsi tevékenysége alatt született hírszerzési jelentés szerint a CH új igazgatója és alkalmilag Gregor tartja a kapcsolatot a fontos személyiségekkel.
Kerekes Bécs és Berlin után Debrecenben lett egyetemi tanár.”
Alkalmilag tehát még bécsi tevékenysége után is besegített, de a munka nagy részét utódja, az új igazgató végezte. Ő Mádl Antal germanista volt. „Tegnap este Kurtán Sándor, a Magyar Népköztársaság bécsi nagykövete fogadást adott abból az alkalomból, hogy dr. Kerekes Lajos kultúrtanácsos, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója visszatér Budapestre. A fogadáson – amelyen megjelent Bécs kulturális, művészeti és társadalmi életének számos vezetője – mutatták be a Collegium Hungaricum új igazgatóját, dr. Mádl Antal kulturális tanácsost. Ott volt Wilhelm Stemmer, a bécsi tartományi parlament elnöke és Franz Karasek nagykövet.” (1971).
Mádl állambiztonsági szerepére Fiziker nem talált utalást: „az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában jelenleg nem áll rendelkezésre semmilyen anyag Kerekes utódja, a CH újraindításában meghatározó szerepet játszott Mádl Antal esetleges állambiztonsági kapcsolatairól. Annyi bizonyos, hogy Mádl első bécsi tartózkodása alatt a Nagyvilág című világirodalmi folyóiratban közölt hozzászólásának hangjával és felfogásával >általában nem értett egyet< a külföldi kulturális munkát irányító, de sokáig >inkább titkosszolgálati, mintsem kulturális jellegű< Kultúrkapcsolatok Intézete (KKI), és azt is a szemére rótták, hogy >államközi viszonylatokat érintő kérdésekről felettes szerveinek hozzájárulása nélkül nyilatkozik<.
Az is tény, hogy Mádl a művelődésügy jelöltjeként került a tudományos főmunkatársi posztra és visszaemlékezése szerint óvatosságból eleve csak egy év kihelyezést vállalt.
A Bécsben töltött tizenöt hónap alatt gyakran tévedt >tiltott területre<, de > kezdeti hazai tiltások hatástalannak bizonyultak<, a történészekkel és irodalmárokkal kiépített kapcsolatai mellett szerepet vállalt az ekkor szerveződő és a magyar hírszerzést is érdeklő Nemzetközi Lenau Társaságban.”
Pamlényi tudta, hogy beszervezés az ára a CH vezetésének
Olyan rosszul azért ő sem teljesíthetett, mert tanszékvezető maradt az ELTE-nél, sőt, 1985-ben már az elitképző-egyetem pártbizottságának végrehajtó bizottságát képviselte egy belsős értekezleten. Mádlt Pamlényi Ervin történész követte, aki Pritz Pál tanulmánya szerint a(z újra)beszervezéséért cserében kapta meg a CH vezetésének lehetőségét.
Pamlényi 1975-től 1979-ig igazgatta a CH-t, 1965-től társadalmi kapcsolatként, 1968-tól pedig ügynökként segítette az állambiztonságot.
„A második dosszié a CH igazgatói állásba kerülés folyamatát, s annak áraként az ismételt beszervezést tükrözi
– írta tanulmányában Pritz Pál (Pamlényi Ervin és a Századok).
„Az ügynöki munkát Pamlényi Ervin nem félelemből, nem is anyagi ellenszolgáltatásért, hanem a bécsi igazgatói állás elnyeréséért vállalta. Ő csak minőségi módon tudott szerkeszteni, az pedig egy évtizednyi robot után szinte minden alkotó energiáját elszívta. Nem csupán a beszervezésekbe, a társadalmi kapcsolatként nyújtott információadásba is ezért ment bele 1965-től. Mert bizonyosan tudta, hogy a CH igazgatói munkakört másként soha nem kapja meg.”
Pamlényi igazgatói állásáról a Belügyminisztérium döntött, de előtte tulajdonképpen maga jelentkezett be: „>Puskás< fn. informátorunk 1968. decemberében említést tett arról, hogy tudomása szerint a bécsi Collegium Hungaricum igazgatójának megbízatása hamarosan lejár.
Megjegyezte még, hogy néhány évvel ezelőtt az ő személye is felvetődött a funkció betöltésénél. Akkor azonban arra nem került sor. Felvetette, hogy szívesen vállalna ilyen munkakört. >Puskás< a német nyelvet jól beszéli, politikai megbízhatósága, felkészültsége, intelligenciája megfelelő”
– idézi Pamlényi tartótisztjének jelentését Pritz Pál. Majd:
„Pamlényi Ervin bécsi igazgatói állásáról a Belügyminisztérium döntött. Mert ez a poszt az NSZK elleni hírszerzés fontos eleme volt.
Ám a szokásosan tekervényes, mert számos >illetékes< hely véleményét igénylő eljárás alkalmat nyújtott arra, hogy a Történettudományi Intézetből Pamlényi néhány ellenlábasa az Akadémia Főrezidentúra (vagyis az MTA-t ellenőrző BM részleg) révén keresztbe tegyen. A nemes párviadalban a III/I/3, vagyis a hírszerzés német–osztrák osztálya végül Pamlényi mellett voksolt”.
Pritz Pál kutatásai után – Pamlényi beszervezési dossziéjának második kötete a CH-s időszakról szól – ki merte jelenteni, hogy a bécsi intézmény „az NSZK elleni hírszerzés fontos eleme volt”. Valamint:
„Az ügynöki munkát Pamlényi Ervin nem félelemből, nem is anyagi ellenszolgáltatásért, hanem a bécsi igazgatói állás elnyeréséért vállalta. […] Mert bizonyosan tudta, hogy a CH igazgatói munkakört másként soha nem kapja meg.”
Jellemző, hogy amikor Pamlényi 1979-ben elbúcsúzott, az osztrák állam is kitüntette: „Pamlényi Ervint, a bécsi Collegium Hungaricum volt igazgatóját – munkássága elismeréseként – az Osztrák Tudományos és Művészeti Érdemkereszt I. fokozatával tüntették ki – írta a Magyar Hírlap. – A kitüntetést Johann Josef Dengler, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete kedden adta át.”
Az ügynök-történész négy évig, 1975 és 1979 között vezette a Collegium Hungaricumot, így két évig együtt dolgozott azzal a Bayer Józseffel, aki 1977 és 1983 között a CH titkára volt. Utóbbi két cikkben is feltűnik.
A kádári propaganda kiemelten foglalkozott a Collegium Hungaricummal, és a lapok kiválasztott újságírói több – ma már PR-cikknek tekinthető – írásban is bemutatták. Ilyen volt az az 1978-as Magyar Hírlap-riport, amelyet a Bécsbe utazó Bálint B. András jegyzett. A címe: Látogatás a Collegium Hungaricumban – Szellemi kincseink Ausztriában. „Már a Duna-csatorna túloldaláról, a Ferenc József rakpartról szembetűnik a modern, nyolcemeletes épület, a Collegium Hungaricum, vagy ahogy munkatársai és a bécsi magyarok becézik: a „Céhá”. Aztán az ember átsétál a rövid Salztor-hidon, s máris ott van az intézet kapujában. – A bécsi magyar kulturális központ 1923-ban alakult, fő célja a magyar ösztöndíjasok istápolása volt.
A háború előtt úgy-ahogy [úgy-ahogy…] ellátta feladatát, aztán – az ötvenes évek fagyos légkörében – éppen csak volt, kulturális összekötő szerepet nemigen játszott. 1964 óta részben az intézethez tartozik az ausztriai magyar rendezvények, kulturális napok és hetek szervezése, előadások, kiállítások összehozatala, nyelvtanfolyamok tartása is; azóta nagyon megélénkült itt az élet.
S nem bánnánk, ha a jövőben még élénkebb lenne – summázza a „Céhá” célkitűzéseit az igazgató, dr. Pamlényi Ervin. Az ő emeleti dolgozószobájában beszélgetünk. A dohányzó- asztal körül helyet foglalnak közvetlen munkatársai: dr. Dóri József, dr. Foltyn Ferenc és dr. Bayer József”.
Bayer József figyel / Forrás: Arcanum.hu
Bayer József, a filmpropaganda-felelős
„Az ifjú, alig 27 esztendős Bayer József a könyvtárat, a filmtárat és a hanglemeztárat vezeti, s fő szervezője az intézet sikeres filmműsorainak.” Ebben a minőségében propaganda-felelős:
„Nemcsak az intézetben, hanem a bécsi mozikban is szerveznek magyar filmelőadásokat. Amikor az NSZK-ban tetőzött a Hitler-kultusz. s a bécsi filmszínházak is átvettek egy-két Führer-filmet. az Aktion Kino behozatott magyar, NDK-beli és bolgár antifasiszta filmeket, azokat játszotta heteken át.”
Az NSZK-ban tetőző Hitler-kultusz, és a derék szocialista, antifasiszta filmek – szürreális szövegrészlet ez is. Bayer József tehát az ügynök-igazgató Pamlényi egyik kiemelt embere, közvetlen munkatársa volt, a kádári hírszerzés egyik legfontosabb intézményében. De menjünk tovább: reklámból sosem elég, így 1980-ban – ismét a Magyar Hírlapban – jelent meg az a cikk, amelyben megint felbukkant Bayer neve. A címe gyakorlatilag ugyanaz: „Collegium. Hungaricum, Bécs – Kultúránk kirakata”, szerzője Kulcsár László, aki gyakran megfordult akkoriban a német nyelvterületen.
Ekkoriban már Lengyel László – egyben a nagykövetség kulturális tanácsosa – vezette az intézményt, miután 1979 elején Pamlényi helyére került. Lengyel elvtárs sem volt akárki: az egykori újságíró 1978-ban még a Tájékoztatási Hivatal elnökhelyettese volt, majd a Népszabadság 1979. február 2-ai cikke szerint a Minisztertanács „érdemei elismerése mellett, más fontos munkakörbe való helyezésére tekintettel” felmentette, hogy egy huszonharmadikai cikk szerint a CH élére kerüljön:
„[…] bensőséges ünnepségen búcsúztatták dr. Pamlényi Ervint, az intézet volt igazgatóját, aki négy éven át eredményesen dolgozott a magyar kultúra ausztriai terjesztéséért. Az intézet új igazgatójává Lengyel Lászlót nevezték ki.”
Az 1980-as cikkben már ő méltatta Bayer munkáját: „Itteni működésünk 17 esztendeje alatt kialakult a profilunk. Négyszáz személyes színháztermünkben kéthetenként magyar filmbemutatót tartunk. Tolmácsberendezésünk segítségével hatvan embernek szinkronban fordítjuk a szöveget. Dr. Bayer József, a filmügyekkel is foglalkozó munkatársam megszervezte, hogy az NDK-ban forgalmazott, tehát már német nyelven feliratozott magyar filmeket itt is bemutathassuk, ily módon szükségtelenné válik a szinkrontolmácsolás.”
A német történészt körbeszaglászták a CH-ban
Milyen volt a CH-ban végzett hírszerzői munkát átélni a „másik oldalról”? 2010-ben jelent meg az Aetasban az az interjú, amelyet Gerhard Seewann történésszel készítettek.
A német kutató akkor a Pécsi Tudományegyetemen tanított, korábban – 1980 és 2006 között – a müncheni Südost-Institut könyvtárának vezetője volt. Kelet-Közép-Európa történelmével foglalkozva jutott előbb el Romániába – ahol a Securitate zaklatta –, majd Magyarországra.
„Az elmúlt évben elolvastam az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a Südost Institutről gyűjtött anyagot. A magyarországi elhárítás tudományos szinten az egyik legfontosabb ügynökközpontnak tekintette az intézetet. Igaz, nemcsak a magyar elhárítás, de a román és a kelet-német is.” Nem véletlen, hogy nehezen akarták beengedni az országba: „1971-ben, ekkor még csak tájékozódni akartam a magyarországi levéltári kutatási lehetőségekről. […] Az ösztöndíj-kérelmemhez konkrét információkra volt szükségem, ezért utaztam Magyarországra, hogy tájékozódjam. […] Németországba visszatérve aztán elkezdtem szervezni az ösztöndíjam.
Miután akkor még Németországban nem működött magyar követség, a hivatalos papírokat Bécsben kellett intéznem, ahol a követségen a Collegium Hungaricum akkori igazgatóhelyettese arról faggatott, hogy valójában miért is akarok Magyarországra utazni. Első látásra világos volt számomra, hogy nem a tudományos ambícióim érdeklik. Ugyanaz a fellépés és modor volt, mint amit Romániában a Securitate tisztjénél tapasztaltam. Egy macska-egér játék kezdődött közöttünk, de nekem tetszett, és belementem.
Ő minden áron azt akarta megtudni – mert akkor már biztos volt, hogy a Südost Instituiban kapok állást –, hogy milyen megbízatással akarok Magyarországra utazni. Természetesen ezt nem ilyen direkten kérdezte, de nyilvánvaló volt mindkettőnk számára, hogy ő nem hiszi el, hogy csupán tudományos kutatás a célom. Jól emlékszem a határozathozatal előtti utolsó beszélgetésünkre, amelyre egy üveg konyakkal érkezett.
Tudtam, válaszút elé akar állítani, ami ellen én végtelen naivitással igyekeztem védekezni, mintha nem tudnám, hogy mit is akar valójában. A harmadik, negyedik, ötödik konyak után is csak tudományos terveimről, Magyarország szépségéről beszéltem neki. Végül bejött ez a taktika, az ösztöndíjat és a beutazási engedélyt megkaptam. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy nem túl sok levéltári anyagot fogok látni”.
A világhírű kémről szóló propaganda-film, a hírszerzés lapjának bemutatása
Milyen filmeket vetítettek Bécsben? Például azt a filmet, amely a sztálini katonai hírszerzés ügynöke, Radó Sándor életéről szólt. „A DÓRA JELENTI BÉCSBEN. A bécsi Collegium Hungaricum-ban hétfőn este nagy számú nézőközönség előtt levetítették a Dóra jelenti című filmet. A sikeres előadás után dr. Radó Sándor nyugalmazott egyetemi tanár, a film főhőse válaszolt a jelenlevők kérdéseire.” – a cikk 1980-as, így ezt a vetítést is Bayer József titkár intézhette.
Természetes, hogy a hírszerzés alá tartozó Budapester Rundschaut is propagálták a CH-ban. A német nyelvű magyar propaganda-lapról korábban már két cikkben is írtam (a második rész itt), 1978-ban Bécsben mutatkoztak be: „Tegnap a bécsi Collegium Hungaricumban bemutatkozó ankétot rendezett német nyelvű hetilapunk, a Budapester Rundschau. A szerkesztő-olvasó találkozón a lap főszerkesztője, Nemes János és vezető munkatársai beszélgetést folytattak az osztrák politikai élet, valamint az osztrák és a külföldi sajtó képviselőivel.”
[Természetesen Nemes János is a Hálózat embere volt. Ő is ott volt azok között, akik feladatul kapták az állambiztonságtól egy bizonyos Peter Scholz nevű német diplomata feltérképezését. Mint például Rényi Péter, Pethő Tibor, Hajdú János vagy éppen Bochkor Jenő.]
Már bécsi kiküldetése előtt eldöntötte, hogy magánvállalata lesz…
Mit tudunk? Bayer József a hírszerzés kiemelt objektumának számító CH titkára, Pamlényi közvetlen munkatársa volt. Főnökéről már tudjuk, hogy ügynök volt, és azt is, hogy éppen emiatt a munka, a CH vezetése miatt vállalta az újrabeszervezést. Bayer nagyon fiatalon Bécsbe került, öt évig ott dolgozott, és közvetlen ezután Stuttgartba küldték ösztöndíjjal.
Az Oktatási és Művelődési Minisztérium ebben az időszakban „nyílt” pályázatokat hirdetett külföldi ösztöndíjra. Igen, de csak a szocialista országokba. Nyugatra csak az alaposan kimazsolázott emberek mehettek. Újra egy hírszerzéssel kapcsolatos tanulmányból idézek: „A külföldi hálózati munkában különösen értékes – s mindaddig hiányzó – kapcsolatokkal kecsegtettek azok, akik hosszú, egy-két éves tanulmányúton tartózkodtak Nyugaton (>ellenséges<, kapitalista országban), ottani egyetemeken tanultak vagy vállaltak ideiglenesen munkát. Az ösztöndíjas lehetőségekhez jutó, magasan kvalifikált kutatók egy részének együttműködésére hosszú távon lehetett számítani, kiváltképp, ha pályájukon nemzetközileg is >befutottak< – írta Somlai Katalin: Kiutazása érdekünkben áll című tanulmányában. –
Az ösztöndíjasok szabadabban mozoghattak külföldön, mint a diplomáciai fedéssel kitelepített hírszerzők, ráadásul stratégiailag fontosnak vélt vagy >ideológiai fellazítást végző< intézményekbe is eljutottak (Yale Egyetem, Hoover Intézet, Südost-Institut [Innen jött ugye a letapogatott német kutató – MG]). A hosszú kinn tartózkodás alatt >beépülhettek<, hasznos adatokat szerezhettek szervezetekről és személyekről, de közel kerülhettek a legmodernebb kutatásokhoz, hozzáférhettek értékes dokumentációkhoz is.
A kiküldendőket itthon nemcsak szakmailag minősítették (és érdemesítették az ösztöndíj elnyerésére), hanem politikai szempontból is több lépcsőben értékelték, ideológiai beállítottságukat, párttagságukat, mozgalmi és társadalmi tevékenységüket egyaránt számba véve.
Azok tehát, akik az ösztöndíjat elnyerték, szakmai kiválóságuk mellett politikailag legalábbis semlegesek, ha nem elkötelezettek voltak. Ez a belügyi szervek számára megkönnyítette a velük való kapcsolat és együttműködés kialakítását, a külföldi hálózati tevékenységben nélkülözhetetlen bizalmi viszony kiépítését. Nem véletlen, hogy a Belügyminisztérium III/I-es, hírszerző csoportfőnöksége megkülönböztetett figyelmet fordított a Nyugatra utazó ösztöndíjasokra”.
Erről az időszakról Bayer (érthetően) nem nagyon beszélt később, de azért a cikk elején már idézett, pályafutásának lényeges mozzanatait elhallgató Figyelő-írásban megemlítették: „Bayer ugyanis, miközben egyetemi tanszékeken vállalat-gazdaságtant oktatott, és hasonló témában kutatott a Stuttgarti Egyetemen, a gyakorlatban is kamatoztatta ismereteit. >Bármilyen hihetetlen, diplomaszerzésemmel egy időben, még 1974-ben eldöntöttem, hogy egykor egy magánvállalatot fogok irányítani< – mondja”.
Hihetetlen vagy sem, éppen így történt. De előbb még hazatérése után a tévé kereskedelmi igazgatója lett.
Folytatom.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS