Békés Márton: Magyarország végérvényesen műveleti területté vált

Békés Márton szerint az elmúlt tizenegy év a szuverenitás harcról szólt. Mint írja, a 2010-es országgyűlési választásokon kétharmados parlamenti felhatalmazással rendelkező és ezt Magyarország szuverenitásának bővítésére használó Orbán-kormány kezdeti lépései rögvest uniós és nemzetközi szintű ellenállást szültek. A magyar önrendelkezés – a korábbi kormányzati ciklusoktól merőben eltérő – határozott képviselete azonnal kiváltotta a külföldi nagyhatalmak, a transznacionális nagyvállalatok, a nemzetközi nemkormányzati szervezetek és az uniós struktúrák ellenzését. E soktényezős hatalmi konglomerátum szerveződésmódjához hozzátartozik, hogy a felsorolt négy aktor lazábban-szorosabban összefonódik egymással, mégpedig minden lehetséges variációban. Az elemző úgy fogalmazott:

A külföldi támadások azonban nem törték meg a magyar kormányt, ahogyan az elemző is rávilágít, a nemzeti önrendelkezés jogának és hatályának visszaszerzése, sőt kibővítése Magyarországon immár tizenegy éve, a harmadik kormányzási ciklus óta tart. A második Orbán-kormány (2010–2014) egy sor törvényi rendelkezést léptetett életbe, amelyek a jogi és gazdasági önrendelkezés vissza- és felépítése irányába mutattak (kettős állampolgárság lehetővé tétele, médiatörvény, Alaptörvény, telekomadó, az étkezési utalványrendszer és a magánnyugdíjpénztár-vagyon állami kézbe vétele). 2014-ben a rezsicsökkentés és a reklámadó bevezetése számított hasonló, szuverenitásbővítő rendelkezésnek. Emlékezetes, hogy ezek, a nemzeti érdeket szolgáló kormányzati lépések milyen nyílt vagy burkolt ellentámadásokat váltottak ki azon országok (Franciaország, Németország, USA) részéről, amelyek emiatt kevesebb tőkeprofitot realizáltak. Főként a reprivatizáció, a média- és a reklámpiac szabályzása, valamint a közteherviselés kiterjesztése vezetett sértettséggel vegyes dühödt ellenálláshoz.” A nemzetközi összehangolt támadásokkal szembeni éles kiállás azonban mintateremtő hatással volt. Ahogyan Békési ezt összefoglalt:

A szakember szerint a magyar modell, avagy az Orbán-korszak kibontakozása nem csak illeszkedik egy európai folyamatba, hanem annak első fecskéje. A 2010-es évek közepétől egészen a 2019-es EP-választásokig érezhető „populista hullám” több európai országban is a nemzeti (szuverenitásvédő, egyúttal bevándorlásellenes és kulturálisan konzervatív) erők előretörését hozta. Közép- és Kelet-Európa-szerte – Magyarország nyomába szegődve – kormányzati hatalomra is szert tettek a szuverenisták (Bulgária, Csehország, Lengyelország, Macedónia, Szerbia, Szlovákia, legutóbb Szlovénia), Nyugat-Európában masszív ellenzéket hoztak létre (Franciaország – Nemzeti Tömörülés, Németország – AfD), vagy ideig-óráig a kormányzati hatalomból is részesültek (Ausztria – ÖFP, Olaszország – Liga), Nagy-Britannia pedig kezdeményezésükre döntött az EU-ból való kilépés mellett (UKIP, Brexit Party). Békés szerint ezzel, vagyis a magyar modell terjedésével párhuzamosan erősödtek meg a szuverenitás elleni támadások is. A módszerek pedig – mint írja – hol a hagyományos diplomáciai nyomásgyakorlás eljárásrendjét idézik, óvatosan küszöb alatt tartva az államközi konfliktus lehetőségét, hol egy-egy puha puccs (szándékosan?) óvatlan megszervezésének gyanúját keltik, máskor a kormányellenes pártok nagykövetségi fogadását demonstrálják és az általuk képviselt országba szóló ösztöndíjakat folyósítanak nekik. Olykor viszont azon nemkatonai technikák bevetésétől sem riadnak vissza, amelyek a hibrid műveletek megannyi módszerét vonultatják fel (dezinformálás, false flag akciók, külföldről finanszírozott média, pszichológiai hadviselés). A hasonló akciók kapcsán Békés kiemelte a 2018-as tüntetéseket, amelyek szerinte a "színes forradalmak" mintáját követték, mint írja:

Az elemző rámutatott, hogy ekkortájt egyébként hasonló dramaturgia alapján megvalósuló destabilizációs kísérletek történtek sorozatosan Csehországban (2017–19), a kormány bukását okozva Szlovákiában (2018), Szerbiában (2019–20), majd Lengyelországban és Bulgáriában (2020). Macedóniában 2016–17-ben a helyi, bársonyosnak nevezett „színes forradalommal” a szuverenista Gruevszki-kormányt sikerült elmozdítani és egy szociáldemokrata–albán kabinetre cserélni, amely belement a nyugati elvárások teljesítésébe, „cserébe” súlyos identitásválságot okozó lépéseket tett (az ország nevének megváltoztatása, nemzetiségileg vegyes kabinet felállítása, nyelvi engedmények tétele) és rendre a helyi Soros-szervezeteket favorizálja.

Békés szerint tehát nem csoda, ha Horváth József, a katonai elhárítás főigazgatójának volt műveleti helyettesének, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadójának az a véleménye, hogy a Szájer-ügy „professzionálisan előkészített csapda volt”, amely több szempontból is hasonlított a Heinz-Christian Strache alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt elnöke bécsi kormányból való kiszorításával véget érő operatív akcióhoz. Ez szintén „semleges területnek” számító helyen (Ibizán) történt, a hírt pedig német sajtóorgánumok hozták először. Az osztrák kormány beleremegett az ügybe, majd az előrehozott választáson a kereszténydemokraták a zöldekkel kényszerültek nagykoalícióra. A szakértő ezzel összefüggésben azt mondta tavaly év végén, hogy

Nem más, mint ennek hadgyakorlata volt a Pegasus-művelet – tette hozzás Békés Márton írásában, amely teljes terjedelmében ITT elolvasható.

Forrás: XXI. Század Intézet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok