A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a hidegháború idején a KGB egyik frontszervezetének, a Nemzetközi Újságíró Szövetségnek (NÚSZ) aktív tagjaként titkosszolgálati feladatokat teljesített. Tulajdonképpen a kommunista világforradalom előkészítésében segédkeztek, de nem is akárhogyan! A szovjet blokk országai között létezett egy titkosszolgálati munkamegosztás, amelyben Magyarországra fontos feladat hárult a harmadik világ behálózása terén (is).
Ki kellett képezni a feltörekvő országok elitjét, akikből később hazájuk vezetői, tisztségviselői, médiairányítói válhattak, vagyis a Nyugat gyarmati igájából éppen csak szabaduló, de továbbra is kiszolgáltatott országok ideológiai újra-gyarmatosítása gőzerővel kezdődött meg – többek között – a magyar újságírók segítségével is.
A gyarmattartó országok ellen vívott függetlenségi harcokat a Szovjetunió antiimperialista forradalmakként definiálta, és igyekezett minél több segítséget nyújtani a szabadságukért küzdő afrikai népeknek. A brezsnyevi külpolitika célja az volt, hogy az újonnan létrejött nemzeti kormányok a hidegháborús csatatéren a kommunista blokkot erősítsék, és akadályozzák az amerikai érdekek érvényesülését a térségben.
Guruló dollárok Afrikába
Számtalan eszközt bevetettek, a közvetlen anyagi források biztosítása, valamint a nyílt és erőszakos propaganda mellett az illegális tevékenységek teljes tárházát felsorakoztathatták, és ebből Magyarország sem vonhatta ki magát. Fegyverek szállítása és egyéb harcászati eszközök, berendezések telepítése mellett szakemberek ezreit és katonai, valamint civil felhasználású technológiát küldtük a fekete kontinensre egészen a nyolcvanas évek végéig, amelynek finanszírozását a magyar költségvetésnek kellett kigazdálkodnia.
1966-ban a Pénzügyminisztérium készített egy jelentést arról, milyen formában vesszük ki a részünket a fejlődő világnak nyújtott segítségből. A Magyar Nemzeti Bank által nyújtott hitelek kamata – szemben a kereskedelmi hiteleknél szokásos 6% helyett – mindössze 2,5%-ot tett ki. Az alacsony kamatláb alkalmazása már önmagában is jelentős könnyítés, de ezen kívül a törlesztés tekintetében is kaptak az érintett államok kedvezményeket. Jelesül például azt, hogy nem is kellett devizában visszafizetniük a részükre átengedett pénzt, hanem lehetőséget biztosítottunk arra, hogy saját árucikkeik szállításával rendezzék tartozásaikat. Ha véletlenül mégis konvertibilis valutában érkezett egy törlesztőrészlet, a magyar állam ezt arra fordította, hogy az adós országból érkező áruk importját finanszírozza vele. És mindennek tetejébe a fejlődő országokba szállított különböző berendezések alkatrészeinek többségét nyugati országokból szereztük be tetemes összegekért.
Politikailag korrekt civil szervezetek
A sokkal kifinomultabb és kevésbé direkt módszerek közé tartozott az az elképzelés, hogy a felszabaduló országok politikai elitjét tegyék lojálissá a Szovjetunióhoz. Itt is millió lehetőség kínálkozott a megvesztegetéstől a zsarolásig, de hosszabb távon nyilván az ideológiai nevelés a leghatékonyabb. Ennek érdekében már a hatvanas évek legelejétől kezdve tanfolyamokat szerveztek számos országban, és külön figyelmet fordítottak a helyi újságírók megnyerésére és kinevelésére, sőt kiemelt cél volt, hogy a felszabaduló gyarmatokon megjelenő sajtótermékek eleve bolsevik befolyás alatt álljanak. A népek megvezetésében és a tömegek befolyásolásában több évtizedes gyakorlatuk volt a bolsevik ideológia terjesztőinek, a hálózat kiépítésének technikája és a munkamódszerek készen álltak.
1961. május 19–22. között a NÚSZ szervezésében megrendezték az első Pánafrikai Újságíró Konferenciát Bamakóban, Mali fővárosában. Moszkva több millió rubellel támogatta a rendezvényt, amellyel az volt a cél, hogy a dekolonizáció útján járó országok tömegmédiájának megszületésénél bábáskodjon, és azokban érdemi befolyást szerezzen. A konferencián megalapították a Pánafrikai Újságírók Szakszervezetét és különféle támogatásokat szavaztak meg, amellyel lehetővé vált a részt vevő afrikai országok sajtótermékeinek kiadása. Létrehoztak egy afrikai hírügynökséget is a legmodernebb technikai berendezések biztosítása mellett.
A legsürgetőbb kérdés mégis az újságíróképzés megszervezése volt, de nem azért, hogy a közeljövőben megszülető újságok szakmai színvonala kifogástalan legyen, hanem azért, hogy a lapoknál dolgozó írástudók megfelelő ideológiai tréning után kellőképpen tudják manipulálni hazájuk közvéleményét, ezzel szolgálva a bolsevik világbirodalmat. Ebben a feladatban Magyarország úttörőszerepet vállalt.
Amikor a király meztelen
1962. augusztus 6–12. között Budapest adott otthont a NÚSZ ötödik kongresszusának, amelynek kiemelt témái között szerepelt az újságírók üldöztetése. Sajnálattal vették tudomásul, hogy a világ számos pontján nagy számban szenvednek börtönökben és koncentrációs táborokban az imperialista és kolonialista hatalmak elnyomásának következtében a sajtószabadság mellett elkötelezett kollégáik. Ne feledjük: Magyarországon 1962-ben még tömegesen ültek börtönökben az alig néhány éve véresen levert és megtorolt forradalom szabadságharcosai! És az előző héten arról is olvashattak ebben a sorozatban, hogy milyen drasztikus lépésekkel „regulázták meg” az újságírókat a forradalom után. De természetesen a szocialista „sajtószabadság” kérdése nem került napirendre, ahogy nem követelték a neves magyar újságíró, Obersovszky Gyula szabadon bocsátását sem.
Egy másik kép ugyanannak a budapesti NÚSZ-tanfolyamnak a tagjairól. Az első sorban középen szintén Rybka Géza ül (Borvendég Zsuzsanna gyűjtése)
A sajtószabadság teljes hiánya azonban nem akasztotta meg a kongresszus folyását, a forradalom utáni megtorlások lecsengésével bekövetkező időszak kifejezetten előnyös volt a NÚSZ számára terveinek végrehajtásához. Az 1956 novemberét követő restauráció kemény kézzel hallgattatta el, majd szelektálta ki a sajtómunkásokat, lehetővé téve, hogy a párthű főszerkesztőkre és a feladatukkal tökéletesen tisztában lévő újságírókra bízzák az öncenzúra feladatát. Megszüntették az egyetemi újságíróképzést, így a szakmai praktikákat csak a MÚOSZ tanfolyamain lehetett elsajátítani, vagyis mind a szakma képviselői, mind az oktatás szerkezete tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy Budapesten nyissák meg a harmadik világ ideológiai gyarmatosításához elengedhetetlen káderképző iskolát.
KGB-központ Budapesten
A NÚSZ már az iskola létrehozása előtt is végzett oktatási tevékenységet a harmadik világban, de kihelyezett tanfolyamainak megszervezése sokkal nehézkesebb volt, mintha a diákokat szállították volna egy állandó helyszínre, ahol ráadásul a titkosszolgálati ráépülés is könnyebben megvalósítható volt. A kongresszus meghozta a döntést tehát, és egy évvel később, 1963 szeptemberében megkezdődött az oktatás a Nemzetközi Újságíró Szervezet iskolájában, a Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központban, amely a fekete-afrikai értelmiség politikai képzése mellett lehetőséget szolgáltatott arra is, hogy kiszemelje, beszervezze és kiképezze a KGB harmadik világbeli ügynökeit. A tanulókat szovjet, lengyel és csehszlovák hajók és repülők utaztatták a magyar fővárosba.
Az iskola 1963 szeptemberében indult. Irányítását egy háromfős bizottság látta el, elnöke a MÚOSZ főtitkára – 1973-ig Siklósi Norbert –, egyik tagja az intézmény igazgatója volt, a másik tagot pedig a NÚSZ delegálta. Az intézet igazgatóját a NÚSZ főtitkára nevezte ki. A működés és az oktatás pénzügyi hátterét a NÚSZ biztosította elméletileg, de a levéltári források arra engednek következtetni, hogy a MÚOSZ költségvetését is megterhelte ennek a titkosszolgálati fedőszervnek a fenntartása.
Az iskola elsődleges célja nem a szakmai ismeretek átadása volt, hanem a tippkutatás. Ez a szakzsargon nem jelentett más, mint hogy a KGB az iskolába utaztatott diákok között folyamatosan kereste és szervezte be azokat a jelölteket, akiktől azt remélte, hazájukba visszatérve használható pozíciót fognak betölteni. Természetesen a magyar hírszerzés is kereste a potenciális ügynökeit a tanulók között, számos esetben történt is beszervezés; több olyan afrikai, illetve arab diákról tudunk, akik hazájukba visszatérve még éveken keresztül tartották a kapcsolatot az állambiztonsággal.
A KGB állandó jelenlétére a NÚSZ által delegált bizottsági tag utal. Pavel Jerofejev a NÚSZ titkára volt, és bár semmi közelebbit nem tudunk róla, azt lehet látni az iratokból, hogy elég gyakran utazott Moszkvába, és nemcsak az iskolával kapcsolatos ügyekre volt rálátása, hanem közvetlen betekintési joga volt a MÚOSZ-on belül működő hírszerzési bázis, a Press Rezidentúra működésébe is.
Ügynök-alumni („öregdiákok”) a nagyvilágban
Az első nemzetközi tanfolyam 1964 januárjától májusáig tartott. 1971 januárjáig összesen tíz, három és hat hónap közötti időtartamot felölelő képzést szervezett Budapesten a NÚSZ. A végzett hallgatókkal rendszeresen igyekeztek ápolni a kapcsolatot, például úgy, hogy körlevél formájában felkérték az egykori diákokat, a Magyar Sajtótudományi Társaság számára írjanak egy tájékoztatást jelenlegi munkahelyükről, beosztásukról, és küldjenek egy-két cikket az iskola évkönyvébe. Az adatok nyilván annak a felmérésére kellettek, ki helyezkedett el olyan beosztásban, ahol az állambiztonság fel tudja használni ügynöki feladatok elvégzésére. A tájékozódás után kiértékelték a válaszokat, és elkészítették azon személyeknek a listáját, akiknek együttműködésére potenciálisan számíthattak, és érdemes is volt időt és pénzt áldozni a megközelítésükre.
Tanfolyamokat nemcsak Budapesten szerveztek, de többször küldtek tanárokat a célországokba is. 1970 októberben például egy négyhetes szeminárium megtartásában egyeztek meg Lagosban. A két magyarországi oktató kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy ne csak a Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központ tanárai közül kerüljenek ki, de alkalmasak legyenek arra is, hogy a Press Rezidentúra, vagyis a hírszerzés operatív feladatait is el tudják látni. Ezen megfontolás alapján Kalmár Györgyöt, a Népszabadság főmunkatársát és Bochkor Jenőt, az MTI újságíróját javasolták a feladatra, mint „régi operatív kapcsolatokat” (értsd: az állambiztonságnak régóta dolgozó megbízható elvtársak).
A Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központ egészen a rendszerváltoztatásig működött Budapesten; utolsó igazgatója, Rybka Géza, az állambiztonság hírszerzésének rezidense volt. Az intézmény ekkor 120 fővel dolgozott, a tanári kar mindössze 24 főt számlált, a többiek a „technikai” személyzet (KGB? Állambiztonság?) tagjai voltak.
Vezető kép: egy budapesti NÚSZ tanfolyam végzőseinek csoportképe. A képen középen Pálfy József, mellette csíkos nyakkendőben Rybka Géza, az iskola igazgatója (Borvendég Zsuzsanna gyűjtése)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS