Bő három évtized telt el a rendszerváltoztatás óta, és még mindig nem tudunk választ adni arra a kérdésre, hogy mi is történt pontosan az átmenet éveiben. Miért maradt el a katarzis? Miért élték túl a pártállami kapcsolatrendszerek sértetlenül a szocializmus bukását? Miért nem nyerhettük vissza egy pillanatra sem gazdasági szuverenitásunkat? Milyen erők uralták a hazánkat már akkor, amivel nem volt elég tudás, erő – de talán akarat sem – szembeszállni?
Az elmúlt napokban állambiztonsági forrásokat olvasgattam, amikor felkeltette a figyelmem egy név. Egy név, amely megegyezik egy máig aktív és jól ismert rádiós és televíziós személyiség nevével, akinek karrierje éppolyan fényes és töretlen volt a kádárizmus posványos éveiben, mint az úgynevezett rendszerváltoztatás után.
Átmentett gazdagság
Természetesen az ő interpretációjában a hamis gulyással nyakon öntött lélekölő évek sokkal élhetőbbek voltak, mint napjaink „kíméletlen diktatúrája”, amikor rettegnie kell a széles nyilvánosság előtt lehetővé tett véleménynyilvánítása közben. A mindent túlélő vörös polip egyik hosszúra nyúlt csápjáról van szó, nem csoda hát, hogy felkaptam a fejem a név olvastán.
A szöveg gyors értelmezése után rájöttem, hogy csak egy névrokonról van szó. Nem újságíró volt az illető, hanem egy átlagos impexes, egy külkereskedelmi vállalat felsővezetője, akiről már a nyolcvanas évek elején azt jegyzi fel az állambiztonság, hogy korrupciós ügyleteivel az elmúlt tíz évben legalább 15 millió dolláros kárt okozott hazánknak. Gyors keresés a neten, és máris kiderült, hogy az illető ma a leggazdagabb magyarok egyike a Forbes listája szerint. Két egymástól független életpálya, két különböző szakmai területen, de mégsem csak a név azonos a történetben. Akár szimbolikus értelemmel is felruházhatjuk ezt a véletlent. A média és a gazdaság volt az a két kulcsterület, amelynek megtartása kiemelten fontos volt a posztkommunista elit és a mögöttük álló nemzetközi „tartótisztek” számára, és amelyben háborítatlanul vezényelték le az átmentést. Bárhogy forgatjuk és ízlelgetjük a történéseket, a rendszerváltás kisiklatásának okait mindenképpen valahol itt kell keresnünk.
Budapest, 1989. október 13. A Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) képviselõi, köztük Haraszti Miklós (j3) és Petõ Iván (j2) ügyvivõk a népszavazásért összegyűjtött aláírások csomagjaival a Parlamentben. MTI Fotó: Varga László
Rabigából gyarmati sorba
Az Egyesült Államok jelentőséget tulajdonít a magyarországi helyzet változásának, mivel Magyarország a reformok éllovasa Kelet-Európában. Magyarország növekvő adóssága és nyugati segítségre való rászorultsága biztosíthatja az USA és más fejlett ipari országok számára, hogy némi befolyást szerezzenek. Hosszabb távon – különösen akkor, ha Gorbacsov gazdaságélénkítési programja kudarcot vall – az Egyesült Államok s a fejlett Nyugat vonzereje tovább nőhet, jobb lehetőséget teremtve a Nyugat számára a magyarországi befolyás erősítésére.
– idézi Kávássy János Előd egyik tanulmányában az USA hírszerzésének elemzését a nyolcvanas évek közepéről. Az eladósodottságba kergetett ország kiszolgáltatott piacai egyáltalán nem voltak elhanyagolhatók az Egyesült Államok számára. Már ekkor megkezdődött a gazdasági befolyásszerzés a felbomlóban lévő szovjet blokk országaiban – Magyarországon is.
A nyolcvanas években egyre erőteljesebben érezhető a budapesti amerikai nagykövetség és azon keresztül az Egyesült Államok hírszerzésének érdeklődése a hazai belpolitikai események iránt. Nyilvánvaló, hogy nemcsak Magyarország, hanem az egész térség felé megnőtt a figyelem, hiszen a felbomlóban lévő szovjet birodalom visszahúzódása következtében megnyílt a lehetőség a blokkbeli államok piacainak újrafelosztására. Hazánk csatlakozása a Nemzetközi Valutalaphoz és a Világbankhoz egyértelműen kijelölte az új gyarmatosítás kereteit: az egyik birodalom öleléséből a másikéba vetettük magunkat. A pénzügyi–gazdasági élet meghatározó szereplői már ezer szállal voltak el- és lekötelezve nyugati multinacionális vállalatok és különböző bankhálózatok felé. Gondoljunk itt elsődlegesen az impexesek által kialakított korrupciós kapcsolatokra, amelyek a hetvenes évek elejétől már nemcsak kiszolgálták a multinacionális cégek érdekeit, hanem egyértelműen asszisztáltak egy offshore hálózat kiépítéséhez is. Az így létrejött kapcsolatrendszerek védelme elsődleges prioritássá vált számukra, éppen ezért gondoskodni kellett arról, hogy a politikai váltás ne akadályozza majd a meglévő gazdasági befolyást és érdekeltségeket.
Báránybőrben
Már a hatvanas évek elejétől amerikai üzletemberek látogattak Budapestre, akik pénzügyi megállapodásokat kötöttek Kádárékkal. Cyrus Eaton személyében például nemcsak a Rockefeller érdekeltség jelent meg hazánkban, hanem egy olyan médiamogul is, aki saját sajtóján keresztül rendkívül jó képet festett a blokk országairól, különösen Magyarországról – ezzel kívánta legitimálni üzletelését saját társadalma előtt.
A hetvenes évek végétől rendszeres vendéggé vált Armand Hammer is, aki még Lenin személyes barátjaként vett részt a Szovjetunió gazdasági alapjának megteremtésében, majd Sztálin halála után az összes moszkvai pártvezérrel személyes barátságot ápolt. Mindketten milliárdos kapitalista vállalkozók voltak, akiket a hazai sajtó úgy különböztetett meg az imperialista kizsákmányolóktól, hogy „filantrópnak” nevezte őket. Máig előszeretettel használják ezt a trükköt a globális véleményformálók. A „filantrópok” gyakori látogatásával párhuzamosan az amerikai nagykövetség érdeklődése a magukat radikális ellenzékként aposztrofáló fiatal értelmiség felé fordult. A világ vezető nagyhatalma aktívan igyekezett befolyásolni a magyar belpolitika alakulását, nem véletlen, hogy Hammer Aczél Györggyel is többször találkozott.
Budapest, 1984. november 5. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára (középen j) kíséretével megtekinti a Skála-Metró Áruház kínálatát az észak-budapesti közlekedési beruházások avatási ünnepségén, mellette balra Demján Sándor, a Skála Coop szövetkezeti közös vállalat vezérigazgatója, mögöttük Lázár György, a Minisztertanács elnöke. MTI Fotó: Pólya Zoltán
Nicolas M. Salgo személyében a nagyköveti poszt is egy üzletember kezébe került, aki alapítványán keresztül elérte, hogy az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen megszervezzék az amerikanisztika oktatást, ahová vendégprofesszorokat is hívtak az Egyesült Államokból. A felsőoktatásban való térnyerés a felnövekvő új értelmiségi generációk adott érdekek szerinti nevelését, érzékenyítését is lehetővé tette. Már 1981-ben felvetődött a Magyar Tudományos Akadémia részéről, hogy a bloomingtoni egyetemmel közösen felállítsanak egy kutatóközpontot, amelynek keretében a diákcsere is megoldhatóvá válik. Az alaptőkét Soros György biztosította az elképzeléshez. A nyolcvanas évek folyamán meg is indultak az ösztöndíjas fiatalok Amerika felé, a kiválasztottak döntő többsége pedig az Aczél György által támogatott urbánus értelmiségi körbe tartozott.
Azon fiatal generáció képviselői voltak ők, akik a szüleik elleni lázadásból fogalmazták meg kritikájukat a Kádár-rendszer ellenében – eleinte szélsőbalról.
Többségükből alakult meg a nyolcvanas évek végére a Szabad Demokraták Szövetsége. A párt prominens vezetői – kevés kivétellel – első generációs leszármazottjai voltak az állambiztonsági szervezet tagjainak, vagy a pártállam egyéb kiváltságosainak. A felszínen felvállalt harcos antikommunizmusuk tehát kevéssé tekinthető hitelesnek, mint a népi-nemzeti ellenzék rendszerkritikája, mégis ők tetszelegtek az első szabad választások idején a radikális változást akarók álarcában. Pedig valódi szerepük éppen abban állt, hogy sértetlenül megőrizzék azokat a gazdasági kapcsolatokat és érdekeltségeket, amelyek már pozicionálták magukat a piacok megnyitásához és a privatizációk megindulásra.
Csővár, 1988. szeptember 1. Dr. Csehák Judit szociális- és egészségügyi miniszter (k) barátaival, köztük Hodosán Rózával (b), a Szabad Kezdeményezések Hálózata alapító tagjával tölti szabadidejét egy csővári tanyán. Csehák Judit (MSZMP) politikus, egykori miniszterelnök-helyettes, orvos, Békesi László politikus felesége. MTI Fotó: Pintér Márta
A globális piacon a hazafiatlanság a nyerő
A budapesti amerikai nagykövetség jelentősége megnőtt ezekben az években. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Salgót 1986-ban a térséget igencsak jó ismerő Mark Palmer követte a nagyköveti székben. Őze Sándor így jellemzi Palmer szerepét:
a Moszkvában és Belgrádban is diplomataként szerepelt, a térség külügyi szakértőjeként számontartott osztályvezető magyar nagykövetként a valamikori liberális ellenzékre támaszkodva mozgósította azt a fent említett helyeken képzett értelmiséget, azért, hogy elfogadhatóvá tegye az amerikai modell beágyazását. A tudatában a kádári modell gazdasági legitimációjával fellazított ország, bedarált felekezeteivel sem nemzeti, sem spirituális ellensúlyokat nem volt képes képezni. Ez okból lett Magyarország az úgynevezett Menedzserképző, majd a Soros Alapítvány központja Varsó vagy Bukarest helyett.
Vagyis a nemzeti érdekképviselet, a hazafias érzelmek és a tradicionális gyökerek hiánya tette alkalmasabbá a hazai urbánus ellenzéket a gyarmatosítók kiszolgálására, blokkbeli társaikhoz viszonyítva.
Budapest, 1986. december 8. Mark Palmer (b), az Amerikai Egyesült Államok új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Trautmann Rezsõ (j), az Elnöki Tanács helyettes elnöke a Parlamentben a megbízólevél átadása után. MTI Fotó: Manek Attila
Az amerikai nagykövetség rendszeres összejöveteleket, filmvetítéseket és egyéb kulturális programokat szervezett annak a körnek, akikre politikusaik támaszkodni akartak. Megtalálták azokat az állampárt által is támogatott „üzletembereket”, a rendszer meghatározó gazdasági szakembereit (pl. Fekete János, Demján Sándor vagy akár Rényi Gábor), akiket a CIA helyi rezidense,
kereskedelmi tanácsos rendszeresen vendégül látott.
A politikai élet aktív résztvevői közül is csak kevesen érthették pontosan, mi történik, de a társadalom még ennyit sem érzékelt a valóságból. Az ellenzék többsége arra koncentrált, hogy lebontsa a pártállami hierarchiát – amit sikeresen meg is tett –, de közben nem vette észre, hogy a kezdeményező szerep már olyan érdekeltségek kezében van, akik hálózati formában érvényesítik akaratukat Magyarországon és a térségben. A „rendszer” lényege tehát érintetlen maradt, mivel az ekkor már nem a pártállami diktatúra és a szocialista tervutasításos gazdaság volt, hanem egy olajozottan működő globális pénzszivattyú, amely a gyarmatosítás legmodernebb és legkifinomultabb formáját hozta el szinte észrevétlenül számunkra.
Vezető kép: Budapest, 1985. június 11. Willi Wapenhans (b), a Világbank elnökhelyettese és Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke aláírják a Világbank társfinanszírozásában a Magyar Nemzeti Bank 300 millió USA-dolláros hitelfelvételéről szóló megállapodást.
MTI Fotó: Manek Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS