Gyurcsány összes művei-felolvasást tartottak a DK XIII. kongresszusának álcázva vasárnap, Budapesten, a Kongresszusi Központban, amely lehetőséget teremtett...
Bár úgy tűnik, hogy a DK megette reggelire, a Momentum még visszaharaphat. Miután szombaton keményen odaszólt a...
Negyedik alkalommal adták át a Lovas István-sajtódíjat, amelyet idén volt kollégánk, Mező Gábor kutató-újságíró, A Hálózat nevű...
Zsiga Csaba neve sokaknak ismerős lehet, ugyanis ő az a Somogy vármegyei férfi, akinél néhány évvel ezelőtt...
A napokban jelentette be a szemlelek.net, hogy „elhalkul” – ahogyan ők fogalmaztak. Indokként az anyagi források és...
Abban egyetértettek a felek, hogy Ukrajnában békére van szükség, de a megoldásokban nézeteltérés alakult ki. Tordai Bence...
Interjúnk első részében, amelyet Dr. Tóth Máté ügyvéddel, a Védett Társadalom Alapítvány jogvédelmi szárnyának vezetőjével készítettem, leginkább...
„Olyan irányokból áll támadás alatt a társadalmunk, amikre pár éve még csak nem is számítottunk” – többek...
A jövő héten másodfokon folytatódik Budaházy Györgyék terrorcselekmények vádjával indult büntetőpere. A Fővárosi Ítélőtáblán tízen ülnek majd...
Újabb botrány lengi körbe a Párbeszéd politikusa, V. Naszályi Márta által vezetett Budavári Önkormányzatot, ugyanis a polgármester...
Valamennyi országgyűlési és nemzetiségi képviselő, nemzetiségi szószóló eleget tett a kötelezettségének, és január 31-ig leadta vagyonnyilatkozatát, ami...
Az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György arról írt az amerikaiak által finanszírozott Szabad Európa Rádió hasábjain,...
Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke a pragmatikus együttműködés jövőbeli helyreállítása Kelet és Nyugat között, miután a két blokk közötti...
Tovább fokozódik az orosz-ukrán háború, a nyugati országok további katonai segélycsomagokat szavaztak meg Ukrajnának, akik ennek ellenére...
Két napja kapja a támadásokat Ukrajnából a kárpátaljai eseményekkel foglalkozó magyar sajtót, azon belül is kiemelt szerepet...
A gyermekek tudatában négy-öt éves kor környékén alakul ki a képzelet és a valóság szétválasztásának képessége. Nemzetek...
Ha ezt olvasod, valószínűleg már arra is rájöttél, hogy ki ül mellettem. Igen, jól látod! Emília visszatért...
Nagyon úgy tűnik, hogy Ukrajna azt is a kárpátaljai magyarokon veri le, ha az anyaország ki mer...
Az akkumulátorgyárak nem pusztítják el sem a jövőt, sem a mélyben megbújt vízkészleteinket, tulajdonképpen nem terhelik jobban...
Megdöbbentő állásfoglalást tett közzé néhány nappal ezelőtt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). A jövőre nézve megtiltotta azt, hogy...
Az Európai Labdarúgó Szövetség FARE (Football Against Racism in Europe) nevű diszkriminációellenes csoportja gyakorlatilag önkéntes munkásőrök szervezete;...
Ha Orbán Viktor miniszterelnök egyetlenegy lépéssel is közelebb viszi Magyarországot ahhoz, hogy az uniós tagságunk megszűnjön, “milliónyian...
Mint arról a PestiSrácok.hu korábban részletesen beszámolt, az ország egyik legjobb középiskolájának számító budapesti Eötvös József Gimnázium...
Zárt ajtók mögött tárgyalták a Baranyi Krisztina elleni fegyelmi eljárást a ferencvárosi képviselők a csütörtöki testületi ülésen....
Perbeszédekkel folytatódott a Szeviép Zrt. egykori vezérei ellen csődbűncselekmény miatt folyamatban lévő másodfokú büntetőper a Debreceni Törvényszéken....
Tegnap robbant a hír, hogy a budapesti Eötvös József Gimnáziumba félmilliós csúszópénzért cserébe felveszik azokat a diákokat...
A Fővárosi Közgyűlés 2022 decemberében személyeskedésekkel teli vitát folytatott a baloldal által tántoríthatatlanul, ám normális ember számára...
Fegyelmi eljárást kezdeményezett az újpesti Fidesz-frakció a kerület DK-s polgármestere ellen, aki pártpolitikai érdekek miatt nem vett...
Új év, új remények, újból itt a Fővárosi Közgyűlés. A remények azonban gyorsan szertefoszlottak, amikor a semmitmondó,...
Félmilliós csúszópénz kell ahhoz, hogy azok a diákok is felvételt nyerjenek az Eötvös József Gimnáziumba, akiknek nem...
Pártpolitika-mentes, a békéért kiálló demonstrációt szervez Ábrahám Róbert az orosz–ukrán háború egy évvel ezelőtti kitörésének alkalmából. Az...
Újabb bizottsági részjelentés lett nyilvános: a baloldal finanszírozásával összefüggésben egy svájci szervezet is lelepleződött, amely közel egymilliárd...
Akinek hangja van, az beszélt róla. Akinek nincs, az megírta. Mindenkinek volt véleménye Vadon Jani “poénjáról”, aminek...
A KMKSZ jogi lépéseket tesz az elmúlt héten a munkácsi járásban történt zászló és magyar felirat eltávolítások...
A munkácsi kistérség vezetői a magyar falvak hivatalairól és közintézményeiről eltávolítják a magyar zászlókat, ami azt jelenti,...
Hétfőtől egy hétig tartó országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), melyhez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ)...
Magyarországon nagyon sok, körülbelül 30 százaléknyi adóteher van az élelmiszereken, ami európai uniós összehasonlításban példa nélküli. Nálunk...
Újságírói háttérbeszélgetést tartott hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányság, ahol a rendőrség munkájának kevésbé ismert oldalaiba nyerhettünk betekintést. Az...
A pedagógussztrájk napra pontosan 2022. január 31-én kezdődött, bár már akkor is kétséges volt, hogy törvényes-e vagy...
Újabb ellenzéki képviselőről derült ki, hogy pénzért jár az ATV műsorába vendégként szerepelni. A XVIII. kerületi önkormányzat...
Ekkora mozgósítás Kárpátalján még nem volt, amióta kitört a háború – mondják. Becslések szerint több száz ukrán...
A veszprémi székesegyház körül már régóta áll a bál. Mint közismert, dr. Udvardy György érsek az egész...
Óriási megmozdulás készül február 24-én a Kossuth téren, Ábrahám Robiék szervezésében, az orosz–ukrán háború kitörésének első évfordulójára....
Eddig sem volt, de ettől kezdve egyetlen DK-s vagy más baloldali politikusnak, polgármesternek, alpolgármesternek sincs erkölcsi alapja...
Sejtelmes interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Molnár Gyula, az MSZP korábbi elnöke, aki nemrég azzal került ismét a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS