Jobbágyi Gábor emeritus professzor, több ’56-os könyv szerzője az október 25-i Boomerlázadásban leszögezte, hogy kutatásai alapján a...
Csütörtökön és pénteken az európai uniós állam- és kormányfők tanácskozásának fő témája a magas energiaárak elleni fellépés...
Mivel elfogult volt és nyomást próbált gyakorolni a bíróság által kirendelt nyelvész szakértői csapatra, a Fővárosi Törvényszék...
A kérdésre nyilván politikailag erősen motivált válaszok születnek ezekben a napokban. Elsősorban az alapján, hogy ki melyik...
Már rektorságom idején rájöttem arra, hogy a jövő közönségét legalább olyan fontos nevelni, és képezni, mint a...
Két év letöltendő börtönre ítélte Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót a horvát Legfelsőbb Bíróság. A testület a magyar menedzser...
Az Országgyűlés hétfői ülésnapján az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnököt kérdezik az ellenzéki politikusok. Jakab Péter...
Szombaton beszédet tartott Budakeszin Pákh Tibor. Kilencvenhét évesen. Ő a Megtörhetetlen. A csoda. Az, hogy itt van...
A hódmezővásárhelyi közgyűlés hétfői ülésén jelentette be Márki-Zay Péter, hogy lemondja erdélyi körútját, ahol éppen azt próbálta...
A baloldal 2006-ban az embereket zárta ki a nemzeti ünnepről, 2021-ben pedig a nemzeti ünnepet zárta ki...
Karácsony még frissen beiktatott főpolgármesterként azonnal megtorpedózta a már csak aláírásra váró BKV reklámtendert, azóta is nagy...
Az ellenzék közös listáján az első momentumos jelölt Fekete-Győr András lesz, megelőzve a párt akkori elnökét. Pedig...
“Dobrev Klára nem azért aljas személyiség, mert Apró Klára és Apró Antal unokájaként, illetve Apró Piroska és...
Minden korábbinál nagyobb tömeg részvételével zajlott le szombaton Budapesten a Békemenet. A hangulat olyan volt, amilyen az...
22 perces riportfilmben foglalta össze a Pesti TV a 2006 szeptember-októberi rendőrterror okait és hátterét, amelyben a...
Maroknyi ember Krassó Györgyre emlékezett a legendás rendszerváltó születésnapján, október 19-én. Sajnos tényleg csak maroknyian voltunk. Molnár...
Ha azt akarjuk, hogy megmaradjon a hazánk, mindenkinek talpra kell állnia – mondta Wittner Mária Huth Gergellyel...
Határon túli szemmel egy kicsit másként áll az ember a nemzeti ünnepekhez és megemlékezésekhez. Kárpátaljaiként váltam “tápossá”,...
Jakab Péterből a színpadon ugyan még hiányzott az az átütő, magabiztos bunkóság, ami miatt magukhoz ölelték a...
A szekunder szégyenkezés és a kiröhögés iránti vágy az első két érzelem, ami felmerült bennem, mikor a...
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a Belvárosban Földváry-Boér Elemér tiszteletére. Az egykori...
Tényleg rengetegen vagyunk, lélekemelő és nagyon fontos, hogy itt most erőt mutassunk – fogalmazott a Békemenetről Szarvas...
Két neves baloldali publicista is ledöbbent azon, hogy milyen kevesen voltak az ellenzék “nagygyűlésén”. Dévényi István a...
Rendhagyó módon készült Az Ügy című műsor, hiszen arról a Békemenetről jelentkeztünk, melynek talán még sosem volt...
1956 október vége, november eleje nagyon kemény lehetett Dobrev Klára nagypapája számára. Jakab Péter, Fekete-Győr András, Dobrev...
Arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor mi magyarok megmutattuk magunknak a világnak és az ellenségeinknek, kik is...
Élő adásban közvetítettük a Békemenetet a PestiTV-n. Talán még sosem volt olyan aktualitása a kormány melletti kiállásnak,...
Amíg várjuk a mai nap politikai beszédversenyét, elüthetjük az időt azzal, hogy levonjuk a közelmúlt eseményeinek tanulságait....
Demokraták engedik másfél évtizede, hogy tudatos rendzavarást forradalommá próbáljanak nemesíteni – hazudta a rendszerváltás utáni egyetlen diktátor,...
Skrabski Fruzsina, a Áldozatok 2006 című film alkotója és a Gyurcsányi rendőrterror egyik áldozata, Nagy László voltak...
Orosz Anna pénteken este bejelentette: elindul a Momentum elnöki tisztségéért. Az elmúlt napokban sokan kerestetek meg, hogy...
A brüsszeli nyomás elleni tiltakozás és a kormány politikája melletti kiállás hívta életre 2012-ben a Békemenetet, amelynek...
Ma van az 1956-os forradalom 65. évfordulója, de pontosan tizenöt évvel ezelőtt történt az is, hogy egy...
Tizenöt éve, 2006. október 23-án tömegoszlató rendőrök az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján több száz ünneplő...
Meglepő egyértelműséggel ítélte el a 2006-os rendőrterrorba torkolló politikát Karácsony Gergely az akkori civil és rendőráldozatokról szóló...
Ezen a héten sem maradunk szánalmas és időnként vicces ellenzéki performanszok nélkül, a Karantén pedig nem volt...
Tűkön ülve vártuk már a legtöbben, hogy végre megnézhessük a Keith English rendezésében életre keltett, a 2006-os...
“Addig vagyok nyugodt, amíg szidalmaznak, amíg ütnek, amíg bántanak, amíg vernek vagy verni akarnak, mert akkor tudom,...
Semmi meglepő nincs abban, hogy a kiégett és egyre gátlástalanabb baloldali média máris megpróbálja eljelentékteleníteni és lesajnálni...
“Úgy szeretnék én lenni a CSOK-király” – énekelhette szokás szerint igen hamisan és sajátosan az egykori Hungária-slágert...
San Franciscóban a Walgreens nevű gyógyszertár-lánc bezárni kényszerül öt üzletét a megfékezhetetlen, szervezett lopáshullám miatt, amelynek következtében...
Wahorn Andrást feltehetőleg liberálisként, vagy legalábbis ellenzékiként tartják számon a magyarországi progresszívek. Wahorn azonban láthatólag igazi liberális...
Az Alfahír szúrta ki a minap, hogy valaki vagy valakik megszerezték Fenyvesi Zoltán kormánypárti országgyűlési képviselő domainnevét...
Soproni Tamás volt a szerdai Pesti Riporter első vendége. Terézváros momentumos polgármesterét arról kérdeztük, hogy az ellenzék...
A Gyurcsány-kormány 2004 decemberében a magyarság egyharmadáról, majd egy éven belül a stratégiai jelentőségű budapesti nemzetközi repülőtérről...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS