alapjogokért központ
Gyurcsányék megszorításaival varázsolná el az erre fogékonyakat a Momentum
A Momentum választási programját értékelték politikai elemzők a Magyar Nemzet kedd reggel megjelent cikkében. Tóth Erik, az Alapjogokért Központ, Deák Dániel XXI. Század Intézet és Konstanczer Tamás a Századvég elemzője is egyetértettek abban, hogy egy nehezen komolyan vehető, irreális elemektől hemzsegő választási programot állított össze a párt. Tóth Erik fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy a liberális, Nyugat-orientált Momentum az Új Magyarország terv címet adta a dokumentumnak, amellyel a 2006-os Gyurcsány-programot elevenítik fel. Fekete-Győr András előválasztási programja hat pontból áll: Nyugodt otthon; XXI. századi iskola; Jó munkahely; Európai kórház; Közös ország; Zöld bolygó. A felkért szakértők a párt egyes pontokban szereplő elképzeléseit elemezve arról beszéltek, hogy a Momentum megszorítás, adóemelés, burkolt és kevésbé burkolt áremelés veszélyének formájában több csapdát is elrejtett a választók elől. Az amerikai konzervatívok seregszemléje – CPAC 2021 – 2. rész – Harc a felsötétült progresszió és posztmodern ellen
A mai amerikai valóság megkerülhetetlen része az a kultúrkampf, amelyet a progresszív ideológiák képviselői vívnak az USA történelme, hagyományai, valamint az ország piacgazdaságon és képviseleti demokrácián alapuló társadalmi berendezkedése ellen. Sorozatunk második részében azt mutatjuk be, hogyan foglalkoztak eme jelenséggel a legnagyobb amerikai konzervatív konferencia felszólalói. A posztmodern világszemlélet lényege, hogy az egyén belső világa, „megélt tapasztalatai” elsőbbséget élveznek az objektív valósággal szemben, és amennyiben a társadalom, vagy a fizikai és biológiai realitás olyan korlátokat állít, amelyek gátolnák az egyén totális önmegvalósítását és vágyainak teljesülését, ezeket a korlátokat erőnek erejével le kell bontani. Így jutottak el oda, hogy a hagyományos családot szerintük fel kell számolni, mert a „patriarchális elnyomás eszköze”; a férfiak – ha női identitást öltenek magukra – indulhatnak női sportágakban; és amennyiben a Black Lives Matter „a társadalmi igazságosságért küzdő békés mozgalomnak” érzi magát, akkor a progresszív sajtó „jórészt békés tüntetésekről” számol be, akkor is, ha a csürhe tör-zúz, gyújtogat és fosztogat. Pesti Riporter: Ezt a Jobbik nem tudja kimagyarázni, bűncselekmény füstbombát becsempészni az Országgyűlés Irodaházába (VIDEÓ)
Számos aktuálpolitikai kérdés mellett a Jobbiknak az Országgyűlés Irodaházának szerverszobájában milliós nagyságrendű kárt okozó füstgránátos akciója is górcső alá került a Pesti Riporter csütörtök esti adásában (19. perc 44. másodpercétől látható a beszélgetésben a füstgránátos rész). A műsorban Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője kifejtette: füstbombát kommandósok, terroristák és bankrablók is szoktak alkalmazni, szabálysértés ilyen eszközt hazánkba behozni, az pedig, hogy becsempészték az irodaházba, már a bűncselekmény kategóriáját is kimeríti. Úgy vélekedett, rés van a pajzson, ha a szigorúan védett létesítménybe ilyesmi bekerülhetett. Azt is leszögezte, hogy az érintett politikusoknak képzést kellene tartani arról, mivel lehet játszani és mivel nem, mert fel kell nőniük a képviselőséghez. Kósa Lajos szerint messze gurult ugyan a gyógyszer, de a Jobbikban az ilyen akcióknak hagyománya van. Volner János pedig úgy értékelt, hogy Jakab példáját követve a jobbikosok egyre hülyébbek, és ostorozta egykori pártját azért, amiért az Gyurcsány "végbélkúpjává" vált.