állambiztonság
A célkeresztben: „Bíboros” – SZDSZ-es, majd DK-s politikus lett az emigráns mérnökre dolgozó ügynökből
Vasárnap mutatja be a Duna Televízió azt a dokumentumfilmet, amely a Keresztyén Ifjak Egyesületének tagjának, Bíró Györgynek és családjának a megfigyeléséről, az ellenük folytatott állambiztonsági játszmákról szól. Az 1956-ban letartóztatott, a forradalom alatt kiszabadított, majd emigráló Bírót családjának itthon maradt tagjaival próbálták zsarolni, manipulálni. Ebben vett részt „Temesi”, aki Bíró kosárlabdázó lányának, Bíró Katalinnak az edzője volt. A „Temesi” fedőnév Kard Aladárt takarta, aki olyan sikeresen dolgozott, hogy később impexes lett, majd a rendszerváltás után az SZDSZ színeiben lett önkormányzati képviselő. 2014-ben már a DK-nál próbálkozott, akkor, 83 évesen azzal lett hírhedt, hogy különösen nevetségesen retusált fényképét minden idők egy legrosszabb trükkjének nevezték. Ipper, Szepesi, Kalmár, Róbert – mit műveltek 1956-ban Kádárék hálózati emberei a Rádióban?
Hiába tárta 1992-ben a nyilvánosság elé Molnár Károly, hogy tudomása szerint Szepesi György, Ipper Pál, Kalmár György és Róbert László a forradalom alatt a rádió "operatív tisztje" volt, az ügyből semmi sem lett. Most, huszonhat (!) évvel a cikk után részben igazságot szolgáltathatunk Molnárnak: mind a négyen a hálózat emberei voltak, ha nem is feltétlenül "operatív tisztként". Szepesi "Galambosként", Ipper Pál az ÁVH tisztjeként, Kalmár György és Róbert László titkos munkatársként (utóbbi később szt-tiszt lett) szolgálta a rendszert. Róbert a rendszerváltás után a MÚOSZ elnöke lett, a társairól jelentő, a forradalom alatt megbocsáthatatlan rádióbeszédet tartó Szepesit még ma is úgy simogatják, mint az Aranycsapat 12. játékosát. Hajdú János, Bochkor Jenő, Rényi Péter, Pethő Tibor és társaik – új lista az állambiztonság „foglalkoztatott” újságíróiról
Ismertnél és ismertebb nevek bukkannak fel állambiztonsági kapcsolatként abban a jelentésben, amelyben egy német diplomata elleni akcióhoz keresnek hálózati újságírókat. Vannak közöttük a BM-hez és az MNVK-2-höz tartozó ügynökök, titkos munkatársak, egyéb kapcsolatok. A huszonöt bevethető ember közül huszonhárom (!) újságíró, tévés, rádiós. Köztük Pethő Tibor, Hajdú János, Gedeon Pál, Heltai András, Réti Ervin, Rényi Péter, Bochkor Jenő - a Kádár-diktatúra meghatározó káderei. Vannak, akikről már előkerültek dossziék, másokról most derül ki először, hogy titkos fogaskerekei voltak a kádári rezsimnek. „Hé, 68!” Ötven éve küldték Várkonyi Tibor titkos munkatársat a megszállt Csehszlovákiába
Elévülhetetlen náci bűnökről írt január elején Várkonyi Tibor, a Népszava újságírója, aki hosszú évtizedekig a kádári állambiztonság titkos munkatársa volt. Munkadossziéi az elmúlt hónapokban lettek kutathatóak, megtudjuk belőle, hogy 1968-ban, frissen beszervezett hálózati emberként a megszállt, lerohant Csehszlovákiába küldték, hogy körbeszimatoljon, mi a véleményük a magyarokról, akik - Kádárék árulásának és gyávaságának köszönhetően - részt vettek a szomszédos ország elleni katonai akcióban. Várkonyinak ezek a feladatok voltak a "vizsgamunkái", a titkos munkatárs bevált, egészen a rendszerváltás hajnaláig foglalkoztatták, amikor kitüntette az állambiztonság múlhatatlan érdemeiért. Héja-nász a Katpolon: Kardos György és ügynöke, Ignotus Pálné halálos viszonya
Kardos György a Katonapolitikai Osztály tisztjeként szervezte be a fiatal és gyönyörű Mátay Florence-t, aki később a szeretője lett. Mátay ügynökként több szerepet eljátszott, volt, hogy titkárnőként építették be a célpont mellé, máskor egy angolszász tiszt bőrébe bújt. A felépített csapdákba esett áldozatok többségét kivégezték. Később Mátay börtönspicliként lehetett ráállítva Ignotus Pálra, akivel kiszabadulva összeházasodtak. Bár az iratok szerint még ekkor is folytatta a viszonyt Kardossal, 1956-ban Ignotusszal Angliába emigrált. Ekkor próbálták újra-beszervezni, Kardossal levelezett, majd 1965-ben hazajött, és négy szenvedélyes napot együtt töltöttek. Nem sokkal később Mátay Angliában titokzatos körülmények között meghalt, több információ arra utal, hogy Kardos és az állambiztonság szerepet játszott a halálában. Egy egészen idáig nem ismert, elhallgatott, végtelenül aljas történet következik. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.