amerikai egyesült Államok
Vérplazma-terápiával gyógyult meg egy kettős tüdőátültetésen átesett amerikai férfi
Vérplazma-terápiával gyógyítottak meg orvosai az új koronavírus okozta betegségből egy kettős tüdőátültetésen átesett amerikai férfit.Az amerikai legfelsőbb bíróság egyelőre megakadályozta a bevándorlókat védő program megszüntetését
Az amerikai legfelsőbb bíróság csütörtökön hozott ítéletével egyelőre megakadályozta Donald Trump amerikai elnök kormányzatának arra irányuló erőfeszítéseit, hogy megszüntesse az illegális bevándorló fiatalokat védő DACA programot.Szánthó Miklós: A helyi-nemzeti erők tehetik újra naggyá a nyugati civilizációt
„Tegyük együtt újra naggyá a nyugati civilizációt” – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója az egyik legnagyobb amerikai jobboldali szervezet, az American Conservative Union (ACU) CPAC Live c. műsorában. Az interjúban az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta: a (Soros-féle) nyílt társadalom hálózata és eszmeisége is veszélyt jelent azok számára, akik szeretik nemzetüket és akik tisztelik az állam szuverenitását.Egy újabb konföderációs emlékművet döntöttek le a virginiai Richmondban
Egy újabb konföderációs emlékművet döntöttek le tüntetők a Virginia állambeli Richmond városában szerdára virradóra – adta hírül a helyi média.Éppen meglesz Trumpnak az abszolút többség?
Ez csak egy pillanatfelvétel, az egyik közvélemény-kutató intézet friss eredménye. A V4NA Hírügynökség megmutatta, hogy más intézetek milyen eredményekre jutottak az elmúlt héten.Az amerikai "szisztematikus rasszizmust" vizsgálnák afrikai országok
Több afrikai ország is mozgósít az ENSZ-ben azért, hogy az Emberi Jogi Tanács vizsgálja ki az Egyesült Államokban és más országokban is tapasztalható "szisztematikus rasszizmust" és rendőri erőszakot. Az erről szóló határozattervezetbe betekinthetett kedden az AFP hírügynökség. A témáról rendkívüli vita lesz szerdán a genfi székhelyű tanácsban.Újabb felkavaró képsorok a Nyugatról – ilyen, ha a baloldal megszagolja a hatalmat
A Nyugat továbbra is lángokban áll, Amerikában az Antifa még mindig nem nyugszik, de már sajnos Európa közepére is eljutott a jól láthatóan szervezett propaganda. Ahogyan azt portálunk az elmúlt időszakban tette, ismét összegyűjtöttük a Twitter legkomolyabb "gyöngyszemeit", így álljanak itt e felkavaró képsorok megint elrettentő példaként, hogy mi történik, ha a baloldal megszagolja a hatalomra kerülés lehetőségét.Seriff a CNN-nek: a Black Lives Matter gyűlöletteli ideológiája elképesztő dühöt gerjeszt a rendőrök ellen
Előkerült egy 2016-os videó, amelyben a Milwaukee megyei sheriff, David Clarke mondja el az igazságot a Black Lives Matter nevű szervezetről. A sheriffet a négy évvel ezelőtt történt louisianai eset kapcsán kérdezte a balliberális CNN riportere. A videón nagyon jól látszik, hogy az újságíró egyáltalán nem erre a válaszra számított, már az első percekben próbálja belefojtani a szót a fekete rendőrbe több- kevesebb sikerrel.Amerikai tüntetések - Putyin: a zavargások a mélységi válság megnyilvánulásai
Az Amerikai Egyesült Államok-beli zavargások az ország mélységi válságának megnyilvánulásai - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatorna Moszkva, Kreml, Putyin című, vasárnapi magazinműsorának nyilatkozva.Ajánljuk még

















