apple
A brit Munkáspárt bevezetné a digitális kommunizmust, de az Apple közbeszólt
Amikor kommunizmusról beszélünk, az első dolog, ami eszünkbe jut, az az éhezés. A briteket ez a veszély nem fenyegeti. A kommunizmus másik ismérve – a diktatúra és a totális kontroll – azonban már igen. Ez persze nem úgy néz ki, mint a filmekben, ahol minden sarkon rendőrök állnak és a hatalom kamerákkal figyeli a járókelőket. Erre ma már semmi szükség. A brit rendőrnek szinte már amúgy sincs jogköre semmire, a megfigyelésre pedig ott a mobiltelefon. "De a kormány mégsem mászhat bele a mobilodba! Ez nem Kína" – hangzik el az első ránézésre jogosnak vélt kritika a gyanútlan polgártárstól. Nem, ez valóban nem Kína, a Munkáspárt azonban Munkáspárt marad.Az Apple lépése felbolydította az amerikai–kínai techcsörtét – Mikre adhat választ az AI-világ "Molotov–Ribbentrop-paktuma"?
Az Apple húzott egy váratlant és együttműködést kötött a kínai Alibabával, hogy az ázsiai nagyhatalom piacán is újra versenyképessé váljon a Huawei mellett. Ez a lépés lényegében újragondolásra késztetheti az amerikai embargót Kína felé, és az amerikai–kínai csatározásokban is új fordulópontokat jelenthet. Az együttműködés csupán egy nappal azután született, hogy számos ország betiltotta Kína nagy büszkeségét, a semmiből az élre ugró DeepSeek-R1-et, és rövid ideig az is kérdés volt, hogy ugyanígy járhat-e a többi kínai AI-projekt is. A világ két legnagyobb cég által kötött "Molotov–Ribbentrop-paktuma" a legtöbb problémára megoldást adhat.Donald Trumppal golfozhatunk egy új videójátékban
Volt régen az a mondás, hogy “sex sells,” vagyis hogy szexszel mindent el lehet adni. Mióta van Instagram meg OnlyFans, azóta sokkal kreatívabb és divatosabb ötletek kellenek a pénzkereséshez. Ekkor merülhet fel Donald Trump neve. És ha már felmerült, akkor miért ne lenne egy új mobilapp, aminek a neve „Trump Golf: The Game”? Ez a játék már előrendelhető az ünnepek előtt. Nem árulunk el nagy titkot, ha leírjuk: egy golfjátékról van szó, mert Trump ugyebár imád golfozni.Az Európai Bizottság miatt számos új funkciót nem vezet be az Apple az uniós felhasználók számára
Apple úgy döntött, hogy nem vezeti be mesterséges intelligencia technológiáját az Európai Unió piacán a szigorú uniós szabályozás miatti aggályok miatt, számol be a Bloomberg.Az Európai Bizottság 1,8 milliárd eurós bírsággal sújtotta az Apple-t
Az Európai Bizottság 1,8 milliárd eurós bírságot szabott ki hétfőn az Apple amerikai információtechnológiai vállalatra. A döntés oka az, hogy a Spotify által benyújtott panasz nyomán elindult vizsgálat megállapítása szerint az Apple tisztességtelen gyakorlatot alkalmazott a zenei streaming szolgáltatások terén, hátráltatva versenytársait.Visszahívják az iPhone 12 telefonokat a francia piacról a túl magas sugárzási szint miatt
Felszólították a francia hatóságok az Apple-t, hogy hívja vissza az iPhone 12 telefonokat a francia piacról, mert a vizsgálatok szerint a készülékeknek túl magas az elektromágneses sugárzási szintje. Az illetékes kormányzati ügynökség (ANFR) kedden tette közzé az Apple-nek címzett felhívását, és egyben felszólította a vállalatot, hogy "minden lehetséges eszközzel gyorsan hozza helyre ezt a hibát" azoknál a készülékeknél, amelyek már használatban vannak. Hozzátették: az ügynökség ellenőrizni fogja az iPhone 12 telefonok frissítéseit, és amennyiben azok nem lesznek hatásosak, akkor az Apple-nek "vissza kell hívnia" azokat a készülékeket is, amelyeket már eladott.Az eredeti ár több mint 400-szorosáért kelt el egy 2007-es iPhone
Több mint 190 ezer dollárért (60 millió forintért), az eredeti ár több mint 400-szorosáért kelt el egy amerikai árverésen egy első generációs, gyári csomagolású, kiváló állapotú 2007-es iPhone-modell – számolt be róla hétfőn a BBC hírportálja.Áztunk a vérben, de legalább nem volt mobiltelefon – The Right Brothers
Elmondom mi idegesít nagyon. Azok az emberek, akik úgy próbálnak konzervatívnak látszani, hogy folyton a technológia ellen uszítanak. Tudjátok, amikor valaki arra büszke, hogy nem használja a mobilját. Bezzeg régen, amikor az emberek megélték a pillanatot és munka után azonnal jól bepiáltak és csináltak egy frankó kocsmai verekedést. De legalább nem voltak puhányak. Vagy amikor felkoncolták egymást, falvakat gyújtottak fel, fejeket vágtak le… de legalább mobiltelefon nem volt még. Na ezekről a régi szép időkről dumálunk.Az oroszok szerint iPhone-okra telepített rosszindulatú szoftvert az amerikai hírszerzés
Amerikai hírszerző szolgálatok több ezer iPhone-t fertőztek meg rosszindulatú szoftverrel Oroszországban, köztük olyanokat is, amelyeket külföldi nagykövetségek használnak – közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).Ajánljuk még