biodóm
Karácsonyék 17 milliárdot hiányolnak a városkasszából – mi összeszedtük, hogy hol hullottak el a pénzek
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kedden, az ATV-ben ismét azzal fenyegetőzött, hogy Budapest hamarosan működésképtelenné válhat, mert 17 milliárd forint hiányzik a költségvetésből. A hiányzó összeget természetesen a kormánnyal szeretnék kipótoltatni. Pedig a főváros vezetése ennél jóval nagyobb összegeket csorgatott ki kezei közül. A teljesség igénye nélkül most összeszedtük azokat a forrásokat, amelyek Karácsonyék gyakorlatilag az ablakon dobtak ki, és amelyek bőven befednék a 17 milliárdos lyukat.Átadná a főváros az államnak a biodómot
Ha nem ad pénzt a kormány a fővárosnak az állatkerti biodóm befejezésére, a Városháza átadja a létesítmény kulcsait a kabinetnek, kezdjenek vele, amit akarnak – közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. A Magyar Nemzet információi szerint a főváros vizsgálja annak lehetőségét, hogy januártól magára hagyja a szerinte kormányzati beruházásnak számító építményt.Egy éve áll az építkezés, idén kellene befejezni - Karácsony a Biodómot is elengedte
A kormány már kisegítette a fővárost a 16 milliárdról 64 milliárdra duzzadt Biodóm befejezése érdekében, Karácsony Gergelytől viszont csak annyi tellett, hogy belső vizsgálatokat indítson, a projektet azonban nem akarja finanszírozni. A munkálatok egy éve állnak.A DK ráteszi a mancsát a Biodómra Láng Zsolt szerint
Múlt héten döntött a budapesti mentőcsomagról a Fővárosi Önkormányzat. A Fidesz-frakció képviselői szerint a városvezetés azután nyújtotta be javaslatait, hogy a kormánypártok egy 95 százalékban megegyező tartalmú indítvánnyal álltak elő. Láng Zsolt ezzel kapcsolatban az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, az nem baj, ha átveszik az ötletüket, csak ha „lenyúlják, az nem szép”. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője azt is kifejtette, hogy a pletykák szerint a DK ráteszi a mancsát a Biodómra.Ligetvédés a javából: mélygarázs helyett luxusszállodát építenének Karácsonyék a Városligetbe
Eladná a Városliget egy darabját, hogy egy magánbefektető szállodát építhessen – legalábbis ez a fővárosi szándék körvonalazódik abból a dokumentumból, amelyet csütörtökön szivárogtatott ki a HVG.hu. Ezután Karácsony Gergely sebtében rögtönzött sajtótájékoztatón próbálta meg kifejteni, miért nem része a Városligetnek az érintett terület. Az igencsak kínos magyarázkodásban a főpolgármester kitért arra is, véleménye szerint miként egyeztethető össze az új építkezés azzal a főpolgármesteri elvvel, miszerint azért kell megakadályozni a Liget Projekt befejezését, hogy ne épüljön semmilyen új létesítmény a Városligetben.A Riporter: fővárosi épületeket bombázna le Budapest baloldali vezetése
Az I. kerület polgármestere elszólta magát és beavatott minket Karácsony Gergely városfejlesztési politikájába, amely a bombázást jelenti. V. Naszályi Márta a Biodómmal kapcsolatban fejtette ki álláspontját, amelyet aztán egyből le is tagadott. Európa legnagyobb Biodómjának építése hónapok óta áll. A baloldal hozzáállását tekintve pedig csoda lesz, ha valaha elkészül.Fürjes Balázs: A kormány gólpasszt adott a főpolgármesternek, neki már csak ki kell használnia a ziccert
A kormány gólpasszt adott a főpolgármesternek a Biodóm megépítése és a hármas metró felújítása kapcsán, Karácsonynak már csak ki kell használnia a ziccert, hogy együtt örülhessenek a budapestiek –hangsúlyozta Fürjes Balázs a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerint Karácsony Gergely bebizonyíthatja a kételkedőknek, hogy a Tarlós István idejében elkezdett beruházásokat rendben be tudja fejezni a budapestiek érdekében. Fürjes Balázs azt is elárulta, hogy minden idők legnagyobb HÉV-fejlesztése kezdődik el a fővárosban.Már az időhúzásra szánt idő is letelt - Mit kezd Karácsony a Biodóm mostohaberuházásával?
Azért érzi ám Karácsony Gergely, hogy a tavaly decemberben megakadt Biodóm befejezése mégiscsak valahol a főváros ügye, mégiscsak Budapestnek jó a Biodóm, és Budapestnek rossz, ha nincs. Viszont azt is tudjuk, hogy a fővárosnak "nincs pénze lóvéra", különösen egy olyan beruházásra, amelyet Karácsony már zuglói polgármestersége idején is csak támadni tudott. Mikor kiderült, hogy a projektre elfogyott a pénz, a főpolgármester nagy körültekintés és alapos szakmai megfontolások alapján az időhúzás mellett döntött, mint szokott általában. A Biodóm befejezésének felülvizsgálatára szánt legalább négy, de minimum hat hónap azonban letelt...Ajánljuk még