bokor gábor
Pesti Galeri – Fekete-Győr András arcáról nem tud lesülni a bőr, a legnagyobb sportrajongó akar lenni, miután megfúrta a budapesti olimpiát (videó!)
Mi ugyan nem szoktunk tengerből kilovagolni, de megteszi helyettünk ezt Tüttő Kata, aki szegénységről prédikál, viszont luxuskörülmények között él. Szanyi kapitány viszont nem játssza meg magát, kimondta: az ellenzék csicska és nem fogják tudni leváltani az Orbán-kormányt. Fekete-Győr András ezt nem hajlandó észre venni, érdemi politizálás helyett még mindig úgy csinál, mintha sportrajongó lenne, Facebook-oldalán előbb olvashatunk a magyar sikerekről, mint a neves sportlapok oldalain, ami a világ egyik legnagyobb képmutatása. Ezekről és ehhez hasonló furkóságokról beszélgettünk a Pesti Galeriben egy alternatív felállásban, tekintettel arra, hogy Szarvas Szilveszter és Szalai Szilárd épp jól megérdemelt szabadságukat töltik. Pesti Galeri – Már komoly ellenzéki figurák sem szeretnének Gyurcsány csapatába tartozni (videói!)
Nem várt helyről, saját táborából kapja sorra a kritikákat és a pofonokat Gyurcsány Ferenc, egyre inkább repedezik az ellenzéki összefogás – vezette fel az egyik fontos témát Szarvas Szilveszter a Pesti Galeriben, a Pesti TV furkóklubjában, amelyben Szilveszter mellett Bohár Dániel, Szalai Szilárd, Bokor Gábor és a vendég, Ternovácz Áron küldte el melegebb éghajlatra az UEFA-t, az iskolákban nyomuló LMBTQ-aktivistákat és az ellenzéket. A galeri tagjai a műsorban felidézték Ipkovich György szocialista politikus és a DK-s Katanics Sándor Gyurcsányt ért bírálatait. Ipkovich, Szombathely korábbi MSZP-s polgármestere ugyanis azt mondta az ellenzéki összefogásról és Gyurcsány jelöltjeiről: "ha a jövő úgy működik, hogy olyan emberekre lesz szükség, akik pillanatnyi előnyök miatt feladnak egy évtizedes elkötelezettséget, akkor én abba a csapatba nem akarok tartozni". A DK-s Katanics Sándor is titkos belső paktumokról, vállalhatatlan gyurcsányi megállapodásokról vallott, míg Nagy Attila Tibor korábban a Polbeat Pankrációban osztotta ki Gyurcsány Ferencet. Szarvas Szilveszterék a galeriben az UEFA-t is kiosztották, miután kiderült: az európai szövetség szerint az LMBTQ-ellenesség az új rasszizmus, így a Puskás Arénát nem huhogás, rasszizmus miatt záratta be az UEFA, hanem LMBTQ-ellenes és a BLM-térdelést elítélő molinók miatt. Nézzék meg a teljes adást és jelentkezzenek a Pesti galeribe vendégnek! Pesti galeri – A Jobbik sohasem áll össze Gyurcsánnyal... ja, de! (Videó!)
A Jobbikos Pál Gábor 3 éve még azt nyilatkozta, hogy nem tudna tükörbe nézni, ha a Jobbik összeállna a DK-val – na, ehhez képest Pál Gábor 3 év elteltével éppen a DK-sokkal és Dobrev Klárával szerepel közös plakáton és együtt indulnak a jövő évi választáson; ez az információ legyen mindenkinek a fejében jövőre – hangzott el a Pesti galeriben, a Pesti TV furkóklubjában. Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs, Bokor Gábor és Szalai Szilárd a műsorban ezen tény miatt is kőkeményen kiosztotta az elvtelen ellenzéki összefogást és mások mellett az összes jobbikost. "Pál Gábor 2010 előtt véresszájú fideszes volt, köpte Gyurcsányt, majd a Jobbikhoz ejtőernyőzött, amelyből Dobrev–Gyurcsány-szerelem lett. Szégyen, ahova Pál Gábor és a Jobbik jutott" – mondta a galeriben Szarvas Szilveszter. A srácok a galeriben Karácsony Gergelyről és arról is beszéltek, hogy miközben az aluljáró-felújítás költségeit is a kormánytól követelik, aközben a Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek milliós jutalmat osztogatott: volt, aki 7 millió forintot is zsebre tehetett. A Pesti galeriben Tom Hardy színész interjúja is szóba került, amelyben a celeb arról vallott: "színész vagyok, naná, hogy szexeltem már férfival is". Itt tart ma a Nyugat, amely a gyerekeket is érzékenyíti, mindez gyomorforgató – jelentették ki a srácok a galeriben. Nézze meg a teljes adást, ki ne hagyja! Kocsis Máté a Hobbistában: nem a fiatalok tehetnek róla, hogy számukra csak egy kedves tornacipős bácsi a szemkilövető, országkifosztó Gyurcsány (videó)
Kocsis Máté volt kedd este a PestiTV Politikai Hobbista című műsorának vendége (a videón a 22. perctől). A Fidesz frakcióvezetője, amikor az ellenzék emblematikus figuráiról faggatták, elmondta, hogy Gyurcsány állandóan a fiatalokat környékezi, de azok az ifjak, akik most vele fotózkodnak és kedves tornacipős bácsit látnak a bukott kormányfőben, kisgyermekek voltak még akkor, amikor ez a minden hájjal megkent elvetemült ember szemeket lövetett ki és romba döntötte Magyarország gazdaságát. A beszélgetés során szóba került, hogy nem Gyurcsány Ferenc az egyetlen "őrült" a parlamentben. Kocsis Máté meglátása szerint azonban vannak olyan képviselők, például Szabó Tímea, akik csak szerepet játszanak, ám Jakab Péternek vélhetően nem kell eljátszania a bunkót, mert a tahóság feltehetően a lényéből fakad. Vagyonelkobzással és lakosságcserével tér vissza a kommunizmus az I. kerületbe – Pesti Riporter (videó)
Azt majd a polgármester eldönti, hogy kik lakhatnak a Várnegyedben, és kik költözzenek azok helyére, akiket elüldöznek onnan. A baloldali propaganda ingyenélő gazdagoknak kiáltotta ki azokat, akik műemlék épületben lévő lakásban élnek, és megkezdte ellenük az uszítást. Ők – a többséggel ellentétben – nem vehették meg a lakásukat a ’90-es évek elején, ezért alacsony lakbérrel kárpótolták őket. V. Naszályi Márta (Párbeszéd) polgármester most ezt felrúgva, többszörösére emelné nekik a lakbért, és akiket ezzel elüldöz, azok helyére – a saját jóember-pontjait gyarapítva – hajléktalanokat és közszolgálatot végzőket telepítene. Ezalatt Újbudán is dübörög a baloldal, de ott identitáspolitikában utaznak és jókora hátszelet kap az LGBT-mozgalom. Egy baloldali politikus csak autót vezessen, hivatalt, önkormányzatot inkább ne! – Itt a Pesti galeri, a PestiTV furkóklubja
Ha már a jogosítvány nélküli Karácsony Gergely nem vezet és azt sem teszi meg, hogy legalább egy értelmes és komoly közlekedési szakembert maga mellé ültessen, ha Budapest közlekedéséről hoz döntést, akkor valahogy azt csak el kellene érni, hogy egy baloldali, liberális városvezető legfeljebb csak autót vezethessen, de hivatalt, önkormányzatot, települést és várost ne – hangzott el a PestiTV Pesti galeri című műsorában. Szarvas Szilveszter, Dezse Balázs, Szabó Gergő, Bokor Gábor és a vendégfotelben helyet foglaló Dombi Balázs a PestiTV furkóklubjában megbeszélték: Karácsony egy hangosan hisztiző balfék, az ellenzékiek pedig feláldoznák Magyarországot az unió oltárán. Az ellenzéki politikusok és újságíróik folyamatosan hazudnak a koronavírus-járvány alatt, hergelnek és uszítanak, nekik azt sem szabad elhinni, amit kérdeznek – mondták a galeri tagjai, akik Jakab Péter alpári stílusát és hazudós Hadházy esetét a valósággal is megvitatták. Hadházy képes volt azt kamuzni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn maszk nélkül volt az Európai Tanács ülésén, miközben a kormányfő hétfőn a magyar Országgyűlésben ült maszkban és válaszolt az ellenzéki politikusok kérdéseire. A Pesti galeriben természetesen a magyar foci és a labdarúgó-sikereinktől rosszul lévő újságírók is szóba kerültek, miután a 444.hu megírta: szégyellje-e magát egy baloldali szavazó, ha a magyar válogatottnak szurkol. Igazi elmegyógyintézet a Parlament balliberális patkója – Ambrózy, Szabó, Bokor és Szarvas a Pesti galeriben! (videó!)
Fidesztelenítené Magyarországot Fekete-Győr András, de a momentumos politikus még ehhez sem ért, mert ő a magyar gazdaságot is megtisztítaná a kormánypártiaktól, ami egyenlő az államcsőddel, de legalább vissza tudná hívni az IMF-et – hangzott el a Pesti galeriben, amelyben ezúttal Ambrózy Áron, Bokor Gábor, Szabó Gergő és Szarvas Szilveszter vitt be komoly ütéseket az ellenzékieknek. Ambrózy szerint Fegyőr valódi terve az, hogy csak egyetlen cég, lehetőleg külföldi vállalkozás nyerhessen a magyarországi közbeszerzéseken. Szarvas Szilveszter ezt azzal egészítette ki, hogy az egyetlen liebling céget is Brüsszelből, a gazdik jelölnék ki Fekete-Győréknek. A csókosok és a haverok szerződései persze rendben lennének, a balliberálisok nagyüzemben nyomhatnák a lopást – tette hozzá Szabó Gergő. Akkor lesz szép világ Magyarországon, ha az ellenzék majd nem szólhat bele a fontos ügyekbe – Nézze meg a Pesti galerit!
Az ellenzék ütnivaló és legalja; érthetetlen, kik azok a választók, akik azt mondják, hogy nekem egy Jakab Péter vagy egy Szabó Tímea szimpatikus – hangzott el a PestiTV Pesti galeri című műsorában, amelyben Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs és Bokor Gábor egy fiatal és tehetséges gimnazistával, Huber Márkkal beszélték ki a hét politikai történéseit. Akkor lesz szép világ Magyarországon, ha az ellenzék majd nem szólhat bele a fontos ügyekbe – hangsúlyozták a galerisek. Huber Márk a Pesti galeriben elárulta, vannak olyan tanárai, akik a tananyagba szándékosan beleszövik az ellenzéki narratívát és direktben politizálnak az iskolában. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.