borvendég zsuzsanna
Ha a baloldal visszatérne a hatalomba, visszahoznák a hálózatépítésüket is, amivel anyagi károkat okoztak hazánknak (VIDEÓ!)
A CÖF-CÖKA sajtótájékoztatóján Borvendég Zsuzsanna, történész – akinek sorozata fut a PS-en az ávós-impexes elitről – ismertette egy brit civil szervezet kutatási eredményét, amely 1980-tól 2010-ig készített vizsgálatot Magyarországról, és amelyből kiderült, hogy ez idő alatt több mint kétszáz milliárd dollárt talicskáztak ki a kommunisták offshore-ba, ezzel hatalmas károkat okozva az országnak. A történész a trükköt is felfedte, ahogyan azt is, hogy a jelenlegi politikai palettán ma is megtalálhatóak ennek a politikai és gazdasági hálózatnak a haszonélvezői. Ezen felül szó volt a Városháza-gate ügyéről és a március 15-én esedékes Békemenetről is, amelyen a CÖF elnöke, Csizmadia László reményei szerint a budapestiek is nagyobb számban fogják képviseltetni magukat, hiszen csalódtak a jelenlegi fővárosi vezetésben.Ma is közöttünk élnek a kommunista rendszer haszonélvezői, például az Apró-klán
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) sajtótájékoztatóján Borvendég Zsuzsanna történész bemutatta azt a kommunizmus alatt létrehozott gazdasági és politikai hálózati rendszert, amely titokban ma is működik, és amelynek eredményeként egy brit kutatás szerint kétszáznegyvenkét milliárd dollár vándorolt ki adóparadicsomokba Magyarországról az 1980-as évek elejétől 2010-ig. Ennek a rendszernek a haszonélvezői pedig a mai napig közöttünk vannak, elég csak az Apró-klánra gondolni. Ha a 2022-as választás pedig visszahozza a baloldali erőket a hatalomba, ez a rendszer minden bizonnyal újra nagy aktivitással tudja folytatni a munkáját, azaz a nemzeti vagyon dézsmálását. A sajtótájékoztatón szó volt továbbá a közelgő Békemenetről és a Városháza-gate-ről is.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Már 1957-ben azon spekuláltak a német nagytőkések, hogy a valamikori privatizáció során ők rabolhassák le Magyarországot
1956 novemberében vérszomjas és őrült leszámolás kezdődött. A kádári propaganda „fasiszta elemek” garázdálkodásáról szónokolt, akik a „demokratikus szocializmus”, a „népi demokrácia” rendje ellen törtek. Pedig a valódi rend maradványait 1944. március 19-én végleg felszámolták; az exlex állapotot 1945 után a szovjet megszállás és a kommunista hatalomátvétel évtizedekre rögzítette. A hazugságrendszer esszenciája, hogy Kádár a szélsőjobboldali elhajlással megvádolt ’56-os hősök ellen náci-nyilas gazemberekre támaszkodva építette a hatalmát és gazdaságát. Vigyázat, a következő sorok az emberi jóérzésre (és vérnyomásra) ártalmas elemeket tartalmazhatnak, csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!Borvendég Zsuzsanna sorozata: Emil Hoffmann, a náci külkeres, aki Kádár „jó hírét” terjesztette Nyugaton
A frankfurti kereskedelmi kirendeltség üzletfelei között időről időre megjelent egy igencsak fura figura. Már az ötvenes évek első felében is többször kapcsolatba lépett a magyarországi külkeresekkel, de csak a forradalom után lett rendszeres látogatója hazánknak. Lelkesen segítette a hazai politikai elit nyugati kapcsolatrendszerének építését és terjesztette Kádár jó hírét a nagyvilágban. A neve: Emil Hoffmann. Egy újabb echte náci kalandjai az antifasizmus bajnokaival.Félelmetes: Magyarország szinte az egyetlen a térségben, ahol két hét alatt nem buktatható meg külföldről a kormány? (Videó!)
Tényleg Amerika dönt errefelé mindenben? Vagy azért Nyugat-Európa és Oroszország is beleszól abba, hogy mi legyen velünk? Az biztos, hogy a térségünkben azt látjuk, egyre-másra megdőlnek a kormányok – gyakran egyértelműen titkosszolgálati és/vagy külföldről irányított akciók után. Bulgáriával kapcsolatban Washington egyszerűen „kijelentette”, kit akar vezetőnek. Ausztriában válság válságot követett. De Csehországban, Szlovákiában, Ukrajnában vagy Romániában sem jobb a helyzet. Maróth Gáspár meglátása szerint nagyjából Magyarország az egyetlen a térségben, ahol nem dönthető meg egy-két hét alatt a kormány. És az igazán félelmetes, hogy ezt a magyar kormánnyal amúgy kritikus Schiffer András is éppen így látja. Miért kezeli Amerika Kelet-Közép-Európát egyfajta banánköztársaság-térségként?Borvendég Zsuzsanna sorozata: Junger Károly, az elfelejtett, tehetséges és gátlástalan külkeres története
Filmre kívánkozik a következő cikk hősének – antihősének – története. Junger Károly egy zalaegerszegi rabbi fiaként futott be elképesztő karriert a kommunizmusban. A frankfurti magyar kereskedelmi kirendeltségen dolgozva kulcsszerepet játszott a szocialista-nyugati üzletekben, minden eszközt bevetve kétségtelenül ügyesen dolgozott. Az ÁVH-nál az ő tartótisztje is Bauer Miklós volt. Az ötvenes évek közepén aztán váltott, disszidált és egy nagy német cégnek dolgozott. Folytatjuk Borvendég Zsuzsanna sorozatát.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Bródy István, a klasszikus, nihilista külkeres – „Náci vagy nem náci”, mindegy, kereskedjünk
Épp ésszel (és lélekkel) felfoghatatlan, hogyan kereskedhetett egy zsidó származású magyar azokkal a német nácikkal, akik nagyon komoly szerepet játszottak a deportálásokban és az ország kifosztásában. A sorozat előző cikkében Borvendég Zsuzsanna bemutatta a „Bródy-klánt”, most Bródy Istvánra kerül a fókusz, aki még meg is magyarázta (magának és a közvéleménynek), hogy miért is szabad a nácikkal kereskedni. Egy olyan külkeresről beszélünk, akinek apósát és anyósát is a nácik pusztították el. Bródy amúgy kulcsszerepet játszott a kommunista–ex-náci üzletelésben, majd a jó pillanatban Párizsba távozott. Miami Beach-en egy bérpalotában éldegélt később, fizetését egy kubai vállalattól kapta. Elképesztő nihilizmus, elképesztő életút.A „békés átmentést” és a rablóprivatizációt nihilista hálózatunknak „köszönhettük” – Borvendég, Maróth, Schiffer és a Nyugat árulása (videóval)
Hogyan történt, hogy a Legvidámabb barakk léte és legendája jelentette az igazi tragédiánkat? Miért haragudhatunk a Nyugatra Schiffer szerint? Miért nagyon nehéz küzdeni a hálózattal? Hogyan lett bűn a patriotizmus Magyarországon, és miért nem lett az a nálunk szélsőségesebb kommunista rendszerekben? Ezt a beszélgetést nem árt megnézni, ha látni is akar az ember, nemcsak nézni. Borvendég Zsuzsanna, Maróth Gáspár és Schiffer András először ült le hármasban beszélgetni. És meglepően sok dolgot hasonlóan látnak.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Hírszerzés, kommunista elitélet, nácikkal való üzletelés, amerikai karrier – A Bródy-dinasztia titkos története
Bródy Sándor író irodalmi-történeti jelentősége mindig vita tárgya volt, de az biztos, hogy olyan dinasztiát alapított, amelynek története még a legedzettebb kémfilmek forgatókönyvíróit is meglepné. A tágabb Bródy-család is elképesztően sikeres volt rendszerváltásoktól függetlenül (vegyük csak a távoli rokont, Bródy Jánost), de igazán Bródy Sándor fiainak a sorsa az érdekes. Akik „mini-magyar maffiaként” [Stephen Koch meghatározására utalva] szétspricceltek a világban. Voltak, akik Németországban kereskedtek az exnácikkal, mások Amerikában mentek és ott építettek karriert. Bródy András a kommunisták frankfurti hírszerző központjának központi figurája volt, de feltűnt mellette testvére, István is. Bródy János itthon volt Rákosiék bizalmi embere, aztán egyszer nem jött vissza Amerikából: fia, Alexander Brody így vallott erről a Népszabadságnak: „Amikor Vas [Zoltán] megismert, Moszkvába küldött volna tanulni. Én viszont nem akartam a Szovjetunióba menni – Vas Zoltán segítségével végül Amerikába jutottam ki.” Szóval így működött és működik a hálózat. Ideológiai mázzal, de valójában elvek nélkül. A lényeg a vagyon- és hatalom-szerzés: Alexander Brody kint milliárdos lett és – a többiekhez hasonlóan – aranyéletet élt.Ajánljuk még