brenzovics lászló
Brenzovics: bizonyossá vált, hogy Zelenszkij folytatja Porosenko kisebbségellenes politikáját Ukrajnában
Bizonyossá vált, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megválasztása után a nemzetiségek jogainak visszaszorítására irányuló politika nem változott, és követi azt az irányt, amely Petro Porosenko elnökségének a második szakaszában kezdődött – kommentálta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, hogy az ukrán kormány döntése értelmében az ezeréves múltra visszatekintő kárpátaljai magyarság nem számít őshonos kisebbségnek Ukrajnában. Mint hozzátette, egyértelművé vált, hogy politikai pártoktól függetlenül a politikai elitben volt egy elhatározás, hogy véghezviszik a kisebbségi jogok megnyirbálását, és ezt meg is tették. Az ukrajnai magyarok őshonosként való elismerését kéri az ukrán elnöktől a KMKSZ
Brenzovics László elnök a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nevében levélben kérte csütörtökön az ukrán államfőt, hogy az Ukrajnában élő magyarokat sorolják az őshonos népek közé. A levél szerzője rámutat, hogy az ENSZ dokumentumai szerint az őshonos népek független országokban élő népek, mivel ők azok leszármazottai, akik abban az országban vagy földrajzi területen éltek, amely a jelenlegi ország részét képezi, az országrész meghódításakor vagy gyarmatosításakor, illetve a meglévő államhatárok megállapításakor, jogi státuszuktól függetlenül megőrizték társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai intézményeik egy részét vagy egészét. Potápi: a magyar program nélkül tömeges elvándorlás kezdődhetett volna Kárpátalján
Miközben Kárpátalja történelmünk szempontjából az egyik legfontosabb elcsatolt terület, ott boldogul legnehezebben a kisebbségi létbe szorult magyarság, olyannyira, hogy ha a 2014-es ukrán gazdasági válságra válaszul nem indul el egy támogatási rendszer Magyarországról, az tömeges elvándorláshoz is vezethetett volna – tudta meg portálunk Potápi Árpád Jánostól, a hetedik éve, idén május 18-ától induló pályázati program kapcsán. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint kézzel fogható a programcsomag helyben maradást segítő hatása, ugyanakkor megjegyezte: a külhoni magyarok támogatása miatt folyamatosan támadások érik a kormányt baloldali, liberális irányból, és azon sem lepődne meg, ha az emberi irigységet felkorbácsoló hangok hamarosan a határon túliak oltási lehetőségét is kritizálni kezdenék.