budapest
New Deal-t hirdetett Karácsony, hogy Budapest tényleg élhetetlen hely legyen
Egyre büszkébb arra Karácsony Gergely, hogy nem érti, járványhelyzetben mit, miért tesz a kormány, és pláne nem érti, hogy neki – főpolgármesterként – mit, és miért kellene tennie. A városvezető a szerényen csak Budapest New Deal-nek nevezett, szerdán közzétett szófosásában fejtegetésében leginkább olyan intézkedéseket követel a kabinettől, amelyek már rég hatályban vannak, olyan adatokat kér, amelyek naponta elhangzanak például az operatív törzs tájékoztatóin vagy a Kormányinfókon, igaz, ezek feldolgozásához, elemzéséhez az is szükséges lenne, ha felelős politikusként értően meghallgatná a beszámolókat, és nem a saját Facebook-bejegyzéseit tartsa elsődleges hírforrásnak. Elolvastuk, hogy Önöknek ne kelljen – mondhatnánk, ugyanakkor azt is ajánlhatjuk az erős idegzetűeknek, hogy fogjanak bele, mert ennyi semmitmondó blődli még Karácsony Gergelytől is ritka egyetlen felületen. Igazságtalan lenne azonban, ha nem szemléznénk azokat a korszakalkotó ötleteket, amelyektől a főpolgármester Budapest felvirágoztatását várja – alább ezekből válogattunk.Gulyás: Csütörtök délutánig várják a polgármesterek véleményét a budapesti korlátozások feloldásáról
A kormány szerdán még nem dönt a budapesti korlátozások enyhítéséről, előtte ugyanis konzultálni kíván virológus- és orvosszakértőkkel, valamint megvárja a budapesti polgármesterek véleményét – értesült az MTI.Ripost: A Pesti úti idősotthonból súlyos kiszáradással, felfekvéssel került kórházba egy idős asszony, majd meghalt
A bulvárlap megtudta, hogy a Pesti úti idősotthon egy 68 éves lakója is meghalt a közelmúltban. Azt írják, hogy a nő súlyos kiszáradással és felfekvéssel került kórházba, ahol nem sokkal ezután életét vesztette. Az áldozat fia szerint édesanyja abba halt bele, hogy nem látták el megfelelően, hiszen szerinte gyakorlatilag még vizet is alig kapott.Fürjes Balázs: Egy teljesen ismeretlen helyzet előtt állunk
Fürjes Balázs az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy hosszú hónapokra kell felkészülni. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár javaslata szerint a közparkok látogathatóságát biztonságossá kell tenni; ebben lehet segítség a Sziget fesztivál tapasztalatainak felhasználása.Hollik: minden hatodik elhunyt fővárosi fenntartású idősotthonból került ki
A koronavírus-járványban minden hatodik elhunyt fővárosi fenntartású idősotthonból került ki - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn a párt Facebook-oldalán közzétett videójában.Házibuli közben kizuhant az ablakon és meghalt egy 17 éves fiú Budapesten
Házibuli közben kizuhant az ablakon és meghalt egy 17 éves fiú Budapesten. A mentők még újra tudták éleszteni, válságos állapotban vitték a kórházba, de nem sokkal később belehalt a sérüléseibe. Szüleit hajnalban értesítették a buliból, hogy azonnal menjenek, mert a fiúk rosszul van, de rossz címet adtak meg. Órákig tartott, mire kiderítették, hol van - írja a Blikk.hu.Karácsony megtalálta a házszámot, immár közvetlenül az operatív törzstől kéri a fővárosra vonatkozó adatokat
Karácsony Gergely főpolgármester közvetlenül a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzstől kéri a Budapestre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát.Kovács Zoltán: Karácsony Gergely későn hozott intézkedéseket a járvány ellen
Karácsony Gergely főpolgármester későn hozott olyan intézkedéseket, amelyek felkészítették volna a fővárosi fenntartású idősotthonokat a koronavírus-járvány elleni védekezésre - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap az M1 aktuális csatornán.Karácsonyéknak még egy adatkérést sem sikerült eljuttatni az Operatív Törzsnek
Az Operatív Törzs online sajtótájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes a 444.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy a Karácsony által a közösségi oldalán teátrálisan bejelentett, a fővárosi járványügyi adatokra vonatkozó adatkérést a Fővárosi Önkormányzatnak nem sikerült eljuttatnia az Operatív Törzsnek. Közben viszont Karácsony már számonkéri az elmaradó választ ahelyett, hogy a tájékozódna a saját portáján.Ajánljuk még

















