büntetőper
Czeglédy lebukott: megvan, ki rendelte az ellene valló koronatanú lejáratására gyártott óriásplakátot
Czeglédy Csaba egyik jobbkeze áll bíróság elé napokon belül a Tapolcai Járásbíróságon amiatt a lejárató, megfélemlítő hadjárat miatt, amit Czeglédy büntetőügyének koronatanúja kellett elszenvedjen hónapokkal ezelőtt – tudta meg a PestiSrácok.hu. S. Ádámot személyes adattal való visszaéléssel vádolják. Az ügy előzménye Czeglédy hat és fél milliárdos költségvetési csalás miatti büntetőpere, amely során már több terhelő vallomást is tettek Czeglédy Csabára. Talán a legjelentősebb ezek közül az a széles körű feltáró vallomás, amit az egyik volt terhelt tett, több napon keresztül. Annak a cégnek a tulajdonos vezetője, amelyet azért hozatott létre Czeglédy, hogy legyen egy szint az ő cége, a Human Operator Zrt. és az iskolaszövetkezetek között. Bírósági vallomását követően őt gyalázó óriásplakát jelent meg a városban, ahol él, valamint egy internetes oldal és szórólap, amit rengeteg postaládába bedobtak. Ezek arra is alkalmasak lehetnek, hogy az ügy további tanúit befolyásolják, megfélemlítsék. Így jár, aki kinyitja a száját... Czeglédy két vád szerinti bűntársa is vallomást tesz
Czeglédy Csaba bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőügyének két vádlottja is úgy döntött, hogy vallomást tesz – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mint ismert, a több mint húsz vádlott-társból eddig csak azok beszéltek, akik egyezséget kötöttek az ügyészséggel, beismerő vallomást tettek és elfogadták a kiszabott több éves börtönbüntetést. Aztán valamilyen különös csoda folytán többen is visszavonták az egyezséget és korábbi vallomásukat. A. Zoltán, Czeglédy egyik vád szerinti főstrómanja volt az első, aki a Kecskeméti Törvényszék előtt újra vallomást tett, homlokegyenest az ellenkezőjét, mint korábban. Sőt, az ügyben eljáró ügyészeket nyomásgyakorlással vádolta. Most az ügy egy másik visszatáncolt kulcsszereplője is új vallomásra készül. M. Zoltán nagyon sokat tud Czeglédyről, már az első iskolaszövetkezetet, a Rébuszt is együtt vitték – ő az, aki az elmúlt húsz évben folyton feltűnt Czeglédy közelében. Akár fogadást is köthetnénk arra, ezúttal mit fog majd mondani... De nem ő az egyetlen, aki így döntött: szintén vallani készül Cs.-né I. Judit, a Human Operator Zrt. könyvelője is. Nem hozott parázs vitát Ihász Sándor büntetőperében barátja, Gyárfás Tamás meghallgatása
Ihász Sándor barátja, Gyárfás Tamás tanúskodott pénteken a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebbviteli Főügyészség egykori vezetője ellen hivatali visszaélés miatt indított büntetőperben. Ihász szerint azok a dokumentumok, amelyeket Gyárfás adott át neki több mint négy éve, a történtek idején nem tűntek relevánsnak a Fenyő-gyilkosság ügyében, így az ellene felhozott vád is alaptalan. Bár a vádlott, a védelem és Gyárfás is zagyvaságoknak titulálta a bizonyítékokat, azt a tárgyaláson nem sikerült tisztázni, hogy a volt úszóelnök miért vonakodott feljelentést tenni, miután zsarolni kezdték a Fenyő-gyilkosság másik vélt felbujtójával, Portik Tamással folytatott beszélgetéseivel. Ihász Sándor hamarosan a bíróságon találkozik barátjával, Gyárfás Tamással
Továbbra is következetesen tagadja bűnösségét Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebbviteli Főügyészség egykori vezetője azonban még nem adott magyarázatot arra, hogy miért nem indított hivatalból vizsgálatot, amikor barátjától, Gyárfás Tamástól megkapta azokat a dokumentumokat, amelyek alapján aztán Gyárfásnak a Fenyő-gyilkosság feltételezett felbujtójaként kellett bíróság elé állnia. Ihász és védője a hivatali visszaélés miatt indított büntetőper szerdai tárgyalásán számos olyan körülményt igyekeztek kibogozni, ami alapján kiderülhet, hogy a vádirat mely részei alapulnak tényeken, és melyek következtetéseken. Az eljárásban pénteken új szerepben debütál Gyárfás Tamás, akit tanúként hallgat majd meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság.