civilek
Korányiék kiakadtak, hogy nem tömhetik tovább az ellenzéket
Erre mondják, hogy betalált. Az Országgyűlés elé került a közélet átláthatóságáról szóló jogszabály, amelynek a lényege röviden annyi, hogy a jövőben nem lehet pénzért elárulni a hazát. Miután a kedvezményezettek már telesírták a baloldali sajtót (vagyis önmagukat), a Tényellenőr felhívta a figyelmet, hogy megjelent a finanszírozó is: a Márki-Zay Péter 2022-es kampányát támogató Action for Democracy (A4D) nevében Korányi Dávid adott ki közleményt, amelyben elítéli a törvénytervezetet. Nevezhetnénk ürgeöntő jogszabálynak is a javaslatot, hiszen sorra dugják ki a fejüket a fényre az érintettek.A magyar jogállamiságot vizsgáló szocialista EP-képviselő elmondta, hogy propagandát és "fáradt független-objektív újságírókat" látott
Egyre nagyobb bohózat, amit ezek az Európai Parlamentben és azon kívül is művelnek. Nem tudom amúgy én magam is miért lepődöm meg rendre azon, hogy a nyíltan Orbán-ellenes konkrétan baloldali képviselők minden alkalommal, amikor idejönnek hazudoznak össze-vissza, holott már a Tiszás képviselők is elmondták, hogy nekik céljuk az, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat, mert az az ő politikai hasznukat hozza. Sőt, továbbmegyek, nem tudom, mit lehetne már ezekről (balos uniós képviselők, Tiszás politikusok, Tisza-propagandisták) írni, mikor a legutóbbi Öt című ATV-s műsorban a Tisza-vezér egyik legnagyobb hazai rajongója, Dévényi István konkrétan azt mondja: „mi lenne ha nem azt mondanánk Magyar Péterről, hogy hazudozik, hanem hogy így politizál, és így nyeri meg a pillanatot”. Na mindezek után jönnek a brüsszeli besúgók és arról sírnak, hogy mennyi fáradt független-objektív újságíróval találkoztak magyarországi látogatásuk alkalmával.Az oroszok szerint civileket raboltak el és szexuális erőszakot követtek el rajtuk az ukránok
Olyan információk láttak napvilágot, hogy az ukrán hadsereg civileket rabol el a Kurszki területen. Erről az orosz külügyminisztériumnak a kijevi rezsim bűneivel foglalkozó nagykövete, Rodion Mirosznyik számolt be.Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Brüsszel a zsidótörvények logikáját másolja
Talán érthető, hogy miért a zsidótörvények jutnak eszembe az Európai Bizottság és általában a brüsszeli hatalmi gépezet magyarüldözéssel felérő eljárásáról – írja a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában Huth Gergely. A PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint miként akkor, a harmincas-negyvenes években is lapított és kivárt a kontinens jobbik része, a jóravaló többség, úgy most is többnyire csendben, megfélemlítve és álmélkodva nézi, ahogyan a közös Európánk rémisztő hellyé válik. Részletek az írásból:Az amerikai elnök a gázai civilek védelmére szólított fel
A gázai civilek védelmére szólította fel telefonon Joe Biden amerikai elnök Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnököt szombaton, ugyanakkor nem tért ki az esetleges tűzszünetre.Huth Gergely Gulyás Mártonnak: Legyél őszinte! (Partizán-videó)
A PestiSrácok főszerkesztője, Huth Gergely volt a Partizán legutóbbi adásának vendége. A műsorban a Soros-hálózatról, a civilekről és az álcivilekről, a dollárbaloldal botrányáról is szó esett, de a média helyzetéről és a szabad sajtóról is kifejtette véleményét Gulyás Márton kérdéseire válaszolva. Az interjúból az is kiderül, hogy miért nem gondolja propagandistának a jobboldali újságírókat, és vajon a balliberális oldal valóban annyira független-objektív-e, mint aminek megpróbálják láttatni önmagukat? Huth Gergely és Gulyás Márton érdekfeszítő beszélgetéséből készített összefoglalónkat olvashatják.TASZ-os üdvöskével újít a dollárbaloldal Szegeden
Összenő, ami összetartozik – idézhetjük a régi mondást, látva, hogyan szippantotta fel máris Soros hálózata az egyetlen aktív civil szerveződés irányítóját Szegeden, aki a nagyobb balhékban, tüntetések szervezésében már az elmúlt hónapokban is jeleskedett. A CEU-n végzett, eredetileg bölcsész, önismereti és kommunikációs tanácsadó, egyébként lelkes feminista 2022 végén tűnt fel a közéletben. Előbb Facebook-csoportokban tűnt fel, majd saját mozgalmat gründolt, amelynek segítségével civil megmozdulásoknak lehet "eladni" a kormányellenes akciókat, tüntetéseket. Nemcsak Szegeden állt az ilyen megmozdulások élére, hanem azonnal feltűnt az országos balhékban is Hadházy Ákos és Gyurcsányné mellett is. Majd mit ad Isten, ez év júniusában a TASZ-nál kapott munkát, mint a Magánszféra Projekt regionális koordinátora.A Déli Körvasút bővítése ellen tiltakoztak újbudai civilek
Újbudai civilek tiltakoztak a Déli Körvasút bővítése ellen szombat délután. A demonstrálók azért szerveztek fáklyás felvonulást, mert szerintük a beruházás a természetre, az ott élők mindennapjaira és az ingatlanok értékére is negatív hatást gyakorolna.A tanárok nagyon, a diákok kevésbé tudják, hogy miért is tüntetnek (Videó)
Az ötödikeinél valamivel kisebb létszámú, de még mindig igen népes tüntetéssel jelentkeztek "a tanárok mellett szolidaritást vállaló" Amnesty International diákok, akiknek legfeljebb szószólóik tudhatják, hogy pontosan miért is tüntetnek, a diákok ugyanis kevésbé voltak tudatosak. Az őket kísérő tanárok már annál inkább, szerintük a Kormányinfón elhangzott 770 ezres bruttó átlagbér is kevés – de azért most jól jönne. Viszont Varju László eközben "járulékos veszteségként" hirtelen elismerte, hogy jó állapotban van a költségvetés.Ajánljuk még