ellenzék
Szél Bernadett feladta az elveit, már együttműködne az MSZP-vel és a Jobbikkal
Tárgyalásokat kezdeményez az LMP mind az MSZP-vel, mind pedig a Jobbikkal egy esetleges választási együttműködésről – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint – az eddig a függetlensége mellett határozottan kiálló – zöldpárt a 106 egyéni választókerületben tudna elképzelni együttműködést a másik két ellenzéki erővel. Vagyis nyitottak lennének a visszaléptetésekre egymásra javára csakúgy, mint arra, hogy bizonyos megállapodások alapján egyes választókörzetekben, ahol más az esélyes, ne nagyon kampányoljanak.Bayer Zsolt: Álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el, hogy mi a baj
"Felült a halott" – így értekezett Bayer Zsolt a hódmezővásárhelyi Fidesz vereségről a Magyar Időkben.Máris összefogást sürget az ellenzék
Ha Hódmezővásárhelyen legyőzhető a Fidesz, akkor országos szinten is az – mondta Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Magyar Idők megkeresésére. A politikus szerint helyesen tették, hogy a független ellenzéki jelöltet támogatták, ami azt bizonyítja, hogy további egyeztetéseket kell folytatni a demokratikus ellenzéki pártokkal.Szél Bernadett: A Fideszből semmi nem maradt, egy kommunista párt lett
Szombaton a zöldek miniszterelnök-jelöltje egy hónapok óta szunnyadó témában tartott sajtótájékoztatót, és az MTI tudósítása szerint ügynökakták nyilvánosságáról beterjesztett LMP-javaslatról beszélt - írja a 444.Gyűlölethadjáratot folytatnak a határon túliak ellen a magyarországi ellenzéki pártok
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombati beregszászi ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben felháborítónak nevezi és elítéli a magyarországi ellenzéki pártok által indított "gyűlöletkampányt, melynek kereszttüzébe a határon túli magyarok kerültek" - írja a 888.A kárpátaljaiak szerint a magyarországi ellenzéki pártok gyűlöletkampányt folytatnak a határon túli magyarok ellen
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombati beregszászi ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben felháborítónak nevezi és elítéli a magyarországi ellenzéki pártok által indított gyűlöletkampányt, melynek kereszttüzébe a határon túli magyarok kerültek.Nézőpont: másfélszeres a kormánypártok előnye az egész ellenzékkel szemben
Másfélszer többen szimpatizálnak a kormánypártokkal – a teljes felnőtt népesség körében 40 százalék –, mint az ellenzékkel együtt – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Idők számára készült kutatásában, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel.Tökön rúgta magát a választási kampány kezdetén a Transparency International
Ha nem szálltak volna be a civil szervezetek az idei választási kampányba, talán sosem tudjuk meg, hogy egyik ikonikus zászlóshajójuk, a Transparency International olyan adatok alapján teszi közzé immár több mint két évtizede a Magyarországot rendszeresen lejárató jelentéseit, amelyeknek a jelek szerint semmilyen alapja sincs. A csütörtöki Nagy Leleplezés attól sem lett hitelesebb, hogy arra szakértőként szedték elő a Bajnai-kormány külügyminiszterét, aki az ősszel még a DK-MSZP miniszterelnök-jelöltje is volt néhány hír erejéig. A sértődött Balázs Péter szerint minden bajunkért ( vagy az ő bajáért) Orbán Viktor a felelős, de nincs probléma, mert az EU legalább rendszeresen megbüntet minket a vitáinkért. Újabb adalék az idei kampányban, hogy immár nem csak az ellenzéki, a választásokon induló politikusok akarják bebörtönözni az általuk fideszesnek vélt hivatalnokokat, hanem a magukat a politikától látszólag kényesen távol tartó civilek is.Le a kalappal! - Dopeman teljesen odavan az Orbán-beszédért (VIDEÓ)
Kegyetlen a csávó, le a kalappal – mondta Youtube-videójában Dopeman a miniszterelnök évértékelője kapcsán. Bár a rapper korábban Orbán fejet is rugdosott, sőt elindult a baloldal színeiben a Józsefvárosban, most mégis elismeréssel szólt a miniszterelnök ellenzékkel kapcsolatos véleményéről, amellyel szerinte „mindenkit kinyírt” már a kampány elején. Úgy vélte, az ellenzék statiszta Orbán Viktor játékában, „az egész brigád Orbán tányérjából eszik”.Ajánljuk még
















