ellenzék
Ez már a bejelentés? – A Párbeszéd önkormányzati képviselője szerint „lesz Baranyi és jelöltjei, és lesznek a pártok összefogásának jelöltjei”
Szélsőséges esetben magára maradhat a Kutyapárt támogatásával Baranyi Krisztina: legalább négy olyan ellenzéki párt van, akivel nem sikerült megegyezni, most pedig egy biztosnak hitt szövetséges írt arról, hogy saját jelölteket indíthatnak. Miután kiderült, hogy a Jobbik saját polgármester-jelöltet is indít a kerületben, bejelentéssel felérő kommentet tett közzé egy ferencvárosi csoportban Árva Péter, a kerületi képviselő-testület párbeszédes tagja. Bár a sajtó jelentős része tényként kezelte, hogy a pártok többsége – köztük a Párbeszéd – Baranyi Krisztina újrázását fogja támogatni, Árva arról ír, hogy ha a polgármester asszony továbbra sem hajlandó tárgyalni érdemben a pártokkal, akkor azok saját jelölteket fognak állítani. A PestiSrácok.hu megkereste Árvát, aki azt is elmondta: valójában a Párbeszéd sem állapodott meg hivatalosan Baranyival.Két évig tagadták, a múlt héten lebuktak, most pedig nem reagál az ellenzék a dollárbotrányra
Nem válaszoltak kérdésekre sem a magyar baloldal pártjai, sem az Action for Democracy (A4D) amerikai pénzgyűjtő szervezetnél a guruló dollárok botrány legújabb fejleményei kapcsán. A minap nyilvánosságra került videókon mások mellett éppen az A4D vezetője, Korányi Dávid beszél arról, hogy Soros György állhat azok mögött a milliárdok mögött, amelyeket a baloldalnak adtak Amerikából, hogy megbuktassák az Orbán-kormányt. A mostani hallgatás azért különösen érdekes, mert korábban Korányi és Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje is váltig tagadta, hogy Sorostól érkezett az óriási pénz – írja a Mandiner.Most épp ennyi pénzt kapott a baloldali "független" média az amerikai külügytől
A támogató Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének jóváhagyása nyomán döntés született a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány által működtetett pályázat első felhívására beérkezett pályázatokról. Vagyis kiderült az, hogy most éppen ezzel az ürüggyel melyik baloldali, kormányellenes médiumokat segíti az amerikai külügy, akik egyre erőteljesebben támadják Magyarországot és avatkoznak be hazánk belpolitikájába is, ahogy ez David Pressman nyilatkozataiból rendszeresen kiderül.A Medián mérése szerint tovább gyengült az ellenzéki pártok támogatottsága, a Momentum helyzete egyenesen kritikus
A legfrissebb adatok szerint, ha most lenne választás a DK alig érné el a parlamenti küszöböt, a Momentum pedig be sem jutna a parlamentbe - szemlézte a kutatást a Mandiner.A hazai baloldal az EP-ben támadja Orbán Viktort – Az EB elnöke bevallotta: az LMBTQ-lobbi miatt újabb feltételekhez köti a további 20 milliárd euró kifizetését
A decemberi és februári EU-csúcsokról, illetve a magyar jogállamisági kérdésekről tartottak vitát az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, ahol sokan kritizálták az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent azért, mert feloldott Magyarországnak 10,2 milliárd eurót, de most megjegyezte, hogy további kritériumoknak kell megfelelnünk, ha még 20 milliárd eurót szeretnénk. Természetesen a hazai ellenzék is Orbán Viktor és kormánya ellen szólalt fel, Gyöngyösi Márton szerint az európai intézmények nem elég kemények a kormányfővel, Cseh Katalin pedig nagyon pipa, amiért engedett a Bizottság elnöke a zsarolásnak. Mindeközben a Fidesz kikéri magának, hogy ideológiai alapon osztogatják a forrásokat az EU-ban, ugyanis az uniós tisztségviselők gyakorlatilag bevallották, hogy a genderlobbi ellenes magyar álláspont miatt tartanak vissza forrásokat.Orbán Viktor: sose vezet jóra, ha a rivális táborából kezdenek dicsérgetni valakit (Videó)
Megkérdezték Orbán Viktortól, hogy ki az a személy az ellenzék soraiban, akit a legjobban kedvel vagy értékel. A kormányfő frappáns választ adott: mint mondta, azért nem mondja meg, hogy ki az, mert ezzel neki ártana a legtöbbet, hiszen nem vezet jóra, ha a rivális tábor dicséri az embert. Egyúttal azt is megjegyezte, hogy ő is odafigyel, ha a másik oldaltól ilyet hall.Szalai Piroska: a külföldi „felforgatóknak” logikus tervük volt
Több száz éves közgazdasági tanokat döntött meg az infláció. Közben a DK pedig mindent szabotálni akart: többek között a minimálbér-emelést is – írja a Mandiner.Egy új metró építéséről hazudozik a DK-s Szaniszló Sándor, és ezzel egy százmilliárdos beruházást veszélyeztet
Teljesen irreális opció választására, a felszín alatt vezetett vasút ötletére motiválja a XVIII. kerületieket Szaniszló Sándor, ezzel százmilliárdos beruházást veszélyeztet. Vitézy Dávid szerint egyre több DK-s polgármester folytat hazugságokra épülő vasútellenes kampányt.Egy DK-s politikus megerősítette, hogy a számlagyárügy összefügg a baloldal kampányfinanszírozási botrányával
Ismeretes, néhány héttel ezelőtt csapott le a NAV egy hatalmas számlagyár működtetőjére, egy praxisától eltiltott ügyvédre. Azóta kiderült, hogy az ügy érintettje nem más, mint Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. Karácsony Gergely nem ismeri az eset részleteit, ahogy a többi baloldali fővárosi politikus sem tud semmit, ellenben a DK-s Szaniszló Sándor szerint összefüggés van a számlagyárügy és a baloldal kampányfinanszírozási botránya között. – írta meg a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















