ellenzék
Baranyi Krisztina szerint a viták miatt jó pár kerületet bukhat az ellenzék a közelgő választásokon
„Talán egyetlen kerületben sincs ennyire sokszínű ellenzéki koalíció, mint nálunk, hiszen a »hatpárti szövetségen« kívül a Kétfarkúak is fontos szerepet kaptak a kerület vezetésében, én pedig egyik pártnak sem vagyok a tagja. Ennyi különböző érdek óhatatlanul is súrlódásokhoz vezet” – mondta a Jelennek adott interjújában Baranyi Krisztina, a főváros IX. kerületének polgármestere.Tényleg meggyőzte már az ellenzék a szavazóit arról, hogy külföldi támogatással kell megdönteni a törvényes magyar kormányt?
Az elmúlt másfél év egyik legkomolyabb belpolitikai fejleménye, hogy az ellenzék a megmondóembereivel, influenszereivel, propagandistáival, kereskedelmi médiájával egyetemben a saját buborékjában a közbeszéd részévé tette a hazaárulás legalizálását. A cél az, a szavazóik szokják meg – és kognitíve, illetve érzelmileg is fogadják el –, hogy a politikai elitjüket és a sajtójukat is külföldről finanszírozzák. Ez persze már így van sok-sok éve, de most érezték úgy, hogy már ezt büszkeséggé lehet emelni: a külföldi, a nyugati az igazi, pénzben is, sajtóban is, ideológiában is, érdekben is.A DK és az MSZP biztosan közösen indul – hogy Baranyit ki támogatja, az "demokratikusan" eldől a pártközpontban
Baranyi Krisztina múlt héten vagy 12 fővel erődemonstrációt tartott, és bejelentette, hogy pártokkal, vagy anélkül, de ő bizony elindult. A IX. kerületben közös frakcióban ülő DK-sok és szocialisták kedden a Nagyvárad téri aluljáróban hivatalosan is az eredményeket bemutató programnak kampányzárót tartottak: Baranyi tömegét valamelyest felülmúlva ők is bejelentették, hogy még a színen vannak, és közös programjuk is van. Egyelőre egy valamijük nincs: Baranyijuk. Vagy bármilyen konkrét polgármester-jelölt.Lenin-fiúkkal, a "román" Para-Kovács Imrével és az LMBT-forradalmárokkal emlékezett meg az ellenzék '56-ról (Videó)
Fasisztákat üldöznek, fekete-vörös zászlóval, Lenin-fiúk szettben masíroznak, mindeközben megélik román identitásukat– nagyjából így lehetne összefoglalni a baloldal '56-os megemlékezés helyetti tüntetését, ahol Karácsony Gergely főpolgármesteri teendőit ismét félretéve felvállalta, hogy a permanens proletárforradalom élére áll. A PestiSrácok.hu a helyszínről követte, hogy hogyan ünnepeltek a bolsevik örökség zászlóhordozói, így megtaláltuk „Az” adománygyűjtő ládikát, az LMBT szexuális forradalmárokat, és persze az ellenzéki tüntetések állandó bútordarabjait, akik '56 helyett inkább a kormánybuktatásra szeretnének emlékezni. Ha kíváncsi az ellenzék megemlékezésének további részleteire, ITT elolvashatja helyszíni tudósításunkat!Szürreális jelenetek - Egyetlen baloldali képviselő sem jelent meg a terézvárosi testületi ülésen
Határozatképtelen volt a keddi terézvárosi testületi ülés, már ha jelen lett volna olyan személy, aki ezt jogszabály szerint megállapíthatta volna. Ugyanis Soproni Tamás polgármester és a VI. kerületi baloldal kollektíven távol maradtak az üléstől. A kormánypárti képviselők szerint megdöbbentő, ami történt, hiszen ilyen még nem fordult elő Terézvárosban. Ráadásul a polgármester még a helyettesítéséről sem gondoskodott. Úgy tűnik kellemetlen lett volna szembenéznie azokkal a kérdésekkel, amelyek a terézvárosi szakrendelőhöz köthető szabálytalanságokról szólnak. Továbbá meg kellett volna magyaráznia, miért okozott megközelítőleg 118 millió forintos kárt a kerületi lakosoknak.Pankotai Lili állítja, hogy nem vett részt egyetlen tüntetés szervezésében sem
Az ötlet jó, a kezdeményezést támogatni kell, fontosabb kérdéseket tesznek fel, mint az elmúlt évek népszavazásai során, de nincsenek meg a források, a struktúra a normális lebonyolításához, emiatt nem lesz hiteles az eredmény, rengeteg helyre nem fog eljutni, sokan nem fognak úgy informálódni, ahogy kellene – jelentette ki Pankotai Lili az alternatív oktatási népszavazási kampányról, amellyel nyomást szeretnének gyakorolni a kormányra a Magyar Jelen Nyílt Sisak című műsorában.Párhuzamos univerzumok: a 444.hu szerint nem az ellenzék, hanem Németh Szilárd telepedett rá az oktatásra
A 444.hu szerint Németh Szilárd rátelepedett az oktatásra és távol kellene magát tartania az iskoláktól. Mindeközben Szabadság! Érted.” névvel szervez a Fővárosi Önkormányzat tanártüntetést október 23-án, a Tanítanék Mozgalom, az Egységes Diákfront és az ADOM Diákmozgalom társaságában. Értjük, hogy összekavarodtak épp a párhuzamos univerzumok, azt viszont ne felejtsük el kik voltak azok, akik a diáktüntetéseken beszédeket mondtak, illetve a felvonulásokon pózoltak, miközben napi szinten szurkolnak azért, hogy ne jöjjenek meg azok a pénzek Brüsszelből, amik hozzásegítenék a tanárokat a béremeléshez. Aki elfelejtette az görgessen, segítünk.A BLM-szobor után hamarosan érkezik Ferencvárosba egy, a magyarságba és a Fradiba egyszerre belerúgó „modern műalkotás”
Baranyi Krisztina és társai ismét megvillantak Ferencvárosban. Az elképzelések (és a baloldali egyetértés) következményeként egy olyan „különleges” műalkotás kerül hamarosan a Ferenc térre, amely egyszerre rúg bele a Fradiba és a teljes magyarságba, közben utal a „fideszes oligarchákra”, illetve sértegeti a pápát is, emellett nem mellékesen hatalmi jelképeket is szimbolizál. Emlékeznek még a szivárványos szoborra Ferencvárosban? Na, ebben az esetben is arról van szó, hogy a totálisan alkalmatlan helyi baloldal szerint a felesleges szobor célja, hogy „párbeszédet kezdeményezzen a helyiekkel”, hiszen Baranyi Krisztináék szerint ennél fontosabb dolog jelenleg nincs is a kerületben, a valós problémákról pedig éppen párbeszédet nem akar folytatni az ellenzék.Adatgyűjtésbe kezdett az ellenzék, ha már szavazatokat nem tudnak szerezni
A baloldal kampányszerű adatgyűjtései természetesen politikai célt szolgálnak – mondta Zila János az ellenzéki aláírásgyűjtési kampányokról. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint a DK a mostani akciója segítségével magához köthet olyan szavazókat, akik korábban más politikai szervezetekhez húztak – számolt be a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















