ellenzéki összeomlás
Újabb LMP-s politikust zártak ki a pártból
Egyre inkább morzsolódik az LMP és az ellenzéki összefogás: újabb politikus jelentette be, hogy külön indul, a baloldal és a Fidesz jelöltjével szemben Veszprém megye 3-as számú választókerületében.Továbbra is képtelen a listaállításra a baloldal
Márki-Zay Péter először a saját frakcióállításról mondott le, majd az általa kért három roma politikus szerepeltetéséről, de még így is képtelen kiegyezni egyetlen mandátumon az ellenzék, enélkül pedig a közös listát sem tudják felállítani. A listaállításról szóló tárgyalások egyébként azért állnak, mert Karácsony Gergely főpolgármester, aki egyúttal a Párbeszéd társelnöke is, éppen síel. Mindeközben Schiffer András úgy nyilatkozott: elégedetlen a politikai elit teljesítményével, ezért a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra szavaz.Egyre több ellenzéki szavazó tér vissza a Kutyapárthoz
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) szavazói a „bárkit, csak ne Orbánt” hozzáállás jegyében sokáig erősítették az ellenzéki összefogás táborát, és saját pártjuk ellenében inkább a baloldal közös jelöltjeit támogatták, azonban úgy tűnik, ez a tendencia változóban van. Az IDEA Intézet elemzésében egymást követő három havi eredmény tendenciáját vizsgálva mutatta ki, hogy a Kutyapárt szavazói visszatértek az összefogáson kívüli liberális párthoz. A felmérés szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt stabilan három százalékot kapna egy most vasárnap esedékes választáson. A kutatás tükrében ez leginkább Márki-Zay Péternek köszönhető, aki nemhogy a „csalódott fideszeseket” nem tudta megnyerni, de elidegenítette a balos választókat is.Márki-Zay elszólta magát: a DK-szavazók öt százaléka nem voksolna az összefogásra
Simon András felügyelete mellett tartotta meg szokásos vasárnapi videobejelentkezését Márki-Zay Péter. Hiába volt azonban mellette a gyámul kinevezett volt újságíró, a hódmezővásárhelyi polgármester elszólta magát, és beismerte, hogy a hátországának vezető pártját adó DK szavazóinak egy része nem támogatja a közös listát.A Political Capital is megcáfolta a baloldali pártokat
A jobboldalisággal távolról sem vádolható Political Capital is megcáfolta az ellenzék aláírásgyűjtéssel kapcsolatos hazugságait: nem lehet április 3-án megtartani az ellenzék által kezdeményezett népszavazást, ha minden hátralévő jogi aktus csak egy napot venne igénybe, a jogorvoslati határidők miatt akkor is kicsúszna a határidőből a baloldal.Márki-Zay Péter „megvásárolt ellenzéki politikusokról” és belső árulókról beszélt
Nem állt le, folytatja. Márki-Zay Péter újabb interjúban ment neki a saját táborának, és arról beszélt, hogy tudomása van olyan ellenzéki politikusokról, akiket megvett a Fidesz. Sőt, ennél is tovább ment, és visszatért ahhoz a narratívához, hogy aki őt támadja, az az ellenzék árulója, és kijelentette, hogy vannak csatornák, amik ellenzékinek tűnnek, de a Fidesz szekerét tolják. Újabb zseniális megfejtéseket talált tehát arra, hogy miért ennyire népszerűtlen, és természetesen véletlenül sem azt, hogy a verbális ámokfutása már senkinek sem szimpatikus.Gattyán György: az ellenzéknek csak akkor vagyok „jó fej milliárdos”, ha fizetek nekik
Mióta tudjuk, hogy mindenki, aki nem kér a Gyurcsányékkal való összefogásból az vagy "fideszes áruló", vagy ostoba, azóta nehéz helyzetben vannak a baloldal kritikus hangjai. Az első áldozat Schiffer András volt, aki bár korántsem szimpatizált a kormánnyal, közellenség lett az ellenzék soraiban. Márki-Zay Péter még a saját szövetségeseit sem kíméli a hasonló kijelentéseivel, de az utóbbi időben Gattyán György is kedvenc céltáblája az összefogás toleráns és elfogadó tagjainak. Mióta a Digitális Magyarország Mozgalom vezetője bejelentette indulását a választáson "jó fej milliárdosból" hirtelen "pornómágnássá" változott. Mindez annak tükrében különösen érdekes, hogy mikor Fekete-Győr Andrásnak magyar sikerekről kellett beszélnie egy évvel ezelőtt, valahogy csak az ő sikerei ugrottak be neki.Újra nemet mondtak Márki-Zay kérésére az ellenzéki pártok
Újra kikosarazták a baloldali miniszterelnök-jelöltet a az őt "támogató" pártok. A döntés ismét a közös lista összeállítása kapcsán született, ezúttal a hódmezővásárhelyi polgármester "roma kvótára" vonatkozó kérését utasították el. A három roma nemzetiségű képviselőt listás helyen bejuttató javaslattal Márki-Zay azután állt elő, hogy saját frakcióra vonatkozó kérését megtagadták a pártvezetők.A Kutyapárt elnöke szerint nem járt jól az ellenzék Márki-Zay Péterrel
Nehezen idomíthatóak a Kétfarkú Kutyák. Márki-Zay Péter verbális ámokfutása már a liberális viccpárt soraiban is felháborodást keltett. Kovács Gergely már többször is kifejezte nemtetszését az ellenzéki jelölttel kapcsolatban, legutóbb pedig a Telexnek adott interjújában fejtette ki véleményét a hódmezővásárhelyi polgármesterről. Márki-Zay egyébként többször is a viccpárt ellen kampányolt, majd nagyvonalúan felajánlott nekik egy listás helyet, amennyiben mellé állnak, mindezt azután, hogy kiderült: a Kutyapárt akár saját frakcióval is rendelkezhet a választások után. Ez az igazi politikai "bravúr" meglehetős visszatetszést keltett Kovács pártjában.Ajánljuk még

















