európa
Kétszáz év múlva nem lesz Európa! - Az Öreg vendége Lóránt Károly közgazdász
Legalábbis abban az értelemben, amit ma ismerünk - jelentette ki Lóránt Károly közgazdász. Kicserélődik a lakosság, nem lesz sem francia, sem német, sem angol, sem román, sem lengyel, sem magyar. Ugyanis a muszlimok végleg eláraszthatják Európát- mondta vésztjóslóan a közgazdász. Lóránt készített egy Excel táblázatot demográfiai előrejelzésként, és az jött ki, hogy az európai népek születési arányai teljesen elmaradnak a bevándorolt muszlim lakossághoz képest. Persze ez még nem a vég. Egyelőre folyik a küzdelem a globalista, wokeista, genderista, lmbtq ideológia, azaz a mélyállam és a patrióta, nemzetállamban hívők között. Ami "menő", és ami nem
Évek óta hallgatjuk, hogy fideszesnek, meg jobboldalinak, meg konzervatívnak lenni nem menő. A mai napig nem tudok ezzel a kijelentéssel mit kezdeni, meg azokkal sem, akik összekeverik a politikát valamiféle menőségi versennyel. Mintha az lenne egy politikus egyetlen dolga, hogy “menő” legyen – persze nem baj, ha az, de a politika sokszor nem erről szól. Egyébként meg nehéz megmondani, hogy mi számít menőnek: szerintem például az, amikor valaki külföldön tárgyal azért, hogy legyen olcsó energiája a belpesti dologtalanoknak, hogy fel tudják tölteni a hatszázezres telefonjukat, meg az, amikor valaki idehoz egy gyárat, hogy az embereknek legyen munkája. Ja, és az is, amikor valaki szereti a hazáját, és napi szinten küzd érte. Szóval jobboldalinak lenni valahol mégiscsak menő. Ursula és Friedrich együtt tettek hitet Európa teljes elhülyítése mellett
Európa királynője kapta az idén a Nemzetközi Nagy Károly-díjat, az elismerést odaítélő alapítvány tudatta, hogy a választás idén azért esett az Európai Bizottság elnökére, mert meghatározó szerepet játszott az uniós tagállamok egységének megőrzésében, a koronavírus-járvány kezelésében, az Oroszországgal szembeni közös kiállásban, valamint a zöld átállás, a Green Deal előmozdításában. Mivel ezt valószínűleg komoly ábrázattal adták elő, adódik a következtetés, hogy az alapítványban kizárólag kretének ülnek, figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a díjazott, a német kancellár és a spanyol király még náluk is nagyobb baromságokat hordott össze, emelve ezzel az ünnepélyes pillanatok fényét. Egyedüli jelöltként is bukott 68 szavazatot Weber, de az önök életét azért tönkre akarja tenni
Biztosan nagyon izgulhatott Manfred Weber tegnap az Európai Néppárt tisztújítóján, ahol ellenjelölt nélkül választották meg a pártcsalád élére, ismét. A politikai üstökösnek még így is sikerült elbuknia 68 szavazatot, az 570 szavazatból ugyanis csak 502-t kapott. Biztos nem a tiszás képviselőké, mert nekik nincsenek saját gondolataik, és maximálisan Weber kegyeitől függ a sorsuk, meg ezt onnan is lehet tudni, hogy Weber a nagyívű beszédében Magyar Pétert simizte, vagyis a tiszásoknak sikerült elég mélyre nyalniuk. De lényeg a lényeg, ünnepelni való teljesítmény ez Webertől, hiszen nála jelenleg – ezek szerint – nincs jobb. Át is kalapálták gyorsan a Szolidaritás Ukrajnával nevű határozatot ennek örömére, amely többek között kimondja, hogy az Európai Néppárt további fegyvereket és pénzügyi támogatást kíván küldeni Ukrajnának. A régi iPod Shuffle-nek és az unalomnak rengeteg köze van az életveszélyes politikai döntésekhez
Ahogy az ember öregszik, úgy kezd egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítani régi kütyüknek, amik annak idején örömet okoztak. Éppen ezért tölt el boldogsággal, amikor az én koromban azt látom, hogy Amerikában a Z generáció életében újra divat a klasszikus iPod Shuffle, amiért kapkodnak a fiatalok, pedig már nem is gyártják. Tudják, arról a kütyüről beszélek, aminek még nem volt érintőképernyője, csak egy pici kontrollpanel az elején, és akkora, mint egy öngyújtó, rá lehet csíptetni az övre. Ja, természetesen csak bedugós fülhallgatóval használható. Ez látszólag teljesen jelentéktelen téma, de ha meg akarjuk érteni, hogy miért van, hogy jólétben unatkozó emberek valamiért le akarnak számolni a biztonságot jelentő civilizációjukkal, vagy hogy miért akarnak mindenképpen háborút Oroszországgal, akkor mégis érdemes gondolkozni az iPod Shuffle-ön, és ezen a jelenségen. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.