európai határvédelem
A Liga olasz párt tüntetést tart a határok védelmében a Matteo Salvini elleni bírósági tárgyalás lezárásakor
A Liga jobboldali olasz párt több mint száz politikusa vesz részt a határok védelmében a szicíliai Palermóban péntekre meghirdetett megmozduláson, amelyet a Matteo Salvini pártfőtitkár, miniszterelnök-helyettes és közlekedési miniszter, volt belügyminiszter elleni bírósági tárgyalás lezárásával egy időben tartanak meg – közölte a jobboldali erő.Kovács Zoltán: valós problémákra valós megoldásokat keresünk
A magyar uniós elnökség prioritásait azzal az ambícióval fogalmaztuk meg, hogy beszéljünk valós problémákról, és keressünk rájuk valós válaszokat – hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Mindent a soros EU-elnökségről! című kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön Budapesten.Minden határ egyenlő, de egyes határok egyenlőbbek a többinél
Ha a tipikus, megkülönböztető jelzéssel el nem látott afrikai vagy ázsiai migráns Oroszországon vagy Fehéroroszországon átutazva próbál bejutni az EU-ba, akkor közös határvédelmet, taposóaknát és seggberúgást kap a fogadóbizottságtól. Ha nem kerül ekkorát, mert sikerült időben jegyet foglalnia az embercsempésznél, és ennek köszönhetően Szerbia felől érkezik, akkor Magyarországot büntetik meg, ha nem engedi be. Minden ember egyenlő, kivéve, ha a rossz ösvényt választ a néger, mert onnantól nem menedékkérő, hanem hibrid támadó, továbbá aljas felforgató, aki Putyin gonosz szándékai szerint akarja tönkretenni a kontinenst. Hogy mi a határ, azt meg az aktuális brüsszeli Göring mondja meg.Orbán Viktor: Európa háborúba lépésének előkészítése zajlik (VIDEÓ!)
Ami ma Brüsszelben történik, az hangulati előkészítése Európa háborúba lépésének – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor szükségesnek nevezte az ország önvédelmi képességének megerősítését.Bakondi György: az EU mentesítené a büntetés alól a migrációt segítő szervezeteket
Az Európai Parlament és az Európai Bizottság olyan jogszabály megalkotásán dolgozik, amely szerint nem lehetne büntetőjogilag felelősségre vonni az illegális migrációt segítő civil szervezeteket – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a TV2 péntek reggeli, Mokka című műsorában.Brüsszel továbbra sem a migráció megállítására és a külső határok védelmére összpontosít
Brüsszelben továbbra is a migráció kezelése az, ami a gondolkodás középpontjában áll, nem pedig a migráció megállítása, sem pedig a külső határok védelme - hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva csütörtökön.Levélben szólította fel Brüsszelt a határvédelmi költségek megtérítésére Varga Mihály
Varga Mihály kemény üzenetet küldött az Európai Bizottságnak, melyben felszólította az uniós testületet, hogy térítsék meg Magyarország határvédelmi költségeit, mert nemcsak hazánkat, hanem az egész kontinenst védjük.Határvédelemre nem, de a bürokraták fizetésemelésére jut forrás az uniós költségvetésben
Nyilvánosságra került az Európai Unió jövő évi költségvetése, nagy meglepetésekre azonban ne számítsunk. Míg a közös határok védelmére Brüsszelben továbbra sem szánnak túl sokat, addig bőven jut pénz a bürokraták fizetésének növelésére, és persze érzékenyítésre is. De nem feledkeznek meg Ukrajnáról sem, hiszen mégiscsak az a prioritás, hogy Kijevet támogassák a tagállamok rovására.Ajánljuk még