felvételi
"És akkor előjött ez a szemét figura a pénzzel..." – Újabb szülő állítja: félmilliót kellett volna fizetnie, hogy gyermekét felvegyék az Eötvösbe
Újabb hangfelvétel jelent meg az Eötvös József Gimnázium elmúlt hetekben kirobbant felvételi botrányával összefüggésben, ezúttal a Fullank.hu-n. A portál kiadója, Menyhért Mészáros László egy elváltoztatott hangú illetővel beszélget, aki azt állítja, korábban az iskola tanulója volt, és később szülőként a jó jegyekkel rendelkező gyermekét szerette volna átjelentkeztetni az Eötvösbe 2010 környékén, ám ezért állítólag félmillió forintot kellett volna fizetnie.A felvételi szabályok változása nem érinti az önkéntes katonai szolgálat adta többletpontokat
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a felvételi szabályok változása nem érinti az önkéntes katonai szolgálattal megszerezhető többletpontokat; az erre jelentkező fiatalok továbbra is jogosultak maradnak azokra.Ismét lehet szóbeli felvételi az egyetemeken – Jóval több jogosítványuk lesz az intézményeknek a hallgatók kiválasztásában
Jóval több jogosítványuk lesz az egyetemeknek a hallgatók kiválasztásában – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten. Csák János tájékoztatása szerint a rendszer a 2024-es őszi szemeszterben lép életbe, így elsőként a jelentkezésüket 2023 decemberében beadó diákokra vonatkozik.Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat
Az Oktatási Hivatal csütörtöki közleménye szerint szombaton tíz órától írnak központi középfokú felvételi vizsgát a klencedik évfolyamra, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok. Az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával rendezik meg.Felvi.hu: Nyilvánosak a pótfelvételi ponthatárai
Nyilvánosak az idei pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések ponthatárai; a jelentkezők a felvi.hu oldalon böngészhetik, hogy bekerültek-e az általuk megjelölt oktatási formára. Azok a diákok, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, SMS-értesítést is kapnak eredményükről.Felsőoktatás: többen tanulhatnak ingyen
Tízezerrel kevesebben lehetnek egyetemisták ebben az évben, mint tavaly, de arányaiban sokkal többen kaptak ingyenes helyet, és a felvételizők több intézménybe a korábbinál magasabb átlagpontszámmal kerültek be. Azok a fiatalok, akik most nem jártak sikerrel – a szokásostól eltérően – az idén még a pótfelvételin is számíthatnak államilag támogatott férőhelyekre – mutatott rá cikkében a Magyar Nemzet.Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat; ezzel eldőlt, hogy a több, mint 91 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A jelentkezők száma mintegy húszezerrel kevesebb, mint tavaly, amikor több, mint 112 ezren felvételiztek valamely felsőoktatási intézménybe. A ponthatárokra a felvi.hu-n kereshet rá szakonként az érdeklődő.Ma este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat
Csütörtökön este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat; a felvételizők idén a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről. A diákok este nyolctól a bevált gyakorlat szerint SMS-ben közvetlen értesítést kapnak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak a ponthatárokról. Mivel a járványügyi készültség jelenleg is fennáll, a hagyományos ponthatár-kihirdető rendezvény ezúttal elmarad. A Pont Ott Parti résztvevőinek száma az elmúlt években jócskán felülmúlta az ötszázat, ezért az érvényben lévő jogszabályi előírások szerint idén nem lehet megrendezni az eseményt – közölte korábban az Innovációs és Technológiai Minisztérium.Ajánljuk még