fogyasztás
Megint azzal hergelik a magyarokat, hogy ők a legszegényebbek az EU-ban
Magyarország lett az Európai Unió legszegényebb országa tavaly, aminek részben következménye a kiskereskedelmi forgalom jelentős visszaesése – ezzel hergel legalábbis GKI Gazdaságkutató Zrt.Kezdünk a régiek lenni, ami a fogyasztásunkban is meglátszik
Egyre dinamikusabb a fogyasztás helyreállása: márciusban 4,2%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, ezzel már három egymást követő hónapban nőtt a fogyasztás – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.A KSH adatai alapján túl vagyunk a nehezén: nagy visszaesés után ismét nő a fogyasztás
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 4,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 6,4, az üzemanyag-kiskereskedelemben 19,5 százalékkal visszaesett az értékesítés volumene 2023-ban, az előző évihez képest, a teljes évre vetítve – összegezte az Index a KSH friss adatait. Az is kiderült ugyanakkor, hogy túl vagyunk a nehezén, hiszen – naptárhatástól megtisztítva – decemberre az előző év decemberéhez mérten már csak minimális – naptárhatástól megtisztítva 0,2 százalékos volt – a visszaesés a kiskereskedelem egészére vetítve.Spórolással védekeztek a magyarok az infláció ellen, ami a fogyasztási számokon is meglátszik, de már látni a fényt az alagút végén
Az egész Európát sújtó háborús infláció kihatott a magyarok fogyasztási szokásaira is, hiszen visszább vettünk a költekezésből, amit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számai is igazolnak. 2023. decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,0, naptárhatástól megtisztítva 0,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Ugyanakkor javulás várható, mivel kilábaltunk az inflációból és a bérek is növekedhetnek idén.Óvatosabbak a magyar fogyasztók: a háztartások pénzügyi helyzetét vizsgálta a Nézőpont Intézet
A Nézőpont Intézet Fogyasztói Barométere 2023 végén ismét megvizsgálta a háztartások pénzügyi helyzetét, fogyasztási szokásait és jövedelmi várakozásait. A kérdőíves lakossági felmérés a háztartások aktuális bevételi forrásait és költségeinek kategóriát is számszerűsíti.Áprilisban javult a gazdasági és a fogyasztói hangulat az euróövezetben
Áprilisban az euróövezetben a vártnál kevésbé javult a gazdasági hangulatindex, míg a fogyasztói hangulat az egy hete közölt előzetes adatokkal összhangban javult – derült ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön kiadott felméréséből.Ötéves csúcsot döntött az éves hazai áramfogyasztás tavaly
Magyarország villamosenergia-felhasználása 4,9 százalékkal emelkedett tavaly az előző évhez képest, ezzel ötéves csúcsot állított be − közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden, villamosenergia-piaci jelentésében.Áder János szerint hosszú távon nem fenntartható a jelenlegi fogyasztási kultúra
A világ minden pontján a dobd el kultúra a jellemző, ami nem fenntartható – mondta Áder János köztársasági elnök a fenntarthatósági témahetet megnyitó tanórán hétfőn Budapesten. Megfogalmazása szerint a dobd el kultúra magában foglalja azt, hogy a nyersanyagokból terméket gyártanak, amit aztán rövid ideig használnak, majd eldobják, és mivel a rendszerben nincs helye az újrahasznosításnak, a hulladék mennyisége egyre csak nő.Ajánljuk még