forró krisztián
Szijjártó: a szlovákiai magyar közösség egységes és erős
A szlovákiai magyar közösség egységes, erős és politikailag is egységet tudott felmutatni - értékelte a szlovákiai elnökválasztás első fordulójának eredményét a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Magyar jelöltre is szavazhatnak a szlovákiai elnökválasztáson
Megnyílt közel hatezer választóhelyiség országszerte Szlovákiában szombaton reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének hatodik közvetlen államfőválasztása, amelyen az előzőekhez hasonlóan ezúttal is indul magyar jelölt, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke, Forró Krisztián személyében.Orbán Viktor a felvidéki magyar párt elnökével tárgyalt az összefogásról
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Forró Krisztiánt, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnökét, köztársaságielnök-jelöltjét – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Márciusban tartják az államfőválasztást Szlovákiában, magyar jelölt is lesz
Március 23-án tartják az államfőválasztás első fordulóját Szlovákiában – jelentette be a pozsonyi parlament elnöke, Peter Pellegrini hétfőn.Szijjártó Péter: a Szövetség az ellenszél dacára is jól szerepelt a szlovákiai választáson
A Szövetség az "elképesztő ellenszél" ellenére is jól szerepelt a szlovákiai választáson, és az elmúlt másfél évtized legjobb eredményét érte el – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Pozsonyban.Szlovákiai magyar párt: ötödször is megpróbálták ugyanazt, ötödször is ugyanaz az eredmény
Szembejött a valóság a hurráoptimizmusnak és a sikerbe vetett töretlen hitnek. Szükséges dolgok ezek, csak nem pótolnak minden más munkát, amit egy pártnak el kell végeznie. A korábbi, zsinórban négy MKP-kudarc után most a bázisában döntően az MKP-ra épülő Szövetség is fennakadt a rostán, megint csak kívülről nézheti majd a szlovák parlament lenyűgözően impozáns épületét. A csalódás mellett nem szabad elhallgatni, hogy a vereség nem előzmény nélküli, és nem is váratlan.Visszatérhet Orbán Viktor szövetségese Szlovákiában, a magyar pártok viszont megint elhasaltak a választáson
Évtizedes fáziskéséssel megérkezett Szlovákiába a nagypolitika szintjére a patrióták vs. globalisták ellentét. Korábban teljesen lekötötte őket a magyar vagy nem magyar, az utóbbi időben pedig a maffiózó vagy nem maffiózó kérdés, így nem nagyon maradt érkezése az országnak a mindennapi életben is megkerülhetetlen woke-ügyekre. Mostantól viszont a szlovák parlamentben fontos kérdésként merülhet majd fel a migráns vagy nem migráns és gender vagy nem gender kérdés is, tovább ingatva az így is rendkívül változékony és instabil szlovák belpolitikát. Robert Fico pártja, a Smer (Irány) magabiztos győzelmet aratott, és jó esélye ígérkezik arra, hogy az elkövetkezendő években ismét ő irányítsa Szlovákiát. A szélsőliberális Progresszív Szlovákia (PS) a vártnál kicsit gyengébben szerepelt, de így is második erő lett. Igor Matovič, az előző választás nagy nyertese távol került a hatalomtól, a magyaroknak pedig ezúttal Szövetség név alatt sem sikerült bejutniuk a parlamentbe.Szijjártó Péter: a Szövetséggel való megállapodás alapján a kormány folytatja a felvidéki magyar közösséget támogató programjait
A kormány ezentúl is folytatni fogja a felvidéki magyarság támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjait a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt kérésére, de ezek sikeréhez fontos a parlamenti képviselet megléte is, ezért lényeges az is, hogy minden magyar elmenjen szavazni hétvégén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a szlovákiai Borsiban.A felvidéki magyarság egyre inkább érzi a választások súlyát
A felvidéki magyarság egyre inkább érzi a szeptember 30-án esedékes szlovákiai parlamenti választás súlyát – vélekedett a Szövetség elnevezésű magyar párt elnöke pénteken az M1 Ma reggel című műsorában. Forró Krisztián a Dunaszerdahelyen készült interjúban azt mondta: a közvélemény-kutatások rendre azt mutatják, hogy a Szövetség egyre erősödik, a polgárok pedig egyre inkább a párt felé fordulnak.Ajánljuk még