PS-exkluzív! Heteken belül jogerős ítélet születhet Vizoviczky László korrupt rendőrei ügyében, a Fővárosi Ítélőtáblán (videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 szeptember 10. A Pesti Srácok exkluzív információja szerint több mint 11 év tárgyalás után októberben jogerős ítéletet hirdethetnek a Vizoviczki László lefizette korrupt rendőrök, köztük főtisztek büntetőperében. A Fővárosi Ítélőtáblán október 9-re, 16-ra és 30-ra tűzték ki az elsőfokon súlyos fegyházbüntetésre ítélt egykori rendőrtisztek ügyét. Tartaléknapként november 13.- át nevezték meg. Vizoviczki maga, miután két éve mindent beismert, két ítéletét egy ítéletben foglalták össze és azt is kitöltötte, már szabadult. A korrupt rendőrök a februári elsőfokú ítélet után szabadlábon távozhattak a tárgyalóteremből. Most azonban eljött az igazság órája számukra is.
Jogerősen négy évet kapott a Márki-Zay Pétert támogató korrupt romavezető, aki a 30 milliót sem tarthatta meg, sőt egymilliót még fizetnie kell (videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 június 27. Jogerősen is négy év szabadságvesztésre ítélték ma a Fővárosi Ítélőtáblán Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat volt vezetőjét, aki saját beosztását bocsátotta árúba 30 millió forintért, csak lebukott. Az elsőfokú ítélethez képest annyi változás történt, hogy Agócs egészségügyi állapota miatt börtön fokozat helyett fogházban kell letöltenie a büntetését, ugyanakkor a pénzbüntetést egymillió forintra emelte a táblabíróság. Így Agócs János nemcsak az elnöki posztjáért kapott 30 milliót bukta, hanem még fizetnie is kell.
Gyárfás Tamást korlátozza a táblabíróság, a Fenyő-gyilkosság vádlottja nem hagyhatja el Magyarországot (videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 június 4. Az emberölés bűntette miatt Gyárfás Tamás és társa ellen folyamatban levő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2024. június 4-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatva elrendelte Gyárfás Tamás elsőrendű vádlott bűnügyi felügyeletét a másodfokú eljárás befejezéséig. Az elsőrendű vádlott engedély nélkül Magyarország közigazgatási területét nem hagyhatja el, lakó- és tartózkodási helyét nem változtathatja meg. Köteles továbbá hetente egy alkalommal a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon személyesen jelentkezni. Ismert, Gyárfást elsőfokon 7 év fegyházra ítélték a Fenyő-gyilkosság ügyében.
Kijöhet a börtönből az antifa terroristaPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 május 15. Sajtóközleményben tudatta a Fővárosi Ítélőtábla, hogy milyen feltételek teljesülése esetén hagyhatja el a börtönt Ilaria Salis.
Nem tudta megfélemlíteni Gyurcsány a táblabírósági bírákat – Másodfokon is elítélték Varju László DK-alelnökötSLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 február 22. Hiába fenyegette meg korábban a bírókat és az ügyészeket Gyurcsány Ferenc DK-vezér, hiába akart személyesen nyomást gyakorolni ma a táblabíróság bíráira, bűnösnek mondták ki valamennyi vádpontban és másodfokon is elítélték ma a Fővárosi Ítélőtáblán Varju Lászlót, a DK alelnökét és országgyűlési képviselőjét. A táblabíróság három tagú tanácsa ítéletével nemcsak igazságot szolgáltatott, hanem azt is jelezte: semmilyen módon nem befolyásolható a független magyar bíróság. Az ítélet tükrében felmerül a kérdés: meddig lehet még országgyűlési képviselő a három bűncselekményben is bűnösnek talált Varju László?
Hiába próbálja megfélemlíteni Gyurcsány a táblabíróságot, ítéletet mondanak Varju László felett (videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 február 21. Eljött a végítélet órája Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke számára: csütörtökön ítéletet hirdethet a Fővárosi Ítélőtábla a büntetőügyében. Nagy a tét: ha kimondják bűnösnek és jogerősen elítélik, elvesztheti az országgyűlési képviselői mandátumát is. Országgyűlési képviselő nem lehet az, akit büntetőügyben jogerősen elítélnek. Varju Újpestet képviseli a Tisztelt Házban. Az újpesti Fidesz a táblabíróságra bízza, hogy igazságot szolgáltasson. A táblabíróság annak ellenére teszi a dolgát, hogy Gyurcsány Ferenc próbálja megfélemlíteni a bírókat és az ügyészeket.
Óriási a tét Portik Tamás számára: másodszor is életfogytiglani fegyházat kaphatSLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 február 20. Óriási a tétje Portik Tamás számára a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon jelenleg is zajló büntetőpernek. Az egykori olajozó bűnözőt másodszor, immár jogerősen is életfogytiglani fegyház fenyegeti. Amennyiben március második hetében az ügyészség javaslatának megfelelően bűnösnek mondják ki a Gyüre-féle gyilkosság felbújtójaként, illetve az ügyhöz egyesített ügetőhajtó elleni merénylet megbízójaként, ismét életfogytiglani fegyházra ítélhetik. Ezt tudva, érthető, hogy Portik ismét mindent megpróbál az eljárás hátráltatása érdekében. Ezúttal is az ügyvédek váltogatásával próbálja húzni az időt.
Ismét bíróság előtt Portik Tamás, ezúttal is gyilkosságért (videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 február 14. Múlt héten még Fenyő János meggyilkoltatásáért – és Boros Tamás Aranykéz utcai megöletéséért – ítélték nem jogerősen életfogytiglani fegyházra Portik Tamást. Ma ismét bíróság elé állt, szintén gyilkosság és egy gyilkossági kísérlet megbízásával vádolva. A Fővárosi Ítélőtáblán három tárgyalási napot tűztek ki másodfokon az ügetőhajtó elleni merénylet és Gyüre József meggyilkolásának ügyében. A két összevont ügyben elsőfokon 20 év fegyházra ítélték Portikot. A vádhatóság súlyosításért fellebbezett. Március elején ítélet várható.
Tudja valaki, mikor lesz jogerős ítélet a diszkópápa Vizoviczki László lefizette rendőrök ügyében? (Videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 február 4. Pénteken lesz egy éve, hogy súlyos fegyházbüntetést kaptak a diszkópápának mondott Vizoviczki László által lefizetett rendőrök, akik jogerős ítélet hiányában ugye mégsem nevezhetők korruptnak. Azóta az ügyük keringett a jog útvesztőiben. Január végén azonban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségről átkerültek az iratok a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsára. A főügyészség törvényesnek találta az elsőfokú ítéletet, ám súlyosítást indítványozott a maffia elleni küzdelemre felesküdött, ám bűnözésre vetemedett rendőrfőtisztek ellen. Közben Vizoviczki már szabadulna, és csak úgy röpködnek a százmilliók vele kapcsolatban.
Lépett a bíróság is Vig Mór ügyébenPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 20. Miután egy korrupciós ügyben jogerősen elítélték, tiszta lappal akart indulni és töröltetni akarta priuszát Vig Mór, akit november végén tartóztattak le egy több százmilliós számlagyár működtetésének gyanújával – derült ki a bíróság a Magyar Nemzetnek adott válaszából. A lap szerint az Amnesty International Magyarország vezetőjének, Vig Dávidnak a testvére nem járt sikerrel, de a jogásznak ennél komolyabb ügyek miatt fájhat mostanában a feje.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót