fővárosi törvényszék
Elkezdődhetnek a Hableány-katasztrófához kötődő kártérítési perek
Immáron több, mint két éve zajlik a Hableány katasztrófáját követően indított büntetőper, azonban a tragédia új jogi lépcsőhöz ért, ugyanis az áldozatok hozzátartozói a tragédiában érintett mindkét hajó üzemeltetőjét kártérítésre köteleznék. A Hableányt működtető Panoráma Deck Kft. jogi képviselője, Borbély Zoltán a Mandinernek elmondta a véleményét a keresetről, de értékelte az eljárás eddigi eseményeit is.Kriptovalutát kínáltak, de eladás helyett kirabolták a vevőt
Jelentős értékre, felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás miatt ítélte el a Fővárosi Törvényszék első fokon azokat a férfiakat, akik kriptovaluta-adásvétel ürügyén kirabolták áldozatukat – tájékoztatta a bíróság szerdán az MTI-t.Marad a bírság a Pikó-féle közétkeztetési ügyben
A Fővárosi Törvényszék határozatának értelmében a Józsefvárosi Önkormányzat mind a hat jogsértési ügyében jogosnak ítélték a közétkeztetéssel kapcsolatos perben kiszabott bírság mértékét. A Közbeszerzési Döntőbizottság a megismételt eljárásban is ötvenmillió forintos bírságot szabott ki, amit meg is kell fizetni.Meghosszabbították a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított kecskeméti iszlamista letartóztatását
Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal annak a férfinak a letartóztatását, aki terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon a megalapozott gyanú szerint – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.Az ügyészség indítványa ellenére jogerősen enyhítette M. Richárd büntetését a Fővárosi Törvényszék
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt jogerősen három és fél év fogházra enyhítette pénteken a Fővárosi törvényszék M. Richárd büntetését, aki egyike volt annak a két vétkes sofőrnek, akik két ember halálát okozták több mint négy esztendeje Budapesten, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében. A másik vádlott, a szabálytalanul kanyarodó N. József egy év három hónap, két évre felfüggesztett fogházat kapott, ami ugyancsak enyhítést jelent. Utóbbi terhelt esetében a bíróság előzetes mentesítést alkalmazott, ami azt jelenti, hogy nem minősül büntetett előéletűnek. M. Richárdot a törvényszék véglegesen eltiltotta a járművezetéstől is. Kiszel Zoltánné Nyekita Györgyi bírói tanácsa egyetértett az ügyben első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) korábbi megállapításával, hogy a tragikus balesethez M. Richárd gyorshajtása és N. József szabálytalan kanyarodása együttesen vezetett. M. Richárd korábban – egyebek mellett – azzal védekezett, hogy vészfékezéssel igyekezett elkerülni az ütközést, az ügyben eljáró igazságügyi szakértő azonban megállapította, hogy a fenti módon nem, hanem visszakormányzással lehetett volna elkerülni a karambolt.Fenyő-gyilkosság – Gyárfás szerint a nyelvész szakértő börtönbe akarja juttatni őt
A Portik Tamás és Gyárfás Tamás közötti, a Portik által titokban rögzített beszélgetések elemzésével folytatódott szerdán a több mint huszonhárom éve elkövetett Fenyő-gyilkosság miatt indított büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A korábbi tárgyalásokhoz hasonlóan Gyárfás azt igyekezett bizonyítani, hogy a felvételeket elemző nyelvészeti szakvélemény következtetései hamisak. A Gyárfáshoz hasonlóan az ügyben felbujtással vádolt Portik Tamás szerdán közölte: vannak olyan rögzített hangfelvételek, amelyeken Princz Gáborral, a Postabank korábban elhunyt vezérigazgatójával, valamint az ebben az ügyben is nyomozó Kovács Lajossal, az ORFK úgynevezett döglött ügyek osztályának vezetőjével beszélget. Sőt, olyan felvétel is van, amelyen a szintén elhunyt Kiss Ernő volt dandártábornokkal, volt XIII. kerületi rendőrfőkapitánnyal beszél. Hogy ezek hol vannak, arra azonban Portik nem volt hajlandó válaszolni.Bíróság elé kerültek a szocialista kötődésű terézvárosi értékbecslők
A Fővárosi Törvényszéken felel két, hűtlen kezeléssel vádolt értékbecslő, akik a vádirat szerint a 2003–2004-es terézvárosi ingatlanpanamában érintett négy terézvárosi épületrészt a piaci értéküknél jóval kevesebbre becsülték, az önkormányzatnak okozott kár így összesen 810 millió forint volt. A vád szerint a vádlottak értékbecslőként dolgoztak, és hosszú időre visszanyúló munkakapcsolat fűzte őket a terézvárosi önkormányzathoz.Fellebbezett az Omega tagjait hét éve megtámadó taxis
Fellebbezett a rá kiszabott egy év végrehajtandó szabadságvesztése ellen az a taxis, aki még 2014-ben bántalmazta egy ismert magyar rockegyüttes, az Omega két tagját, Debreczeni Ferencet és Benkő Lászlót. A Fővárosi Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásában 2020 decemberében kétrendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a korábban már erőszakos bűncselekmény miatt büntetett előéletű középkorú taxist.Bíróság elé kerül Niedermüller bitcoinbányász exkollégájának ügye
Szabálysértési tárgyalás lefolytatására vár a DK-s bitcoinbányász, Borka-Szász Tamás ügye – értesült a Magyar Nemzet. A 48 éves képviselőnek az erzsébetvárosi önkormányzat épületében lévő irodájában 2020 októberében tartott házkutatást a rendőrség. Az ügy nyomozását lezárták; a baloldali politikusnak szabálysértési értékre elkövetett lopás gyanúja miatt kell bíróság elé állnia. Mint ahogy arról mi is írtunk, hatalmas botrányt keltett, amikor Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármesterének közvetlen kollégája az önkormányzat épületében lopott árammal bányászott bitcoint.Ajánljuk még

















