fővárosi törvényszék
Embercsempészeket ítéltek fegyházra Magyarországon
Nem jogerősen hét-hét év, illetve három év hat hónap és két év négy hónap fegyház büntetésre ítélt négy férfit embercsempészet miatt a Fővárosi Törvényszék. A bíróság megállapította, hogy a vádlottak cselekményüket bűnszervezetben követték el, így büntetésüket fegyházban kell letölteni és feltételes szabadságra nem bocsáthatók.Fogolyzendülés miatt ítéltek négy év fegyházra két férfit
Fogolyzendülés miatt nem jogerősen négy éve fegyházra ítéltek két férfit pénteken – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék az MTI-t.A törvényszék letartóztatta a pedofil banda tagjait
Már írtunk arról, hogy egy interneten garázdálkodó gyermekpornográfiát terjesztő bandát kerített kézre a Készenléti Rendőrség. Az ügyészség indítványozta a bandatagok letartóztatását, amit a Fővárosi Törvényszék meg is tett. Mind a négy vádlottat letartóztatták. A döntésben nagy szerepet játszott, hogy a vádlottak részéről fennáll a szökés, illetve a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.A Klubrádió elnöke szerint pártszolgálatos bíróság van, ezért utasították el keresetüket
Pártszolgálatos bíróságok vannak, ezért utasították el – elsőfokon – a Klubrádió keresetét a 92.9-es frekvenciáért – vélekedett Arató András, a rádió elnöke. Mint ismert, a Klubrádió azért indított pert, mert az NMHH Médiatanácsa kizárta őket a frekvenciáért kiírt pályázatról.Részben beismerték bűnösségüket a Ráday utcai kollégium felgyújtásával vádolt fiúk
Részben beismerték bűnösségüket a budapesti Ráday utcai kollégium felgyújtása miatt megvádolt fiatalok a Fővárosi Törvényszéken kedden tartott előkészítő ülésen – tájékoztatta a bíróság sajtóosztálya az MTI-t.Jóval súlyosabb büntetést kaphat M. Richárd a Dózsa György úti tragédiáért
Június 18-án áll újra bíróság elé a Dózsa György úti halálos baleset ügyében M. Richárd. A korábban a kecskeméti maffiaperben is elítélt férfi négy év fogházzal megúszta elsőfokon, de az ügyészség jóval súlyosabb büntetést kért rá. M. Richárd jelenleg letartóztatásban van, de sokáig elég kíméletes volt vele a bíróság, végül januárban került rács mögé az időközben több más bűncselekmény miatt is elővett nehézfiú. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) például azzal vádolja M. Richárdot, hogy le akarta fizetni a Dózsa György úti ügyben a nyomozást irányító rendőrt.Szabadulni akart vagyonától a lúgos orvos, csakhogy megússza a kártérítést
2016 óta folyamatosan, módszeresen szabadult meg a vagyonától a lúgos orvosként emlegetett volt kórházigazgató, vélhetően azért, hogy megússza a kártérítés fizetését áldozatának – írja a Telex. Pedig minden esély megvan erre. Ugyanis csaknem négy év pereskedés után a Fővárosi Törvényszék tavaly novemberben első fokon ítéletet hozott az ügyben, és kimondta, hogy Bene Krisztiánnak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie Renner Erikának, amiért megsértette a női testi épségéhez és egészségéhez fűződő jogát.Nem engedné ki többé a fegyházból az ügyészség a szerb maffia bérgyilkosát
Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség a szerb maffia bérgyilkosa büntetőperében, amelyben Dér Csabát azzal ítélte életfogytig tartó szabadságvesztésre első fokon a Fővárosi Törvényszék, hogy a vádlott negyven év múlva feltételes szabadságra bocsátható – közölte a PestiSrácok.hu-val a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.Elítélték a tizennyolc milliárdos kolumbiai drogpénzt tisztára mosó magyarokat
A Fővárosi Törvényszék a mai napon különböző mértékű fegyház- és börtönbüntetésre, felfüggesztett börtön és pénzbüntetésre ítélt 33 személyt egy többek között bűnszervezetben elkövetett pénzmosás és orgazdaság bűntette miatt indult eljárásban – írta portálunknak a törvényszék sajtóosztálya. A bíróság egyes vádlottakkal szemben 27 millió 583 ezer forintra, különböző összegű külföldi valutákra, teljes bankszámlákra, valamint vagyontárgyakra vagyonelkobzást is elrendelt.Ajánljuk még

















