füssy angéla
Így került fel Füssy Angéla kollégánk az ukrán titkosrendőrség feketelistájára – The Fair Right (videó)
Ps TV 2023 szeptember 15. Füssy Angéla számtalanszor járt már Ukrajnában. Hol segítséget vitt, hol információt hozott. Ellenben a magukat csak "független sajtóként" aposztrofáló kollégáival, Angéla többször is bemutatta az ukrajnai rögvalóságot. Azt, hogy milyen ott magyarnak lenni a háború idején. Milyen az, amikor nem attól félsz, hogy az ellenség rakétája eltalálja a házadat, hanem attól, hogy a saját országod vezetői küldenek a biztos halálba. A hatóságnak ez persze nem tetszett, de ebben a von der Leyen asszony által csak mintademokráciának nevezett utópiában a hatóságnak semmi köze a törvényhez. Igazság szerint a törvénynek sincs köze a törvényhez. A törvényhez annak van köze, akinél a pénz van, ez pedig régiónként változó. Kárpátalja kiskirálya pedig úgy döntött, hogy Füssy Angéla veszélyt jelent rá és az egzisztenciájára (vagy simán bosszúból) "felíratta" őt a titkosrendőrség feketén vezetett feketelistájára, ami egyenesen az ukrán határrendészet kihallgatószobájába juttatta őt a legutóbbi beutazása során. A részletekért nézzétek meg a teljes videót, illetve a határon készült felvételt, ami ide kattintva érhető el! "A megtérés és a vallás nem nyújthat fedezéket a bűncselekmények elkövetőinek" - Füssy Angéla a Hit Rádióban
Gyermekek, fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények, valamint elkövetők és megtérés mint a következmények elkerülését szolgáló pajzs volt a téma a Hit Rádióban a minap egy olyan büntetőügy kapcsán, amelynek feltárásában a PestiSrácok.hu oroszlánrészt vállalt. A Hit Rádió vendége volt kollégánk Füssy Angéla, aki Király Tamással többek között arról beszélgetett, nyújthat-e fedezéket az egyház bűnelkövetőknek, lehetséges-e bármilyen magyarázat arra, ha egy egyház, egy felekezet tudomására jutott súlyos bűncselekményről nem értesíti a hatóságokat, sőt mentegeti az elkövetőt, bűncselekmények gyanúsítottját arra való hivatkozással, hogy az Úr hívja magház a bűnösöket, nekik van szükségük megtisztulásra. Kollégánk a műsorban úgy fogalmazott, érthetetlen számára, ha egy kisegyház vezetése, amely tagja által egy pedofil büntetőügybe keveredett, nem az áldozatokat, hanem az elkövetőt, a gyanúsítottat védi. Ezúttal az anyák napi ünnepély reggelén próbálták meg bíróság elé hurcolni Füssy Angélát – Legyen vége már!
Zirchez közeli otthonából, kisgyermeke mellől, ma hajnali ötkor próbálta meg előállíttatni Füssy Angéla kolléganőnket a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírőnője a nemrég felmentett Szeviép-vezér, Pistrui László feljelentése nyomán. Mint már többször, ezúttal is megütközést keltett a kis bakonyi falu lakóiban, hogy a rendőrség hajnalban akciózott kolléganőnk háza előtt. A bírónő később elfogatóparancs kiadásával fenyegetőzött, ám végül elfogadta, hogy Füssy Angéla a pesti tárgyalás helyett óvodás gyermeke első anyák napi ünnepségén szeretne részt venni. A durva incidens újabb példa arra, hogy alapjaiban fenyegeti a sajtó szabad működését a rágalmazás büntető törvénykönyvi szankcionálása, amely magánvádas feljelentések nyomán bűnözőként kezeli a munkájukat végző újságírókat, két év letöltendő börtönnel és szakmájuktól való örökös eltiltással fenyegetve őket. A Fidesz–KDNP-frakció végre mentesítené a sajtót ezektől az eljárásoktól, a törvénymódosítás múlt szerdai vitájában ugyanakkor a teljes (a Jobbikkal kiegészült) baloldal indulatosan érvelt a mostani szabályozás megtartása mellett. Szabó Tímea azt is megígérte: az Alkotmánybíróságig viszi az ügyet, ha a kormányoldal enyhíteni merészel a szabályokon. Az igazságszolgáltatás sehogyan sem védi a mi munkánkat – Portrébeszélgetés Füssy Angélával (VIDEÓ!)
Igazi patriótának tartja magát, aminek egyik fő oka, hogy mindkét szülője határon túli magyar. Nem csoda, hogy katona is volt, s talán az ott szerzett bátorság az, amit a munkájában is hasznosítani tud, hiszen a legkeményebb sztoriktól sem riad vissza. Néha megkapja, hogy túllép a hatáskörén, ugyanis nem csak megírni, de megoldani is akarja az ügyeket. Rengeteg exkluzív anyagot tett már le a PestiSrácok.hu asztalára, a Szeviép-ügy, a Czeglédy Csaba sztorik és hátborzongató pedofil ügyek feltárásában is részt vett. Sok fenyegetést kapott már, de ha "csak" őt bántják, azon hamar túlteszi magát, ám ha valaki a családját veszi elő, akkor nála is elpattan a húr, akkor perre is megy. Az igazságszolgáltatásról viszont nincs a legjobb véleménnyel, szerinte ugyanis az újságírók munkáját nem igazán védik, sőt úgy látja inkább munkát adnak nekünk. Ismerjék meg közelebbről a PestiSrácok.hu oknyomozó újságíróját, Füssy Angélát. Cigányt verni kisebb bűn a Győri Ítélőtábla érvelése szerint – A bíróságok morális állapotáról
A címet olvasócsalogatónak szántam, de tartalmilag igaz, le is írom, hogyan állapították meg ezt. Vezércikkem ugyanakkor többről szól. Arról, hogy a jelek szerint az elmúlt évtizedben sem sikerült kiirtani az erkölcsi züllöttséget, a szakmai alávalóságot és a társadalom igazságérzetének totális negligálását a magyar bírói karból. A győri ítészek totalitárius időket felidéző fajalgebrájáról lejjebb ejtek szót, kezdem avval, amiről Füssy Angéla írt tegnap: a végtelen csalódottsággal. Hogy Debrecenben, dr. Felegyiné dr. Szabó Ágnes bírói tanácsának ismét volt bátorsága szembe köpni egy egész országot. Hiszen a több mint 500 vállalkozó tönkretételének, esetenként halálba hajszolásának, közpénzmilliárdok eltüntetésének következménye a felmentés és nevetséges pénzbüntetés lett. És még ezeket akarja Brüsszel megvédeni az igazságügyi reformtól... Füssy Angéla a PS-nek: A legsötétebb időket idézi az, ami most a magyarokkal történik Kárpátalján – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Kettős nyomás alatt élnek a kárpátaljai magyarok a háború kitörése óta. A kisebbségeket érő ukrán nacionalizmus mellett most kvázi háborús bűnösként tekintenek rájuk amiatt, hogy a magyar kormány nem támogatja fegyverekkel Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban. Ráadásul egy olyan háborúba hurcolnak el katonának magyar embereket meghalni, amihez semmi közük sincs – számol be kárpátaljai tapasztalatairól Füssy Angéla, a PestiSrácok.hu újságíró-riportere. Kollégánk számára a forgatás alkalmával az is kiderült azonban, hogy a Kárpátalján megkérdezett ukránok döntő többsége egyáltalán nem ért egyet a háborúval, és abban sem hisznek, hogy az Zelenszkijék győzelmével érhet véget. Füssy Angéla szerint az, ami most a magyarokkal történik Kárpátalján, a legsötétebb időket idézi. A mai kárpátaljai valóság – ez persze Ukrajna-szerte így van –, hogy a tetemes ukrán katonai veszteségek miatt sorozás címen szabályos embervadászat zajlik. Eddig 12 magyar vesztette életét a harcokban. Részletek Füssy Angéla kolléganőnk útibeszámolójával a videóban! Kárpátaljai magyarok a prés alatt – Bemutatták a PestiSrácok és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat dokumentumfilmjét
Csütörtökön mutatták be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és portálunk közös dokumentumfilmjét Kárpátaljai magyarok a prés alatt címmel. A film az NJSZ által szeptember folyamán elvégzett monitorozó munka alapján készült; célja az Ukrajnában élő magyarokat érő sérelmek, támadások feltárása, különös tekintettel a háború által kialakult helyzet fényében, amelyet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat a magyar és ukrán kormány, az Európa Tanács, az Európai Unió szervei (Európai Bizottság, Európai Parlament) és az ENSZ részére is rövidesen megküld egyidejű nyilvánosságra hozatal mellett. A kárpátaljai magyarok egyéni és közösségi jogainak érvényesüléséről szóló, közel 40 oldalas jelentés tételesen, bizonyítékokkal alátámasztva, a vonatkozó jogi előírásokat megjelölve mutatja be az ukrán állami szervek részéről kifejtett számos súlyos, rendszerszintű és nyelvi genocídium és etnikai tisztogatás hatásával járó, Kárpátalján élő magyarokat érő jogsértést, amelyek összhatása végzetes fenyegést jelent számukra és nemzeti közösségként való fennmaradásukat alapvetően veszélyezteti. A jelentés ajánlásokat is megfogalmaz a tarthatatlan helyzet megnyugtató, megfelelő garanciákkal övezett és a nemzeti kisebbségek sorsát rendező, bevált, jó európai modellekre és az önrendelkezéshez való jogra figyelemmel történő megváltoztatása érdekében. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.