garázdaság
Fideszes aktivisták megtámadása miatt ítélte el a Jobbik újpesti politikusát a bíróság
Garázdaság miatt nem jogerősen három év próbára bocsátotta Szabó Balázs újpesti jobbikos politikust a bíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu. A vád szerint Szabó két fiatal fidelitasos aktivistát támadott meg még 2018 áprilisában. Szabónak nem ez az első ügye, hiszen korábban szintén garázdaságért, illetve hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt pénzbírságot szabtak ki rá, illetve egy éve rasszista bűncselekményért ítélték elsőfokon felfüggesztett börtönre. Az ellenzék nagyon sokáig kitartott a zűrös ügyekbe keveredett képviselő mellett; a Jobbik csak azután függesztette fel januárban Szabó párttagságát, hogy kiderült, a politikus tavaly decemberben egy oroszokhoz köthető szervezet pénzén, magánrepülőn utazott a Közép-afrikai Köztársaságba választási megfigyelőnek.Újabb rendbontók ellen emeltek vádat a 2018-as decemberi események kapcsán
Újabb hat ember ellen emelt vádat a Parlament előtt 2018 decemberében tartott demonstrációkkal kapcsolatban, hivatalos személy elleni erőszak miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. Mint korábban mi is beszámoltunk róla, az eddigi vádlottak között Fekete-Győr András is feltűnt, aki a vád szerint füstbombát dobott rendőrökre. A Momentum elnöke akkor azzal próbálta magyarázni a hivatalos személy elleni erőszak jogosságát, hogy az emberekben tomboló dühöt valahogy ki kell mutatni és a füstgránát senkit sem bánt. Az ügyészség a most benyújtott újabb vádirataiban azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás nélkül, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki.Futni próbált a körözött bűnöző a Blaha Lujza téren (VIDEÓ)
Feltűnően kerülte a szemkontaktust egy férfi a Blaha Lujza téri aluljáróban, amikor elsétált mellette egy rendőr és egy katona. Ez gyanúra adott okot, és amikor a férfi észrevette, hogy figyelik, azonnal futásnak eredt. Mint kiderült, többszörösen körözött bűnöző, akit többek között kábítószer-birtoklás miatt kerestek.Garázdaság és rongálás miatt emelhetnek vádat a baloldali véleményvezér, Lengyel László ellen
Garázdaság és rongálás miatt emelhet vádat Lengyel László baloldali megmondóember ellen az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A politológus-közgazdászt tavaly decemberben vették elő a rendőrök, mert a gyanú szerint egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját Budapesten. Lengyel legutóbb a borsodi választást követően került a hírekbe, amikor a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat, kijelentve, hogy csak a legnyomorultabbak szavaznak a kormánypártra.Börtönbüntetésre ítélték a villamosokkal bunyózó férfit
Nem jogerős börtönbüntetést kapott az a férfi, aki ittasan villamosokra, villamosvezetőre és utasokra támadt tavaly novemberben – közölte a fővárosi főügyész hétfőn. Az elkövető négy nigériai állampolgárt üvegekkel dobált meg, majd a peronon is tovább zaklatta a várakozókat.Lincselés Gyöngyösorosziban: karddal és vasrúddal támadt egymásra két család
Karddal és vasrúddal támadt egy családra egy 15 fős banda Gyöngyösorosziban – írja az atv.hu. A mentők több súlyos sérültet vittek kórházba. A rendőrség négy támadót őrizetbe vett.Meggyanúsította a rendőrség a nemzeti zászlót a Dunába dobó fiatalokat (Frissítve!)
Garázdaság gyanújával jelentette fel a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) Tényi István azt a két fiatalt, akik közül az egyik a fellobogózott Lánchídról a nemzeti zászlót letépte és a Dunába dobta, mindeközben a másikuk a telefonjával erről felvételt készített. A videót a közösségi oldalaikra is kitették. A huligánokat végül a Betyársereg késztette bocsánatkérésre, amit ők is videóra vettek. Tényi ezek után a Betyársereget is feljelentette, mert az eset szerinte kimerítheti a kényszerítés gyanúját. Közben a rendőrség a honlapján azt közölte, hogy nemzeti jelkép megsértése vétség gyanúja miatt indítottak nyomozást és a két fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki.Ajánljuk még

















