genderelmélet
Ferenc pápa az abortuszt és a béranyaságot is az emberi méltóság elleni bűntettnek nevezte
Ferenc pápa elítélte és az emberi méltóság elleni bűntettnek nevezte az abortuszt, a béranyaságot, a nemváltást és a genderelméletet a Vatikán által hétfőn közzétett nyilatkozattételben.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A liszenkóizmus, a bolsevista áltudomány a „genderelméletben” született újjá
1917-ben győzedelmeskedett a teljes őrület. Hatalomra jutott egy olyan eszme, amely azt hirdette magáról, hogy meg tudja haladni a transzcendenst, létre tud hozni egy új embertípust, amely uralkodik a természet erői felett is. Még a felvilágosodásként emlegetett kor filozófusai sem gondolták, hogy a teremtett világ isteni szabályait felülírhatják, egyszerűen csak igyekeztek kivonni a képletből a Mindenhatót, és természeti törvényként hivatkoztak az örök igazságokra.Petíciót indított a CitizenGO a Magyar Pszichiátriai Társasághoz az akadémiai szabadság megőrzéséért - A PS szerkesztősége is kiáll Szilvay Gergely mellett!
A nyilvánosság, az akadémiai szabadság és a szabad véleménynyilvánítás elkötelezett támogatóiként szeretné a CitizenGO felhívni a figyelmét egy friss esetre, amely nemcsak hogy súlyos aggodalmakat vet fel a tudományos közösségben, hanem mindannyiunkra hatással van - olvasható a szervezet honlapján. Petíciójukban felhívják a Magyar Pszichiátriai Társaság vezetését, hogy adjon helyet Szilvay Gergely tanulmányának a Psychiatria Hungarica folyóiratban, és lépjen fel a tagság körében megjelent ideológiai cenzúrára vonatkozó törekvésekkel szemben.Az illegális bevándorlást elutasító politikai nyilatkozatot nyújtott be az Országgyűlésnek a KDNP
Politikai nyilatkozatot nyújtott be az Országgyűlésnek a KDNP, hogy utasítsák el a migrációt és a genderszemléletet is pozitív színben feltüntető megállapodást. Nacsa Lőrinc, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője kedden az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában kiemelte: a magyar emberek számos alkalommal kinyilvánították már a véleményüket a bevándorlással kapcsolatban.Szilvay Gergely: az LMBTQ-ideológia az ember rendeltetésével ellentétes dolgokat igyekszik elfogadtatni
Az LMBTQ-ideológia el akarja választani a testet a lélektől, az ember rendeltetésével ellentétes dolgokat igyekszik elfogadtatni – jelentette ki Szilvay Gergely újságíró, A genderelmélet kritikája című könyv szerzője pénteken az erdélyi Torockón, ahol az Alapjogokért Központ által szervezett pódiumbeszélgetésen vett részt.Egymásnak feszült Ferenc pápa és az olasz baloldal
Minden aggodalmat meg kell hallgatni, minden kételyt el kell oszlatni, de egy szuverén parlament előjogaiba külföldieknek beleszólni nem lehet – mondta június végén Ferenc pápa tiltakozására Alessandro Zan olasz melegaktivista, a Demokrata Párt (Pd) alsóházi képviselője, az olasz homotranszfóbia-törvény vagy Zan-javaslat előterjesztője. Kijelentése azért is különös, mert a tavaly novemberi magyar alkotmánymódosítás és a júniusi pedofiltörvény kapcsán a külföldi beleszólásra még egészen máshogy tekintett.Pesti Riporter: a magyar társadalom döntő többsége elutasítja a genderőrületet (Videó!)
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója volt szerda este Ferkó Dániel vendége a Pesti Riporter című műsor első részében, amelyben lejátszották a Pesti TV-nek azt a riportját is, amelyben Merkely Béla, professzor elemezte a rendkívül biztató járványügyi adatokat. Míg az ellenzék igyekszik bizonytalanságot kelteni, hiszen egy elhúzódó járványügyi helyzetből és az azzal járó válságból szeretne magának politikai tőkét kovácsolni, addig az egészségügyi szakemberek reményt keltő nyilatkozatokat tesznek és teljes mellszélességgel támogatják, hogy fokozatosan újrainduljon az ország. A műsor második részében Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője arról számolt be, hogy friss közvélemény-kutatásukból kiderül: a magyarok kétharmada szerint a férfi és női nemen kívül más nem nem létezik, az olyan életellenes és abnormális beavatkozást pedig, mint a gyermekek nemátalakító műtéte, nagyon határozottan visszautasítja a nyugat-európai társadalmakhoz mérten meglehetősen konzervatívnak számító magyar emberek döntő többsége.Egy amerikai főiskolán nembináris identitásúként mutatják be Jézust
Az amerikai Swarthmore főiskolán „Radikális Jézus” néven fut egy kurzus, amit a vallástudománnyal foglalkozó professzor a saját könyve alapján tanít, és a diákok többek között azt tudhatják meg, hogy Jézus nembináris, animista politikai forradalmár volt.Ajánljuk még