gerzsenyi gabriella
A tiszás Gerzsenyinek a hangfelvételekről nem Magyar Péter, hanem a Fidesz jut eszébe
Gerzsenyi Gabriella, a Tisza párt EP képviselője közösségi oldalán igencsak rákapcsolt a tények elferdítésére. Tudják, Gerzsenyi volt az a nemes és bátor lélek, aki Magyar Péter kegyeit keresve és végül meg is találva, az árvíz idején azt osztotta meg a nagyközönséggel, hogy Magyarország miniszterelnöke és Magyar Péter egyaránt az árvízi védekezést irányítja. Igen, ezzel megtudhattuk, hogy a Tisza Párt elnökének szerteágazó tudása az árvízi védekezéssel kapcsolatos ismeretekre is kiterjed, sőt, ő az igazi vezér. Meddig lesz velünk a szocializmus egyik csúnya öröksége, a házmestertempó?
A Karanténvlog a politikai események mellett ezen a héten a szocialista embertípussal is foglalkozik picit, hiszen a házmestertempó, az irigység, rosszindulat és feljelentések még mindig itt vannak velünk. Emellett szokás szerint a hét legőrültebb balos eseményeit is igyekeztünk a szokásos módon feldolgozni, néha nevetve, néha bosszankodva, de a szokásos fekete humorral és a Karanténvlogra jellemző hangvétellel. A Menczer-Magyar Péter csörte csak érintőlegesen szerepel műsorunkban, hiszen ezt már mindenki kivesézte, azonban a legfontosabb következtetést, a kettős mércét és a totális elfogultságot mi sem hagyhattuk ki, ahogyan azt sem, hogy a Magyar által agyhalottnak és Soros-ügynöknek aposztrofált EP-képviselői közül Gerzsenyi Gabriella éppen a magyar gazdák támogatása ellen szólalt fel Brüsszelben. Gerzsenyi gondolkodás nélkül beszélt arról, hogy a génmanipulált élelmiszerek támogatása fontos, hadd jöjjön csak a szemét a magyar embereknek is, a terület alapú mezőgazdasági támogatás pedig mehet a levesbe. Így védi a magyar embereket a Tisza Párt.. A Karanténvlog végén Szél Bernadett és Fegyőr közös képe is megihletett bennünket, hiszen a két takaréklángelme együtt sopánkodott azon, hogy a tetteknek bizony következményei is vannak hiszen ők még nem fogták fel, hogy ha valaki almát lop a boltban, nem az eladó a hibás, hanem a tolvaj. Magyar Péter egyetlen ismert EP-képviselője inkább postás lenne, mert fáj a háta
Kezdjük érteni, hogy miért nem akarják a saját sajtójukban sem futtatni a képviselőiket Magyar Péterék. Eddig egyetlen olyan név akadt a messiáson kívül a Tisza Pártban, akiről néhol még valamit hallgattunk, de a jelek szerint, jobb lett volna, ha őt se nagyon engedik a nyilvánosság elé. Gerzsenyi Gabriella ugyanis kijelentette, hogy sokkal szívesebben lenne postás, mint képviselő, hiszen fáj a háta a kellemetlen parlamenti székektől. A nép egyszerű lánya, hát könnybe borul az ember szeme...